<p>Két évvel elhalasztják az elektronikus pénztárgépekre vonatkozó új műszaki paraméterek bevezetését – közölte Ivan Mikloš pénzügyminiszter.</p>
A pénztárgépekről szeptemberben
Erről megegyezés született a kormánykoalícióban, tette hozzá a miniszter, aki szerint a legfontosabb az, hogy a kereskedők tudják, jövő januárban nem változnak a pénztárgépekre vonatkozó szabályok.
A döntés egyik oka az, hogy a pénzügyi tárca korább vezetősége nem készítette elő az új szabályok bevezetését. A másik ok, hogy a piacon nincs elég tanusítvánnyal rendelkező elektornikus pénztárgép, és Mikloš úgy gondolja, időt kell hagyni a vállalkozóknak, hogy alkalmazkodjanak az új szabályokhoz. A szükséges törvénymódosítást szeptemberben tárgyalná a parlament.
A szigorúbb szabályozás szerint a pénztárgépek nemcsak a forgalmat rögzítenék, hanem azt is, hogy milyen formában bonyolították a fizetést: készpénzzel, kártyával vagy utalvánnyal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.