Gyorsulni fog a gazdasági növekedés

Pozsony |

<p>A szlovák gazdaság növekedése idén 2010 óta nem látott sebességre kapcsol &ndash; jelentette be tegnap Peter Kažimír pénzügyminiszter.&nbsp;</p>

A szaktárca tegnap kiadott előrejelzése alapján az ország bruttó hazai terméke (GDP) idén 3,2, jövőre 3,7, az azt követő két évben pedig 3,6 százalékkal nőhet, ami uniós összehasonlításban is kiugróan jó eredménynek számít.  A pénzügyminiszter szerint a dinamikus gazdasági növekedéshez a kivitel bővülése és a hazai kereslet növekedése egyaránt hozzájárul.  Martin Filko, a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) igazgatója szerint a gazdasági növekedés gyorsulása a foglalkoztatottságon is meglátszik, ez idén 1,2 százalékkal nőhet. Csak összehasonlításképpen: tavaly ősszel még a felével alacsonyabb növekedésre számított a pénzügy. Ennek köszönhetően tovább csökkenhet a munkanélküliség is. A tegnap közzétett előrejelzés szerint az állástalanok aránya a tavalyi 13,2 százalékról idén 12,1, jövőre 11,3, 2017-re 10,5, 2018-ra pedig már 9,7 százalékra eshet vissza.  A fizetések azonban nem nőnek majd olyan mértékben, mint arra még tavaly ősszel számítottak. A friss becslések szerint a nominális havi átlagbér idén 2,4 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit, ez 0,2 százalékponttal kevesebb a tavalyi előrejelzésnél. Jövőre 3,6, az azt követő évekre pedig 4,6 és 4,8 százalékos bővüléssel számolnak. Ezzel párhuzamosan azonban felgyorsulnak az áremelések is. Idén ugyan csak 0,2 százalékos átlagos drágulással számol a pénzügyminisztérium, ami azonban jövőre már 1,3, az azt követő években pedig 2 százalék körüli szintre emelkedhet. (mi) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?