Hangulatjavító bevásárlás

Pozsony |

<p>A gazdasági válság miatt az elmúlt években a lakosság ugyan kevesebb árut vásárol az üzletekben, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevesebb időt töltene a nagy bevásárlóközpontokban &ndash; derül ki a TNS Slovakia piackutató társaság legújabb felméréséből.&nbsp;</p>

Eszerint a válság 2008-as kirobbanásának idején a lakosság nagyjából fele aggódott a jövője miatt, manapság pedig már csaknem a kétharmada, vagyis a lakosság hangulata egyértelműen romlott. Ennek ellenére a nagy üzletközpontokat manapság a TNS Slovakia által megkérdezettek csaknem 50%-a keresi fel hetente legalább egyszer, szemben a két évvel ezelőtti 34 százalékkal. Az emberek harmada számára mára ez lett a legkedveltebb szabadidőprogram, ami különösen a nőkre és a 21–30 éves korosztályra érvényes. Az elmúlt években jelentős mértékben megváltozott a bevásárlóközpontok ügyfélköre is. „Míg korábban elsősorban azokat vonzották a bevásárlóközpontok, akiknek nagyobbak voltak a bevételeik, mára a gyermekes családok vették át a terepet” – mondta el Tatiana Böhmerová, a TNS Slovakia munkatársa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?