Csökkent tavaly a Slovnaft bevétele

Pozsony |

<p>Csökkent tavaly a Slovnaft csoport - a Mol szlovákiai leányvállalatának - bevétele éves szinten, és az olajipari vállalat veszteséggel zárta a 2014-es évet - derült ki a cég jelentéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.</p>

A Slovnaft csoport bevételei 2014-ben 4,01 milliárd eurót tettek ki, 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A vállalat a tavalyi évet 25 millió eurós veszteséggel zárta, ami részint megerősítette az ágazatban hosszabb ideje tapasztalható bevétel és nyereségcsökkenési trendet, részint pedig azt mutatta, hogy a cégnek a második félévben arányában sikerült visszafognia - az első hat hónap során 18 millió eurót kitevő - veszteség növekedését. Bár a Slovnaft tiszta nyeresége már 2013-ban is csökkent, éves szinten 27 százalékkal, a nyereség akkor még 38 millió euró volt.

Az eredményeket a cég a nyersolaj és az olajipari termékek árának rendkívüli mértékű visszaesésével, valamint a tervezett javítási-felújítási munkálatokból származó kiadásokkal magyarázta. A Slovnaft új pozsonyi polietilén gyártóüzemének építése következtében, a vállalat beruházási költségei a korábbi évek átlagának többszörösére emelkedtek tavaly, 242 millió eurót tettek ki, ami rekord volt a cég történetében.

"A tavalyi évet nagyon összetettnek ugyanakkor reményteljesnek értékelem. (...) Az adott helyzet ellenére nem fogtuk vissza beruházásainkat, amelyek így szlovákiai viszonylatban is nagyon karakteresek és jó kiinduló helyzetet biztosítanak a további évek stabil gazdasági eredményeihez" - fejtette ki a közleményben Világi Oszkár a Slovnaft vezérigazgatója.

A Mol szlovákiai leányvállalata tavaly 5,23 millió tonna kőolajat dolgozott fel ez mintegy tizedével volt kevesebb mint egy évvel korábban. A Slovnaftnál az említett időszakban éves szinten 11 százalékkal 1,27 millió tonnára csökkent az előállított benzin mennyisége, ugyanebben az időszakban évi 15 százalékkal 2,56 millió tonnára esett vissza a gázolaj mennyisége. A vállalat által előállított petrolkémiai termékek mennyisége is csökkent, éves szinten 18 százalékkal, 272 ezer tonnára mérséklődve.

A Slovnaft csoport olajipari termékeinek eladása 2014-ban, éves szinten 8 százalékkal 5,45 millió tonnára esett vissza, ugyanakkor ezek több mint háromnegyede továbbra is az exportpiacokra irányult. A vállalat az exportpiacokon megvalósított eladásai éves szinten visszaestek, a hazai piacon ellenben enyhén, éves szinten 2 százalékkal emelkedtek a vállalat eladásai, 1,51 millió tonnára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?