Az okostelefonok éve lesz 2011

Reston (Virginia állam) |

<p>Az okostelefonok éve lesz 2011 - állítja egy amerikai piackutató intézet, amely szerint egy éven belül az Egyesült Államok lakosságának fele használ majd valamilyen nem csupán telefonálásra alkalmas mobilkészüléket.</p>

A comScore szerint 2010 július és október között minden negyedik amerikai mobiltelefon-előfizető volt, azaz mintegy 60,7 millió ember rendelkezett okostelefonnal, és ez az előző három hónaphoz képest 14 százalékos emelkedésnek felel meg.
A legnépszerűbb gyártó 35,8 százalékos piaci részesedéssel a kanadai Research In Motion (RIM). A vizsgált időszakban - 0,8 százalékpontos növekedéssel - 24,6 százalékkal második lett az Apple, a Google Android operációs rendszereit használó készülékek pedig 6,5 százalékpontos növekedéssel, 23,5 százalékos piaci részesedéssel kerültek a harmadik helyre.
A Microsoft mindössze 9,7 százalékot ért el, a Palm pedig 3,9 százalékkal jutott a lista ötödik helyére.
Az Android látványos előretörése ellenére az okostelefon-piac minden résztvevője növelte részesedését a teljes mobilpiacon belül és a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy jövő karácsonykor a 13 évnél idősebb amerikai mobilhasználók, azaz 234 millió előfizető fele rendelkezik majd valamilyen okostelefonnal.
A decemberben kiadott felmérés szerint októberben az amerikai mobiltulajdonosok 68,1 százaléka küldött rövid szöveges üzenetet (SMS), miközben 36,2 százalék webes tartalmakat is böngészett, és 33,7 százalék különböző programokat is letöltött a telefonjára. Közösségi oldalakat és blogokat a felhasználók 24,2 százaléka látogatott telefonról, játékokat 23,7 százalék futtatott, zenét pedig 15,4 hallgatott.
Az okostelefonok terjedése mellett az eladott darabszámok tekintetében világelső Nokia 2010-ben 29,4 százalékot ért el az alaptudású, okostelefonnak még nem nevezhető mobilkészülékek piacán.
A Digitimes Research tajvani elemzőcég szerint jövőre a kínai gyártók 34,2 százalékkal fognak részesedni az alapkészülékek piacából. Az okostelefonok terjedése miatt a "buta mobilok" részesedése idén 5 százalékot csökkent, mégis 2011-ben is még mintegy 1,11 milliárd alaptelefon eladására lehet számítani.
A rangsort várhatóan 29,7 százalékkal továbbra is a Nokia vezetheti, ezt követően a Samsung 19,8 százalékkal a második, az LG pedig 10,1 százalékkal lesz a harmadik - vélik az elemzők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?