A Fico-kabinet továbbra sem tud takarékoskodni

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet ugyan azt ígérte, hogy évről évre takarékosabban bánik majd az államkasszával, ezt azonban egyelőre nem sikerül betartania. Az idei első fél évben a tavalyinál is nagyobb lyukat sikerült ütniük az állami költségvetésen.</p>

Míg tavaly az első fél évben 736 millió euróval költött többet az állam ahhoz képest, mint amennyi befolyt az államkasszába, a deficit az idei első fél évben csaknem elérte a 819 millió eurót. „A nagyjából 83 millió eurós különbség elsősorban a vártnál kisebb adóbevételekkel és az uniós támogatások elapadásával magyarázható” – ismerte el Peter Kažimír pénzügyminiszter.

Az adóbevételek a tavalyihoz képest csaknem 56 millió euróval csökkentek. A most közzétett adatok is igazolják Kažimír múlt heti nyilatkozatát. A pénzügyminiszter múlt csütörtökön elismerte, hogy az általa vezetett tárca elemzői alaposan elszámolták magukat, Szlovákia adóbevételei ugyanis jóval alacsonyabbak lesznek, mint azt eredetileg jelezték. A szaktárca mellett működő Pénzpolitikai Intézet szerint a visszaesés elsősorban a társasági adóból befolyó kisebb összeggel magyarázható. Az adóbevételek előrejelzésénél az elemzők ugyanis a 2015-ös adatokból indultak ki, miközben épp ez volt az az év, amikor Szlovákiának még az előző programozási időszakból fennmaradt uniós támogatásokat le kellett hívnia. Emiatt megugrottak a megrendelések, ami a cégek nyereségén is meglátszott. A tegnap közzétett elemzés szerint csaknem az összes adófajta esetében nőttek a bevételek, hogy a végösszeg mégis mínuszban végzett, az épp a társasági adóval magyarázható, amiből idén eddig 322 millió euróval kisebb összeg folyt be a tavalyi első féléveshez képest.

Ennél is látványosabb azonban a visszaesés az uniós támogatások esetében. Míg tavaly az első hat hónapban ezekből több mint 808 millió euró folyt be, idén eddig ez a 385 milliót sem érte el. Ez utóbbi egyedüli „hozadéka”, hogy emiatt az uniós támogatások társfinanszírozására is kisebb összeget kellett fordítani. Megugrott azonban a szociális ellátásra fordított összeg. Míg tavaly az első fél évben nem egész 106 millió eurót pumpáltak a Szociális Biztosítóba, idén eddig ez meghaladta a 250 milliót. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?