A hazai hitel a legdrágább

Pozsony |

<p>A szlovákiai pénzintézetek manapság rendkívül gyakran élnek azzal a szlogennel, hogy most éri meg jelzáloghitelt igényelnünk, hiszen még soha ilyen olcsón nem kölcsönözhettünk pénzt. A reklámok arról már nem szólnak, hogy az euróval fizető országok közül nálunk zsigerelik ki leginkább a hitelt igénylőket.</p>

Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban valóban csökkentek a jelzáloghitelek kamatai, az eurózónás országok közül még mindig nálunk a legmagasabbak. Míg a jelzáloghitelek esetében az egy évre lekötött kamat az eurózónában átlagosan 2,55 százalékos, a szlovák bankok ugyanezeket a hiteleket átlagosan 4,76%-os éves kamatozással kínálják, ezt adva el az ügyfeleknek a reklámjaikban olcsó hitelekként.

A hazai pénzintézetek képviselői természetesen tagadják, hogy az eurózónás és a szlovákiai hitelkamatok között azért ilyen nagy a különbség, mert nagyobb nyereségre szeretnének szert tenni, mint a nyugat-európai kollégáik. A bankárok szerint a magasabb kamatokért maguk az ügyfelek tehetnek. Szlovákiában ugyanis jóval kevesebbet keresünk, mint a Nyugat-Európában lakók, ennek ellenére a szlovákiai ügyfelek által igényelt jelzáloghitelek összege nem alacsonyabb a nyugat-európainál. Nálunk így a törlesztő részletek a fizetéseink sokkal nagyobb hányadát emésztik fel, így nagyobb az esélye annak is, hogy idővel képtelenek leszünk fizetni a hitelt, a nagyobb rizikó pedig nagyobb kamattal jár.

Jelentősebb változásra ráadásul nem számíthatunk az elkövetkező időszakban sem. A jelzáloghitelek kamatai ugyanis nagyjából olyan ütemben fognak közelíteni a nyugat-európaiakhoz, mint a béreink, ez utóbbiak növekedése pedig a gazdasági válság miatt az elmúlt időszakban jelentős mértékben lelassult. Az elemzők jövőre még a hitelkamatok növekedését sem tartják elképzelhetetlennek, arra számítva, hogy az Európai Központi Bank megemeli az alapkamatot. Az eurózónás alapkamat jelenleg történelmi mélyponton van (1%-os), amivel az Európai Központi Bank az európai gazdaságot szerette volna beindítani, olcsóbbá téve a hitelfelvételt. A gazdasági válság azonban lassan kezd lecsengeni, így hamarosan újra megemelhetik az alapkamatot. Így aki manapság hitelt szeretne felvenni, annak a kamatokat legalább 3-5 évre éri meg lekötnie. Ezeknek ugyan átlagosan 0,3 százalékponttal magasabbak a kamatai, mint az éves lekötésűeknek, ám az eurózónás alapkamat jövő évi emelését követően nagyobb biztonságot nyújtanak. (P, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?