Kažimír segítene a vállalkozókon

Pozsony |

<p>A pénzügyminisztérium jelentős változásokat tervez a vállalkozói környezet javítása érdekében. Még a nyári szünet előtt tíz törvény módosításjavaslatát kívánja benyújtani a kormány elé, amelyek a tárca tervei szerint a jövő év elején léphetnének életbe.&nbsp;</p>

 

A Fico-kabinet igyekezete ellenére azonban a vállalkozói szféra képviselői egyre borúlátóbban látják a jövőt. A pénzügyminisztérium elsősorban a vállalkozókra háruló adminisztratív terheken szeretne enyhíteni, ezzel párhuzamosan azonban az adóbehajtás hatékonyságán is javítana. „Úgy tervezzük, hogy az említett javaslatokat a nyári szünet előtt benyújtjuk a kormányba, hogy a parlament már a szeptemberi ülésszakán foglalkozhasson velük” – mondta Peter Kažimír pénzügyminiszter. A módosításra kiszemelt jogszabályok között van a könyvelésről szóló törvény. Az ezzel kapcsolatos változások a vállalkozók 60 százalékát érintenék. Így például a kisebb vállalkozások esetében a jelenlegi 45-ről 8 oldalra csökkentenék a könyvviteli zárlatról szóló beszámoló (účtovná závierka) terjedelmét. Ez utóbbi a vállalkozás vagyoni helyzetét, gazdasági eredményeit, azaz a nyereség és a veszteség, illetve a bevételek és kiadások egyenlegét bemutató „jelentés”. A változás azokat a vállalkozásokat érinti majd, amelyeknek a vagyona nem haladja meg a 350 ezer eurót, a forgalma nem nagyobb 700 ezer eurónál, és legfeljebb 10 alkalmazottat foglalkoztatnak. Egyszerűsítik a személyi jövedelemadóval kapcsolatos űrlapokat, és az adóregisztrációnál is kevesebb adatot követelnek majd meg. A jövőben jobban odafigyelnek az adócsalókra is. Így például további szigorítások várhatók az elektronikus pénztárgépek használatával kapcsolatban. A vállalkozók ugyan értékelik a kormány adminisztratív terhek csökkentése érdekében tett igyekezetét, nem felejtik el azonban hozzátenni, hogy a Fico-kabinet az elmúlt időszakban több olyan döntést is hozott, ami rontott a vállalkozói környezeten. A Deloitte piackutató társaság legfrissebb felmérése – amelyben a vállalatok kereskedelmi igazgatóinak a véleményére volt kíváncsi – borús képet festett a szlovák gazdaság idei alakulásáról. Eszerint a cégvezetők kétharmada idén a gazdaság stagnálására számít, 84 százalékuk pedig a munkanélküliség további növekedését várja. Százból 14-en az állástalanok számának jelentős megugrására számítanak. Zuzana Letková, a Deloitte képviselője szerint a gazdasági problémákat a cégvezetők egy jelentős része a Fico-kabinet munkajogi változtatásaival magyarázza, amelyek miatt a vállalatok jóval óvatosabbak az alkalmazottak számának bővítésénél. A szlovák gazdaság idei alakulásával kapcsolatban a banki elemzők is egyre visszafogottabban nyilatkoznak, és ma már a többségük csak 0,9%-os gazdasági növekedést jósol Szlovákiának, ami nagyjából megegyezik az Európai Bizottság által várt 1%-os bővüléssel, míg a jegybank 0,7 százalékos növekedést jelez. A legoptimistábbnak továbbra is a pénzügyminisztérium számít, amely 1,2 százalékos növekedésben bízik, júniusban azonban várhatóan a tárca is lefelé módosítja majd az előrejelzését. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?