<p>ét cseh társaság is érdeklődik az olasz Enel Szlovák Villamos Művekben (SE) birtokolt 66 százalékos részvénycsomagja iránt – tudta meg a cseh Hospodářské noviny című napilap. </p>
Csehek vennék meg a Szlovák Villamos Műveket
A ČEZ mellé felsorakozott az EPH energetikai holding is. Ez utóbbinak már most is jelentős szlovákiai érdekeltségei vannak, hiszen tavaly 2,42 milliárd euróért vette meg a Szlovák Gázművek (SPP) 49 százalékos részvénycsomagját és hasonló tulajdonrésze van a Közép-szlovákiai Áramszolgáltatóban (SSE) is, miközben az EPH működési nyereségének a fele már most is Szlovákiából származik. A ČEZ ezzel szemben egyelőre csak mint alternatív gáz- és áramszolgáltató van jelen az országban.
Az Enel vezetése nemrég jelentette be, hogy a hatalmasra duzzadt tartozásai miatt kénytelen lesz megválni egyes cégeitől. Az olasz cég tartozásai jelenleg 41,5 milliárd euró körül mozognak, amit fokozatosan 37 milliárd euróra szeretne lefaragni. Ehhez a szlovákiai és romániai cégeitől szeretne megválni, amiből nagyjából 4,4 milliárd eurós bevételre tehet szert. Az SE 66 százalékos részvénycsomagját az olaszok 2006-ban vették meg 840 millió euróért. Az SE értéke jelenleg elérheti a 2 milliárd eurót is, az elemzők szerint az Enel azonban akár a 840 millió eurós vételárnál is kevesebbet kaphat érte, mivel a cégnek hatalmas tartozásai vannak. A Hospodářské noviny információi szerint a vételi ajánlatokat még e hónapban megteszik az érdeklődők. Az említett cseh cégeken kívül ezek között van a kínai CNNC társaság is. Az orosz Roszatom azonban a feszült orosz–ukrán helyzet miatt már kiesett a lehetséges vevők közül. (TASR, mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.