Egyévi GDP-t vitt el a válság Nagy-Britanniában

London |

<p>Egy teljes év hazai össztermékértékének (GDP) megfelelő befektetett, illetve ingatlanvagyon veszett oda Nagy-Britanniában a pénzügyi válság kezdete óta lezajlott tőzsdei és lakásár-zuhanás nyomán, áll egy friss londoni elemzésben.</p>

A citybeli RAB Capital befektetési társaság adatai szerint az ingatlan- és értékpiaci árfolyamveszteségek eddigi együttes összege 1200 milliárd font (370 ezer milliárd forint), ami éppen Nagy-Britannia éves GDP-értéke.
    A tőzsdei befektetéseken, illetve a lakóingatlan-állomány piaci értékének zuhanásán elúszott vagyontömeg a 31 millió brit adófizetőt figyelembe véve, fejenként 38 700 font (12 millió forint) vagyonvesztésnek felel meg.
    Dharval Joshi, a RAB Capital citybeli közgazdásza, az elemzés összeállítója a The Observernek - a legnagyobb baloldali vasárnapi brit lapnak - elmondta: a folyamat "még csak félúton jár", a ház számításai szerint a válság kifutásáig akár kétezer milliárd fonttal is csökkenhet a kiinduló ponthoz képest a befektetett, illetve ingatlanvagyon-összeg.
    A RAB Capital adatai szerint 2008 végéig a brit lakóingatlan-vagyon piaci értéke 700 milliárd, a tőzsdei befektetéseké 500 milliárd fonttal csökkent.
    A FTSE-100-as, a Londoni Értéktőzsde fő árfolyammutatója eddigi, negyedszázados történetének legrosszabb évét zárta tavaly: a tavalyi, 2008-as utolsó kereskedési napon 31,33 százalékkal végzett a 2007-es záróértéke alatt. Az 1984. január 3-án indult FSTE-100 index soha nem süllyedt ekkorát egyetlen év alatt.
    A brit statisztikai hivatal épp a minap jelentette be hivatalosan, hogy Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - recesszióban van. Ezt a piac eddig is tudta, de a visszaesés mértéke meglepte az elemzőket: a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévről 1,5 százalékkal, éves összevetésben 1,8 százalékkal csökkent a brit GDP-érték.
    A piac előzőleg 1,2 százalékos negyedéves mínuszt valószínűsített.
    A konzervatív ellenzék vezetője, David Cameron szerint fennáll annak a kockázata, hogy Nagy-Britanniának előbb-utóbb a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kell fordulnia segítségért, Gordon Brown munkáspárti kormányfő azonban "nevetségesnek" és "felelőtlennek" nevezte ezt a kijelentést.
    Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója minap a BBC televíziónak ugyanakkor azt mondta: maga is attól tart, hogy Kelet-Európán kívül más európai, illetve egyéb térségbeli országok is a szervezet segítségére szorulnak. Azt ugyan valószínűtlennek nevezte, hogy Nagy-Britannia vagy Írország is erre a sorsra jusson, de hozzátette: az eddigi tapasztalatok alapján "soha ne mondjuk, hogy soha".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?