Bemutatták az új ezerforintost

Budapest |

<p>A Magyar Nemzeti Bank idén is folytatja a forintbankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét.</p>

Mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátjuk ki – jelentette be tegnap Gerhardt Ferenc, a magyar jegybank alelnöke. Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: augusztus 24-től, vagyis mától az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak, ezután a jegybank féléves felkészülési időt biztosít a készpénzellátás szereplőinek, így a bankjegyelfogadó és -feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére.

A készpénzforgalomban 2018. március 1-jétől fizethet a lakosság a megújított 1000 forintossal. A jelenlegi ezreseket 2018. október 31-ig lehet használni a vásárlások során, november 1-jétől már csak a megújított ezres bankjegyekkel lehet majd fizetni. A régi ezreseket a hitelintézetek és a posta még három évig, a jegybank pedig húsz évig díjmentesen váltja át az új 1000 forintosokra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?