Földet nevesíteni nem bonyolult eljárás

Lapunk tegnapi számában közölni kezdtük a Rimaszombati járás nevesítetlenföld-tulajdonosainak listáját, mely több mint 21 ezer nevet tartalmaz. Ha saját magukat, rokonaikat vagy ismerőseiket vélik felfedezni a listán, és szeretnék érvényesíteni tulajdonjogukat, azt nevesítési eljárás útján tehetik meg.

Lapunk tegnapi számában közölni kezdtük a Rimaszombati járás nevesítetlenföld-tulajdonosainak listáját, mely több mint 21 ezer nevet tartalmaz. Ha saját magukat, rokonaikat vagy ismerőseiket vélik felfedezni a listán, és szeretnék érvényesíteni tulajdonjogukat, azt nevesítési eljárás útján tehetik meg. Ez az egyszerűbb jogi eljárások közé tartozik, de a jogban járatlan tulajdonost vagy örököst könnyen elriaszthatják az esetleges kezdeti nehézségek. A Szövetség a Közös Célokért jogsegélyszolgálata ilyen ügyekben próbál segítséget nyújtani. Az SZKC irodáiban kérésükre megírják az okmányok beszerzéséhez szükséges kérvényeket (nemcsak nevesítési, restitúciós ügyekben is). A jogsegélyszolgálat vezetője Szabó Olga. Ügyvédi irodájának telefon- és faxszáma 035/785-1110; e-mail címe: [email protected]; levélcíme: 946 39 Patince, J. Fučík u. 213.

Földügyekben segítségükre lehet Gál Gábor, az MKP parlamenti képviselője, valamint képviselői asszisztense, Csirik Zsolt is. Gál Gábor képviselői irodája Galántán található, a Kodály Zoltán utca 787/6 szám alatt. Időpont-egyeztetésre a 031/70-16-141 telefonszámon van lehetőség.

Csirik Zsolt Dunaszerdahelyen, a Bartók Béla korzó 12/a szám alatt fogadja az érdeklődőket. Telefonszáma: 031/550-41-41. (ú)

ÁDÁM Ján (feleség Brigita szül.: Kočišová) (SPF) NOVÁ BAŠTA

ÁDÁM Ján (Miško) (SPF) LENKA

ÁDÁM Ján (ifj.) (SPF) VČELINCE

ADÁM Ján (SPF) FIGA

ÁDÁM Ján (SPF) BLHOVCE

ÁDÁM Ján (szlanko) (SPF) BLHOVCE

ÁDÁM Jozef (2) (SPF) BLHOVCE

ÁDÁM Jozef (H.) (SPF) VČELINCE

ÁDÁM Jozef (kiskorú 1942) (SPF) BLHOVCE

ÁDÁM Jozef (ifj. feleség Elena szül :Tóthová) (SPF) BLHOVCE

ÁDÁM Jozef (szül.:2.5.1901 Nová Bašta) (SPF) STUDENÁ

ÁDÁM Jozef (szül.:2.5.1901) (SPF) NOVÁ BAŠTABABIC Ján (kiskorú) (SPF) POPROČ

BABIC Ján (szül.: 05.05.1912) (SPF) ŠPANIE POLE

Babic Ján (Ratkovská Zdychava) (LSR) ROVNÉ

Babic Ján (Ratkovská Zdychava) (SPF) ROVNÉ

Babic Ján (SPF) HNÚŠŤA

BABIC Jozef (SPF) BLHOVCE

BABIC Martin (SPF) ZACHAROVCE

Babic Michal (Ratkovská Zdychava) (LSR) ROVNÉ

Babic Michal (Ratkovská Zdychava) (SPF) ROVNÉ

Babic Ondrej (Ratkovská Zdychava) (LSR) ROVNÉ

Babic Ondrej (Ratkovská Zdychava) (SPF) ROVNÉ

Babica Ondrej (Hrušovo č.21) (LSR) LUKOVIŠTIACaganová Alžbeta (SPF) CHANAVA

CÁCHOVÁ Júlia (szül.: Godorová) (SPF) HRACHOVO

CAPCĺK Ján (1) (SPF) LEHOTA NAD RIMAVICOU

CAPCĺK Ján (ifj.) (SPF) LEHOTA NAD RIMAVICOU

CAPCĺK Jozef (SPF) LEHOTA NAD RIMAVICOU

CAPCĺKOVÁ Mária (SPF) LEHOTA NAD RIMAVICOU

CAVAR Ján (bútorkin) (SPF) KLENOVEC

CAVAROVÁ Judita (SPF) KLENOVEC

CAVAROVÁ Mária (szül.: Bútorová férj Ján) (SPF) KLENOVEC

CEGLÉDIOVÁ Lenka (szül.: Nagyová) (SPF) TOMÁŠOVCE

CENĺKOVÁ Alžbeta (szül.: Lévayová) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

CEPKO Pavel (ifj. feleség szül.:

Anna Kopperová) (SPF) RIMAVSKÉ ZALUŽANYCSÁK Alexander (II.) (SPF) UZOVSKÁ PANICA

CSÁK Alexander (SPF) UZOVSKÁ PANICA

CSÁK Baltazár (SPF) BARCA

CSÁK Ján (ifj.) (SPF) BARCA

CSÁK Ján (SPF) BARCA

CSÁK Ján (feleség Margita szül.: Vinczeová) (SPF) BARCA

CSÁK Jozef (2) (SPF) BARCA

CSÁK Jozef (kiskorú) (SPF) BARCA

CSÁK Jozef (SPF) BARCA

CSÁK Jozef (feleség Mária szül.: Vargová) (SPF) BARCA

CSÁK Július (Banská Bystrica) (SPF) UZOVSKÁ PANICA

CSÁK Neiti (SPF) BARCAČÁNOVÁ Zuzana (SPF) KRASKOVO

ČATÁRIOVÁ Barbora (szül.:

Orbánová, férj Ján) (SPF) NEPORADZA

ČATVÁRIOVÁ Mária (szül.: Gubalová) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

Čech Emil (R31.3.1950 Febr. víťazstva 446-4 Hnúšťa) (SPF) HNÚŠŤA

Čech Ján (Kuric) (SPF) PADAROVCE

Čech Ján (SPF) HNÚŠŤA

Čech Martin (Kuric) (SPF) PADAROVCE

Čech Martin (SPF) HNÚŠŤA

ČECHOVÁ Mária (szül.: Luspajová) (SPF) RIMAVSKÉ BREZOVO

Čechová Mária (SPF) HNÚŠŤA

Čechová Zuzana (szül.: Laurová) (SPF) HNÚŠŤA

Čechová Zuzana (SPF) HNÚŠŤADANIELIS Baláž (SPF) POTOK

DANIELIS Emil (SPF) ROVNÉ

DANIELIS Ján (SPF) POTOK

DANIELIS Juraj (SPF) POTOK

DANIELIS Martin (SPF) ROVNÉ

DANIELISOVÁ Zuzana (szül.: Palkovičová) (SPF) ROVNÉ

Daniš Ján (Dr.) (SPF) LUKOVIŠTIA

DANIŠ Ján Dr. (SPF) HRUŠOVO

DANIŠ Ján učiteľ (SPF) HRUŠOVO

DANIŠOVÁ Margita (szül.: Járošiová) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

DANIŠOVÁ Mária (szül.: Burová) (SPF) RATKOVSKÁ SUCHÁ

Danišová Paulína (Dr., szül.: Danišová) (SPF) VEĽKÝ BLHEGYUD Alexander (elhunyt Jesenské 83, Jesenské) (SPF) JESENSKÉ

EGYUD Ján (feleség Juliana szül.: Husztiová) (SPF) JESENSKÉ

EGYUD Ján (feleség Margita szül.:

Szépesiová,Argentína) (SPF) JESENSKÉ

EGYÜD Jozef (1) (SPF) LENKA

EGYÜD Jozef (2, ifj.) (SPF) VČELINCE

EGYUD Jozef (SPF) JESENSKÉ

EGYÜD Jozef (SPF) LENKA

EGYÜD Štefan (2) (SPF) VČELINCE

EGYÜD Štefan (3) (SPF) VČELINCE

EGYUD Štefan (feleség Irena szül.: Zsoti) (SPF) JESENSKÉ

EGYUD Štefan (feleség Jolana szül.: Makó) (SPF) JESENSKÉ

EGYUD Štefan (feleség Zuzana szül.: Feledi) (SPF) JESENSKÉ

Fabián Ondrej (Jano) (SPF) HOSTIŠOVCE

Fabián Ondrej (LSR) HOSTIŠOVCE

Fabián Ondrej (SPF) HOSTIŠOVCE

Fabiánová Margareta (LSR) VEĽKÝ BLH

Fabiánová Margareta (SPF) VEĽKÝ BLH

Fabiánová Mária (LSR) HOSTIŠOVCE

Fabiánová Mária (szül.: Fabiánová) (LSR) HOSTIŠOVCE

Fabiánová Mária (szül.: Fabiánová) (SPF) HOSTIŠOVCE

Fabiánová Mária (SPF) BUDIKOVANY

Fabiánová Pavlína (LSR) HOSTIŠOVCE

Fabiánová Pavlína (SPF) HOSTIŠOVCE

Fabiánová Zuzana (LSR) HOSTIŠOVCEGÁBOR Ľudovít (SPF) KRÁĽ

GÁBOROVÁ Helena (kiskorú) (SPF) KRÁĽ

GÁBOROVÁ Irma (SPF) KRÁĽ

Gábri Anton (SPF) CHANAVA

GÁBRI Anton (feleség Mária szül.: Soltészová) (SPF) ABOVCE

Gábri Ján (SPF) CHANAVA

GÁBRI Ján (feleség Júlia szül.: Gredulová) (SPF) ABOVCE

GÁBRIOVÁ Alžbeta (SPF) BARCA

GÁBRIOVÁ Mária (szül.: Soltészová férj Anton) (SPF) ABOVCE

GACSÓ Mikuláš (2) (SPF) RIMAVSKÉ JANOVCE

GACSOVÁ Júlia (szül.: Hegedüsová) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

Gágyi Július (SPF) VEĽKÝ BLHGYENESOVÁ Helena (szül.: Szabóová férj František) (SPF) BLHOVCE

GYENESOVÁ Magdaléna (SPF) DRŇA

GYENESOVÁ Magdolna (SPF) CHRÁMEC

GYENESOVÁ Margita (szül.: Nagyová férj Koloman) (SPF) CHRÁMEC

GYENESOVÁ Mária (szül.: Jéneyová férj Ján) (SPF) JANICE

Gyeneš Barnabáš (SPF) CHANAVA

Gyerec Ján (SPF) HOSTIŠOVCE

GYOGYOVÁ Mária (szül.: Szamboková özv.

férj Štefan) (SPF) UZOVSKÁ PANICA

GYÖKÉR Ján (SPF) HUBOVO

GYÖMBÉR Pavel (ifj.) (SPF) HUBOVO

GYÖMBÉR Pavel (SPF) HUBOVO

GYÖMBÉROVÁ Gizela (szül.: Tóth Ján) (SPF) ČĺŽHABÁNOVÁ Mária, Rimavské Janovce (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

HABÁNOVÁ Zuzana (szül.: Andriková,

szül.: 19.03.1891, elhunyt 4.01.1988) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

HABANYOVA Mária (szül.: Malkuszova Michal) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

HABARTIKOVÁ Margita (szül.:

Bitalová, szül.: 21.3.1920) (SPF) HNÚŠŤA

Hábelová Zuzana (LSR) KROKAVA

Hábelová Zuzana (szül.: Zajacová) (LSR) KROKAVA

Hábelová Zuzana (szül.: Zajacová) (SPF) KROKAVA

HABODÁS Alexander (Futo, feleség Anna

szül.: Zagyiová) (SPF) GORTVA

HABODÁS Alexander (Futo, feleség Mária

szül.: Habodásová) (SPF) GORTVA

HABODÁS Alexander (SPF) GORTVA

HABODÁS Augustín (Hermína szül.: Láskavá) (SPF) GORTVA

HABODÁS Bartolomej (feleség Šarlota

szül.: Zagyiová,Kanta) (SPF) GORTVACHOVAN Ján (ifj.) (SPF) HRACHOVO

CHOVAN Ján (SPF) HRACHOVO

CHOVAN Ondrej (1) (SPF) HODEJOV

CHOVANOVÁ Margita (SPF) HODEJOV

Chovanová Zuzana (szül.: Laurová) (SPF) HNÚŠŤA

CHRAPAN Pavel (č.220) (SPF) HNÚŠŤA

CHRŤAN Ján (SPF) OŽĎANY

CHUDÁ Dorota (szül.: Kuricová) (SPF) BELĺN

CHUDÁ Elena (Martinová, szül.: Michalíková) (SPF) BELĺN

CHUDÁ Katarína (štefanová, szül.: Bukovská) (SPF) BELĺN

CHUDIC Ondrej (bartovkin) (SPF) KLENOVEC

CHUDIC Pavel (bálintkin) (SPF) KLENOVECIBOŠ Andrej (SPF) UZOVSKÁ PANICA

Iboš Barnabáš (Poznán) (SPF) VEĽKÝ BLH

IBOŠ Dezider (SPF) UZOVSKÁ PANICA

Iboš Dezider (Veľký Blh č.288) (SPF) VEĽKÝ BLH

Iboš Eduard (SPF) VEĽKÝ BLH

Iboš František (LSR) PADAROVCE

IBOŠ František (NV)(SPF) DRAŽICE

Iboš František (SPF) PADAROVCE

Iboš Gejza (SPF) VEĽKÝ BLH

Iboš Ján (Csúri) (SPF) VEĽKÝ BLH

Iboš Ján (Hagymáši) (SPF) VEĽKÝ BLH

Iboš Ján (LSR) PADAROVCEJacsó Elemér (SPF) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Elemér (kiskorú /SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Gustáv (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Jozef (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Jozef (kispál /SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Jozef (feleség Anna /SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Jozef (feleség Tonhajzerová Anna /SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacso Jozef (ifj. /SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Ľudovít (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Martin (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacsó Matej (nőtlen/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Jacso Pavel (/SPF/) (SPF) VLKYŇAKAHULÁK Jozef (SPF) RIMAVSKÉ JANOVCE

KAHULÁKOVÁ Mária (szül.:

Madarászová) (SPF) RIMAVSKÉ JANOVCE

KÁKAOVÁ Zuzana (szül.: Hybská) (SPF) RIMAVSKÉ JANOVCE

KAKAŠOVÁ Albína (kiskorú) (SPF) BELĺN

KAKÓ Jozef (ifj.) (SPF) KALOŠA

KAKOOVÁ Eva (szül.: Bódiová) (SPF) VČELINCE

KAKÓOVÁ Zuzana (szül.: Bariová) (SPF) KALOŠA

KAKŠI Gábor (SPF) NEPORADZA

KALAFUS Ján (č.285,Ožďany) (SPF) OŽĎANY

KALAMÁROVÁ Anna (SPF) BELĺN

KALAS Adolf (SPF) VALICE

KALAS Alexander (1898) (SPF) VALICELACNY Ján (SPF) KRASKOVO

LACNY Ondrej (SPF) KRASKOVO

LACNY Štefan (SPF) KRASKOVO

Laco Ján (R21.2.1962 Brádno 21

okr. Rim. Sobota) (SPF) HNÚŠŤA

Laco Ján (SPF) HNÚŠŤA

Laco Martin (SPF) HNÚŠŤA

Laco Michal (SPF) HNÚŠŤA

LACO Ondrej (SPF) POPROČ

Lacová Emília (R6.1.1918 ul. J. Kardoša

blok Cilka 505 Revúca) (SPF) HNÚŠŤA

Lacová Judita (SPF) HNÚŠŤA

Lacová Júlia (SPF) HNÚŠŤA

LACOVÁ Margita (szül.: Vaľová) (SPF) POPROČMACKO Michal (elhunyt) (SPF) RIMAVSKÁ BAŇA

Macko Samuel (Bartók) (SPF) HOSTIŠOVCE

Macko Samuel (LSR) HOSTIŠOVCE

Macko Samuel (SPF) HOSTIŠOVCE

MACKO Viliam (SPF) RIMAVSKÉ ZALUŽANY

MACKOVÁ Alžbeta (szül.: Chovanová, elhunyt) (SPF) RIMAVSKÁ BAŇA

MACKOVÁ Anna (szül.: Lichancová férj Juraj) (SPF) KLENOVEC

Macková Anna (szül.: Giertliová) (SPF) HOSTIŠOVCE

MACKOVÁ Barbora (szül.: Czáková, szül.: 28.6.1912,Okružná 2,Revúca) (SPF) KRÁĽ

Macková Gizela (Bartók) (LSR) HOSTIŠOVCE

Macková Gizela (Bartók) (SPF) HOSTIŠOVCE

Macková Irena (szül.: Czakóová) (SPF) CHANAVANAGY Alexander (SPF) HUSINÁ

NAGY Alexander (feleség szül.: Hrivnyák Malvína) (SPF) RADNOVCE

NAGY Alexander (feleség Zuzana szül.: Csomósová rigó) (SPF) BARCA

NAGY Andor (Koloman) (SPF) KALOŠA

Nagy Andrej (SPF) VEĽKÝ BLH

NAGY Arpád (alsó elhunyt 21.3.1974) (SPF) BARCA

NAGY Arpád (gyurka) (SPF) IVANICE

Nagy Arpád (LSR) PADAROVCE

NAGY Arpád (NV)(SPF) DRAŽICE

Nagy Arpád (SPF) PADAROVCE

NAGY Árpád (SPF) RAKYTNĺK

NAGY Barnabáš (feleség Apolónia szül.: Bodonová) (SPF) RADNOVCEOČENÁŠ Peter (feleség Dorota szül.: Nvotová) (SPF) BELĺN

OČENÁŠ Štefan (feleség Magdaléna szül.: Iždinská) (SPF) BELĺN

OČENÁŠOVÁ Vilma (szül.: Ostrihoňová) (SPF) BELĺN

Očovai Ján (SPF) DRAŽICE

Očovai Michal (LSR) VEĽKÝ BLH

Očovai Michal (SPF) DRAŽICE

ODLER Jozef (feleség Rozália szül.:

Odlerová, elhunyt) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

ODLER Ondrej (SPF) ZACHAROVCE

ODLER Ondrej (elhunyt) (SPF) GORTVA

ODLER Vendelín (feleség Anna szül.:

Pádárová, elhunyt) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

ODLER Zdenek (1) (SPF) ZACHAROVCE

ODLER Zdenek (SPF) ZACHAROVCEPÁDÁR Menhard (SPF) TACHTY

PÁDÁR Štefan (1) (SPF) TACHTY

PÁDÁR Štefan (2) (SPF) TACHTY

PÁDÁROVÁ Alžbeta (kiskorú) (LSR) HODEJOV

PÁDÁROVÁ Alžbeta (kiskorú) (SPF) HODEJOV

PÁDÁROVÁ Barbora (férj Bartolomej, szül.: Virágová) (SPF) TACHTY

PÁDÁROVÁ Barbora (szül.: Virágová férj Bartolomej) (SPF) STUDENÁ

PADAROVÁ Júlia (SPF) HODEJOV

PÁDÁROVÁ Juliana (LSR) HODEJOV

PÁDÁROVÁ Juliana (SPF) HODEJOV

PÁDÁROVÁ Julianna (férj Ján, szül.: Bástiová) (SPF) TACHTY

PÁDÁROVÁ Rozália (LSR) HODEJOVRÁCZ Mikuláš (SPF) JANICE

RACZ Silvester (SPF) VEČELKOV

RÁCZ Viliam (SPF) VEČELKOV

RÁCZOVÁ Alžbeta

(szül.: Bariová férj Koloman) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

RÁCZOVÁ Apolónia (szül.: Balogová férj Barnabáš) (SPF) CHRÁMEC

RÁCZOVÁ Jolana (szül.: Ráczová férj Július) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

RÁCZOVÁ Júlia (szül.: Véghová, özv.) (SPF) ŠIRKOVCE

RÁCZOVÁ Júlia (özv. szül.: Véghová /

Júliusová/) (SPF) ŠIMONOVCE

RÁCZOVÁ Juliana (özv. szül.: Véghová) (SPF) DRŇA

RACZOVÁ Margita (SPF) VEČELKOV

RÁCZOVÁ Mária

(szül.: Lukácsová férj Mikuláš)(SPF) VIESKA NAD BLHOM

RÁCZOVÁ Mária (szül.: Lukács, férj Mikuláš) (SPF) RADNOVCESABOVÁ Mária (szül.: Bancíková) (SPF) NIŽNÝ SKÁLNIK

Sabová Mária (szül.: Kováčová) (SPF) HNÚŠŤA

Sabová Mária (szül.: Urbanová) (SPF) HNÚŠŤA

SÁDECKÁ Etela (szül.: 3.8.1924, Nedvědice) (SPF) KRÁĽ

SÁFRÁN Jatan (SPF) JANICE

SÁFRÁN Jofran (SPF) JANICE

SÁFRÁNY Alexander (kiskorú) (SPF) JANICE

SÁFRÁNY Alexander (SPF) JANICE

SÁFRÁNY Jozef (SPF) JANICE

SÁFRÁNY Vojtech (Ján fia) (SPF) ABOVCE

SÁFRÁNYOVÁ Alexandra (SPF) JANICE

SÁFRÁNYOVÁ Jolana (szül.: Molnárová férj Ondrej) (SPF) ABOVCESZABÓ Barnabáš (3) (SPF) BLHOVCE

SZABÓ Barnabáš (dóra) (SPF) BLHOVCE

SZABÓ Barnabáš (marci) (SPF) BLHOVCE

SZABÓ Barnabáš (SPF) OŽĎANY

SZABÓ Dezider (kiskorú) (SPF) NOVÁ BAŠTA

Szabo Elemír (Jesenské) (SPF) PETROVCE

Szabo Emil (Petrovce č.141) (SPF) PETROVCE

SZABO Eugen (SPF) ZACHAROVCE

SZABO Ferencz (SPF) HUSINÁ

SZABÓ František (1, č.137 Nová Bašta) (SPF) NOVÁ BAŠTA

SZABÓ František (kopko) (SPF) NOVÁ BAŠTA

SZABÓ František (LSR) OŽĎANYŠándor Alexander (Ratkovská Zdychava) (SPF) ROVNÉ

Šándor Ján (LSR) PETROVCE

ŠANDOR Ján (SPF) GEMERČEK

Šándor Ján (SPF) PETROVCE

Šándor Michal (feleség Ludmila Mesiariková Drienčany č.62) (LSR) LUKOVIŠTIA

ŠÁNDOROVÁ Helena (ifj., szül.: Tuzová) (SPF) FIGA

Šándorová Zuzana (Ratkovská Zdychava) (LSR) ROVNÉ

Šándorová Zuzana (Ratkovská Zdychava) (SPF) ROVNÉ

Šándorová Zuzana (szül.: Selčanová) (SPF) HNÚŠŤA

ŠÁNTA Ján (Rybník, 980 64) (SPF) RATKOVSKÁ SUCHÁ

ŠANTA Július (SPF) RATKOVSKÁ SUCHÁ

ŠÁNTA Ladislav (SPF) KRÁĽTAKÁCSOVÁ Terézia (SPF) ČĺŽ

Takáč Ján (SPF) CHANAVA

Takáč Štefan (SPF) VEĽKÝ BLH

TAKÁČOVÁ Barbora (szül.: Pálová, férj Jozef) (SPF) NEPORADZA

TAKÁČOVÁ Eleonóra (SPF) GEMERSKÝ JABLONEC

TAKÁČOVÁ Ema (JUDr., szül.: 8.2.1923,

elhunyt 24.7.1992) (SPF) HNÚŠŤA

TAKÁČOVÁ Emília (szül.: Matiščáková, férj Elemér) (elhunyt.7.6.1965) (D 1502/80) (SPF) GEMERSKÝ JABLONEC

TAKÁČOVÁ Emília (SPF) GEMERSKÝ JABLONEC

Takáčová Júlia (szül.: Kiráľová) (SPF) VEĽKÝ BLH

TAKÁČOVÁ Katarína (szül.: Hubajová) (SPF) LENKA

Takáčová Zora (SPF) VEĽKÝ BLH

TALIÁN Jozef (feleség Anna szül.: Kovácsová) (SPF) ABOVCEUHRĺN Štefan (Zdurný, feleség Mária szül.:

Uhrínová) (SPF) BELĺN

UHRINOVÁ Emilia (szül.: Lišková, Jesenské 82) (SPF) JESENSKÉ

Uhrinová Margita (Drienčany č.63) (LSR) LUKOVIŠTIA

UHRINOVÁ Zuzana (szül.:

Sekrenešová Gálai /Jurajová/) (SPF) POTOK

UHROVICSOVÁ Helena (szül.: Báthoryová/férj

Vendelín/) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

Uj Gejza (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

UJFALUSSYÁKOŠOVÁ Mária (szül.: Farkašová) (SPF) OŽĎANY

Ujj Albert (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Ujj Eugen (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Ujj Gejza (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Ujj Ignác (/SPF/) (SPF) VLKYŇA

Ujj Ján (/SPF/) (SPF) VLKYŇAVACULČIAK Ján (feleség Katarína szül.:

Habranová) (LSR) OŽĎANY

VACULČIAK Ján (feleség Katarína szül.:

Habranová) (SPF) OŽĎANY

VADADYOVÁ Lenka (szül.: Vargová) (SPF) RIMAVSKÉ JANOVCE

VACH Ján (feleség Elena szül.: Maliarová,

elhunyt) (SPF) HNÚŠŤA

VACHOVÁ Elena (szül.: Maliarová, férj Ján,

elhunyt) (SPF) HNÚŠŤA

VAJDA Ján (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

VAJDAOVÁ Rozália (SPF) VČELINCE

VAJDOVÁ Aranka (szül.: Borbélová,

férj Ladislav) (SPF) RIEČKA

VAJDOVÁ Fani (szül.: Bojtošová, Deme,

özv., férj Július) (SPF) GORTVA

VAJGEL Pavel (ifj. feleség Sujová Mária)

(SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

VAJGEL Pavol (feleség Juliana szül.:

Gánovská, elhunyt) (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTA

VAJGEL Pavol (SPF) RIMAVSKÁ SOBOTAWittenberger Pavol (SPF) HNÚŠŤA

Wittenbergerová Judita (szül.: Čierná) (SPF) HNÚŠŤA

Wittenbergerová Mária (SPF) HNÚŠŤA

Wittenbergerová Zuzana (szül.: Čierná) (SPF) HNÚŠŤA

WOLFOVÁ Gizela (szül.: Heimlichová) (SPF) ABOVCEZAGYI LORINCZ Štefan (feleség Mária szül.:

Habodásová) (SPF) GORTVA

ZAGYI Štefan (SPF) JESENSKÉ

ZAGYI Zoltán (feleség Alžbeta szül.:

Sopátková) (SPF) GORTVA

ZAGYIOVÁ Alžbeta (szül.: Sopátková,

férj Zoltán) (SPF) GORTVA

ZAGYIOVÁ Alžbeta (szül.: Zágyiová,

Lorincz, Birčo) (SPF) GORTVA

ZAGYIOVÁ Anna (szül.: Bojtošová,

özv., férj Martin) (SPF) GORTVA

ZAHAR Július (Behince) (SPF) STRÁNSKA

ZAHAR Július (SPF) FIGA

ZAHAR Vojtech (SPF) FIGA

ZÁHORÁNSKA Alžbeta (SPF) KESOVCE

ZÁHORÁNSKY Barna (SPF) KESOVCE

ZÁHORÁNSKY Ladislav (SPF) KESOVCESPF – Szlovák Földalap

(folytatjuk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?