Kártyával is lehet fizetni a postahivatalokban

Pozsony |

A Szlovák Posta fiókjaiban már az összes pénzintézet bankkártyájával fizethetünk, amiért ráadásul nem számolnak fel külön díjat. Hamarosan a futárszolgáltatás igénybe vételénél is használhatjuk a kártyánkat.

A kártyás fizetés bevezetése része a Szlovák Posta új, tavaly ősszel elfogadott Posta 2020 névre keresztelt stratégiájának. Szlovákiában jelenleg 1576 postafiók működik, beleértve a szerződéses partnerek, így például az önkormányzati hivatalok által üzemeltetetteket is. Közülük a most bevezetett újítás csak öt kisebb, korlátozott üzemmódban működő fiókot nem érint.

Eddig a postahivatalokban csak a Postabank kártyáival lehetett fizetni.

„Február elejétől csaknem az összes hivatalban lehetővé tettük, hogy más pénzintézetek által kiadott kártyákkal is fizethessenek az ügyfeleink bármilyen szolgáltatásért”

– nyilatkozta Peter Helexa, a Szlovák Posta vezérigazgatója. Az intézkedés a Szlovákiában leginkább használt kártyákra (Visa, Mastercard, Maestro, Diners Club) vonatkozik. A kártyás fizetésért a posta nem számol fel külön díjat, vagyis gyakorlatilag ugyanúgy fizethetünk, mint az üzletekben. Nem szabtak meg alsó értékhatárt sem, így bármilyen pénzösszeget megtéríthetünk kártyával is. „A kártyás fizetéssel szeretnénk elérni, hogy egyre többen vegyék igénybe a csomagküldő szolgáltatásinkat, amelyekért az ügyfelek már kártyával is fizethetnek, ami a postának is megtakarítást jelent” – tette hozzá Helexa. A vezérigazgató szerint a terveik között szerepel, hogy már idén bevezetik a kártyás fizetés lehetőségét a futárszolgáltatásaik esetében is. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?