A Fico-kormány fokozatosan enyhíti a költségvetési szigort

Pozsony |

<p>Az idei évre tervezett államháztartási hiányt valószínűleg nem tudja, az elkövetkező évekre tervezettet pedig már nem is akarja teljesíteni a Fico-kabinet. Robert Fico miniszterelnök szerint további megszorítások helyett a kiadások növelésével szeretnék beindítani a gazdasági növekedést. Az ellenzék szerint a kormány csak azt folytatja, amihez ért: az ország és a lakosság még nagyobb eladósítását.</p>

Mára Robert Fico kormányfő és pénzügyminisztere, Peter Kažimír is elismeri, hogy ha nem is a saját hibájukból, de képtelenek lesznek betartani az idei évre tervezett 2,9 százalékos hiánycélt, az államháztartási deficit így eléri a bruttó hazai termék (GDP) 3,04 százalékát. Fico ezért az önkormányzatokat teszi felelőssé, amelyek a felelőtlen gazdálkodásukkal szerinte a GDP 0,2%- ának megfelelő összeggel növelik a hiányt. A kormányfő emiatt szerdán találkozott az önkormányzatok képviselőivel, megfenyegetve őket, hogy ha nem kezdenek el takarékoskodni, az idei többletkiadásokat levonják az önkormányzatok jövő évre elkülönített támogatásából. Nem csökken az áfaA lakosság számára negatív hír, hogy a deficit növekedése miatt búcsút inthetünk az áfacsökkentésnek. Ha a deficit 3 százalék alá süllyedt volna, a Fico-kabinetnek 2015 januárjától a jelenlegi 20-ról 19 százalékra kellett volna csökkentenie az áfákulcsot, a Radičová-kormány 2011-es döntése szerint ugyanis az akkor megemelt áfakulcs automatikusan 19 százalékra esik vissza, ha az államháztartási hiány 3 százalék alá mérséklődik. Enyhítenek a hiánycélonMíg az idei deficitet a kormány – legalábbis a kormányfő állítása szerint – nem a saját hibájából képtelen teljesíteni, az elkövetkező évekre meghatározott hiánycélokat már előre átgondolt terv alapján borította fel. A pénzügyminisztérium által közzétett költségvetési tervezet szerint a GDP-arányos államháztartási hiány jövőre már nem az eddig jelzett 2,4, hanem 2,9% lesz. Hasonló változásra számíthatunk az azt követő években is. A 2015-re eredetileg tervezett 1,9 százalékos deficit 2,57 százalék, a 2016-os pedig 1,5 százalék lesz. A Fico-kabinet az Európai Bizottság nemrég közzétett kezdeményezése miatt kapott vérszemet. Az Európai Bizottság ebben elismerte, hogy a rendkívül szigorú megszorítások visszafogják a gazdasági növekedést, vagyis végső soron többet ártanak, mint amennyit segítenek. Emiatt bizonyos feltételek teljesítése mellett lehetővé teszik, hogy a tagországok enyhítsenek az eredetileg meghatározott ütemterven, növelve a kiadásaikat és ezzel az államháztartási hiányt is. Megugrik az adósságAz ellenzék élesen bírálta a kormány költségvetési lazítását. Ivan Mikloš, az SDKÚ parlamenti képviselője, volt pénzügyminiszter abban sem biztos, hogy a kormánynak sikerül megszereznie az említett pluszforrásokat, a Fico-kabinet ugyanis szerinte eddig sem arról volt híres, hogy képes lett volna növelni az adóbehajtás hatékonyságát. „A kormány, ahelyett, hogy önmagán kezdene el takarékoskodni, tovább növeli az ország adósságát” – vallja Ján Figeľ, a KDH elnöke, aki arra szólította fel a kormányt, hogy októberben olyan költségvetési tervezetet nyújtson be a parlamentbe, amely nem növeli az ország eladósodottságát. A KDH alelnöke, Miloš Moravčík szerint a kormány felelőtlen gazdaságpolitikája miatt az ország egymilliárd eurótól eshet el. Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a kormány tervei miatt tovább nő majd az ország adóssága. Míg idén ez a bruttó hazai termék 53,7 százalékát teszi ki, jövőre akár 56,9 százalékra is nőhet, miközben az eredeti tervek szerint ez 2014-ben is csak 54 százalék lett volna. Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy Szlovákia adóssága jövőre 40 milliárd euróra nő, vagyis az ország minden egyes lakosára csaknem 7,5 ezer eurós tartozás jut majd. Ďurana arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai országok épp a kiadások korábbi növelése miatt kerültek adósságspirálba, ami katasztrofális hatással volt a gazdaságra. (mi, SITA, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?