Kártyás villanyórák a kevésbé tehetős családoknak

Pozsony |

<p>Szlovákiában is egyre nagyobb gondot okoznak az áramszolgáltatóknak azok az ügyfelek, akik nem fizetik ki a villanyszámlájukat, hatalmas hátralékokat halmozva fel a szolgáltatókkal szemben.</p>

Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) ezért most azzal a javaslattal állt elő, hogy a hagyományos villanyórákat cseréljék le kártyás mérőkre. A kártyás, vagyis előre fizetős mérő az Árszabályozási Hivatal szerint ugyanúgy méri az elfogyasztott villamos energiát, mint a hagyományos típusok, de ebben az esetben a fogyasztás ellenértékét előre ki kell fizetni. Mindez hasonló a feltöltőkártyás mobiltelefonokéhoz – ahogy ott sem enged a rendszer több kimenő hívást a feltöltött összeg felhasználása után, a készülék itt is kikapcsolja az áramot. A fogyasztás alakulása a mérőn egyszerűen követhető, a digitális kijelző a még felhasználható villanyáram mennyiségét mutatja, tehát visszafelé számol, ellentétben a normál mérőkkel. Bár a köznyelvben gyakran kártyás fogyasztásmérőnek hívják, valójában a feltöltéshez igénybe vett kártya csak az áram megvásárlásához szükséges beazonosítást szolgálja. A mérőbe előre be kell programozni az elfogyasztható villamos energia mennyiségét, amelynek felhasználása után a mérőóra megakadályozza a további energiafogyasztást. Az elfogyasztható villamos energia árát az ügyfél előre kifizeti egy csekken, amelyért cserébe kap egy kódot. Ezt a mérő előlapján található billentyűzeten kell beütni, a mérő ezt követően teszi lehetővé az energiafogyasztást. Százezreken segíthet„Szlovákiában nagyjából 200 ezer háztartás esetében lenne indokolt ilyen mérőórák felszerelése” – derül ki az Árszabályozási Hivatal javaslatából, amely szerint ez a megoldás elsősorban az anyagilag nehéz helyzetbe került családoknak jelentene alternatívát, a végletekig eladósodott háztartások így nagyobb eséllyel kerülhetik el a kifizetetlen számlák felhalmozódását. Ezek azok a családok, amelyeknél minden hónapban eljön az a pillanat, amikor dönteniük kell arról, hogy a mosógépet vagy a televíziót kapcsolják be – mert a kettőre egyszerre nincs keret. Azoknak is ajánlják azonban, akik bérbe adják az ingatlanukat, és szeretnék megelőzni, hogy a bérlő díjtartozást hagyjon hátra, de azoknak is előnyös lehet, akik például a nyaralójukat időszakosan használják, és szeretnék átláthatóvá tenni a költségeket. Az áramszolgáltatók támogatjákAz áramszolgáltatók jó ötletnek tartják a kártyás fogyasztásmérők felszerelését, arra is felhívták azonban a figyelmet, hogy ehhez elengedhetetlen az együttműködés az államigazgatási szervekkel és az önkormányzatokkal. „Ha az önkormányzatok úgy döntenek, hogy megoldást kell találniuk az energiaszegénységgel kapcsolatos problémákra, mi ebben partnerek leszünk” – nyilatkozta Andrea Danihelová, a Kelet-szlovákiai Áramszolgáltató szóvivője. Hasonló véleményen van a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató is, amely azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kártyás mérőórák felszerelését összeköthetnék az okos mérőórákkal kapcsolatos programmal. A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató kísérleti jelleggel már tavaly ősszel megkezdte az intelligens mérőórák felszerelését az évente 4 megawattóránál több áramot fogyasztó 190 ezer ügyfele számára. A társasházak és családi házak csak később kerülnek sorra, miközben az egész folyamat az előzetes tervek szerint 2020-ban zárul. Az intelligens mérőóráknak köszönhetően pontosabbá válik a mérés, az ügyfél gyakorlatilag órára lebontva ellenőrizheti napi áramfogyasztását, a nyugat-európai tapasztalatok szerint alkalmazásukkal az ügyfelek akár 3,5–5%-os költségmegtakarítást is elérhetnek. „Ha a kártyás órák felszerelését összekötnénk az okos mérőórákéval, jelentős költségmegtakarítást érhetnénk el” – nyilatkozta Michaela Dobošová, a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató szóvivője, aki azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen mérők felszereléséhez a megfelelő törvényi hátteret is biztosítania kell az államnak. Nem lesz kártyás gázóraMíg az áramszolgáltatók egyetértenek a kártyás mérőórák felszerelésével, a Szlovák Gázművek (SPP) ezt egyelőre nem tervezi. „A gázszolgáltatás esetében Szlovákiában jelenleg ilyen mérőket nem alkalmaznak, és egyelőre nem is tervezünk ilyet” – mondta Milan Vanga, az SPP szállításért felelős társaságának a szóvivője. Szerinte a kártyás gázórák felszerelése, üzemeltetése és javítása jóval többe kerül, mint a hagyományos gázóráké. Kártyás villanyórák azonban már vannak Szlovákiában, mégpedig az ország egyik legtöbbet emlegetett lakótelepén, a kassai Luník IX-en. Az árszabályozási hivatal szerint az áramszolgáltatónak az említett lakótelepen a kártyás villanyórákkal sikerült megoldást találnia az ott uralkodó katasztrofális fizetési morálra. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?