Kedvezmények nélkül nem megy

<p>A kereskedők és a bankok már annyira rászoktatták az ügyfeleket a legkülönfélébb akciós ajánlatokra, ügyfélcsalogató kedvezményekre, hogy ezek nélkül lassan szinte már semmit sem lehet eladni. Az ügyfelek azonban más kedvezményeket várnak el az üzletektől és megint másokat a bankoktól.</p>

Jelentős általánosítással elmondható, hogy míg az ügyfelek az üzletesektől ma már szinte elvárják, hogy a termékek egy részén jelentős, vagy legalábbis jelentősként meghirdetett árkedvezményekkel adjon túl, a bankoktól azt várják, hogy a kártyás fizetéseiket kellőképp honorálják – derül ki a Prima banka megrendelésére a 2muse piackutató ügynökség által elvégzett felmérésből.

Az üzletek esetében az emberek 28 százalékát az akciós árajánlatok veszik le a lábukról. Ez az a csoport, amely folyamatosan figyeli az üzletláncok által megjelentetett reklámújságokat, és ezek alapján dönt a vásárlás mellett. Csaknem ugyanennyi embert vonzanak azonban a legkülönfélébb nyereményjátékok is, 14 százalékuk pedig az üzletek által indított pontgyűjtő akciókra esküszik.

A bankokkal kapcsolatban a 2muse elemzése elsősorban arra volt kíváncsi, hogy mivel lehetne rávenni az embereket a gyakoribb kártyás fizetésekre. Eszerint a megkérdezettek 92 százaléka gyakrabban fizetne kártyával, ha a bank a kifizetett összeg egy részét visszautalná a számlájukra. Jelenleg a vevők többsége csak a nagyobb vásárlásokért fizet kártyával, a 7 eurónál kisebb összeg esetében több mint a felük a készpénzt választja.

Átlagosan 23 euró az az összeg, amelyen felül az emberek nagy része már nem ódzkodik a kártyás fizetéstől, különbség van azonban a férfiak és nők között. Míg az utóbbiak esetében ez az összeg 22 euró, a férfiak inkább csak 24 euró felett fizetnek kártyával. Rendkívül érdekes eredményt hozott a regionális összehasonlítás is, hiszen akik azt gondolnák, hogy a kártyás fizetések a gazdaságilag legfejlettebb Pozsony megyében a legnépszerűbbek, annak csalódnia kell. A legalacsonyabb összegeket Besztercebánya és Trencsén megyében fizetik kártyával, ahol ezt már a 16 eurós vásárlások esetében is igénybe veszik. Nagyszombat és Nyitra megyében ezzel szemben az emberek a kisebb vásárlások esetében a készpénzt részesítik előnyben, míg a kártyát átlagosan csak a 30 eurónál nagyobb vásárlások esetében veszik igénybe. Akik a készpénzes fizetést részesítik előnyben, azok többsége ezt azzal magyarázza, hogy ez gyorsabb a kártyás fizetésnél, sokan hivatkoznak azonban arra is, hogy hozzászoktak a készpénz használatához, és nem szívesen váltanak. (mi)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?