A német pénzügyminiszter szerint csak ideiglenesen vesz részt az IMF az európai válságkezelésben

euro
Frankfurt |

<p>Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) nem azért hozták létre, hogy folyamatosan az európai gondok megoldását segítse, ezért a washingtoni székhelyű szervezet később visszatérhet elsődleges feladataihoz.<br />&nbsp;</p>

Az euróövezeti válságkezelés egyik meghatározó szereplője erről a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásban megjelent interjúban beszélt, amelyben leszögezte: "megfelelő" az IMF részvétele a görög mentőcsomag kialakításában.
    Wolfgang Schäuble nyilatkozata egybecseng Klaus Regling, az  ESM állandó euróövezeti mentőalap vezetőjének pénteki kijelentéseivel, amely szerint bár rövid és középtávon az IMF-fel együtt kell dolgozni az euróövezeti mentőcsomagokon, hiszen a valutaalap rendelkezik a legnagyobb tapasztalattal e téren, de hosszabb távon az euróövezeti államoknak maguknak kell kialakítaniuk az ilyen programokat.
    Az IMF euróövezeti szerepvállalása azt követően került előtérbe, hogy a szervezet egy május végén kiszivárgott jelentésben élesen bírálta a görög válságkezelés módját. A valutaalap az euróövezetre terhelte a felelősséget, amiért hagyták, hogy a görög állam csak 2012-ben strukturálja át adósságát. A valutaalap szerint már korábban nyilvánvaló volt, hogy le kell írni a görög államadósság egy részét.
    Simon O'Connor, Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője később leszögezte, hogy a bizottság "alapvetően nem ért egyet" azzal a véleménnyel, hogy helyesebb lett volna 2012 májusa előtt átütemezni a görög adósságot.
    Pénteken Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója elégedetten nyilatkozott az Európai Bizottsággal, illetve az Európai Központi Bankkal ápolt kapcsolatról.
    "A trojka kapcsolata szokatlan és kivételes, ahogy a válság is az" - mondta, hozzátéve: "nagyon elégedett vagyok az együttműködéssel".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?