GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK

Idén olcsóbb a bor és a szőlő
Pozsony. Idén olcsóbb lesz a szőlő mint tavaly, amit elsősorban a külföldi konkurenciának köszönhetnek a hazai fogyasztók – állítja Igor Šarmír, a Szlovákiai Szőlő- és Bortermelők Szövetségének az elnöke.

Idén olcsóbb a bor és a szőlő

Pozsony. Idén olcsóbb lesz a szőlő mint tavaly, amit elsősorban a külföldi konkurenciának köszönhetnek a hazai fogyasztók – állítja Igor Šarmír, a Szlovákiai Szőlő- és Bortermelők Szövetségének az elnöke. Egy héttel ezelőtt az importált szőlő kilója 33,80 korona volt, ami 10,6 koronával kevesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ezzel együtt csökkent a bor ára is. A fehér asztali bor literjét 24 koronáért adják a gyártók, ami éves összehasonlításban 5 koronás csökkenésnek felel meg. A felével csökkent a vörös asztali bor ára is. Míg tavaly 36,60 koronát adtak egy literért, idén ez 17,70 koronára csökkent. A hazai termelőkre egyre nagyobb nyomást gyakorol a behozatal is, ami az elmúlt egy évben 78 százalékkal nőtt. (SITA)

Jól megy a pozsonyi Carltonnak

Pozsony. A 174 hotelból álló Radisson SAS Hotels szállodalánc vezetése elégedett a pozsonyi Carlton hoteljében elért első féléves 4,7 millió eurós bevételével. Emelkedett a szálláskapacitás kihasználtsága, májusban 89, júniusban 91 százalékos volt, hat hónap alatt így 31 337 átutazó vette igénybe a korszerűen és kényelmesen berendezett szobákat. A legtöbb vendég Angliából (19%) érkezett, a németek aránya 16, az amerikaiaké 11,5 a cseheké 5,5 a szlovákoké 4%-ot tett ki. Szeptember 1-vel a világ vezető szállodaláncai közül elsőként a Radisson SAS Hotels ingyenes világhálóra csatlakozással kedveskedik a szállóvendégeknek. A legolcsóbb szoba a hotelben egy éjszakára 192 euró, vagyis mintegy 7388 korona. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?