Az állam eladná a Slovak Telekomon belüli tulajdonrészét

Pozsony |

<p>A kormány legkésőbb másfél éven belül el kívánja adni a Slovak Telekom távközlési társaságot - jelentette be Ivan Mikloš pénzügyminiszter a kabinet szerdai ülése utáni sajtótájékoztatón.</p>

A Slovak Telekomban az állam a részvények 49 százalékát tartja a kezében, tehát kisebbségi tulajdonos.
Anna Bubeníková, a Nemzeti Vagyonalap (FNM) elnöke elmondta: az alap megbízást kapott a kormánytól, hogy elemezze a Slovak Telekom eladásának lehetőségeit.
Anna Bubeníková szerint a Slovak Telekom kisebbségi részvénycsomagjának eladását lehetetlen megvalósítani a többségi tulajdonossal, a Deutsche Telekommal való együttműködés nélkül. A Deutsche Telekom a részvények 51 százalékának tulajdonosa. A legvalószínűbb és legkézenfekvőbb megoldás az, ha az állam a Deutsche Telekomnak ajánlja fel részvénycsomagja megvételét.
Piaci szakértők elemzése szerint a Slovak Telekom értéke nagyjából megfelel a cég tavalyi bevételeinek, amelyek 934,3 millió eurót tettek ki. A kérdés az, hogy a Deutsche Telekom hajlandó-e ennyit fizetni a kisebbségi részvénycsomagért.
A másik megoldás a részvénycsomag tőzsdei eladása lenne, Pozsonyban vagy egy külföldi tőzsdén.
A Slovak Telekom tavalyi bevételei 934,3 millió eurót tettek ki, éves szinten négy százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2009-ben. Az adózott nyereség 120,9 millió euróra rúgott, 17 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2009-ben.
A szlovák kézben lévő 49 százalékos részvénycsomagból 34 százalék az ipari minisztérium, 15 százalék pedig a nemzeti vagyonalap tulajdonában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?