A dolgozó nyugdíjas többletterhe

Az új adórendszer megteremtőinek 2004-ben alapvetően az igazságosság lebegett a szemük előtt: az adóterhelésben a különbségek legyenek a lehető legkisebbek, tartalmazzon minél kevesebb kivételt és a szociálpolitikai támogatások ne rajta keresztül valósuljanak meg. ĺgy történt, hogy az adókulcs általános mértéke 19% lett, amelyből a természetes személyek az adóalapjukból még egy bizonyos részt leírhatnak. Ezen felül még megmaradt néhány legális adócsökkentési mód, amelyek a hosszú távú megtakarítások és az öngondoskodás mértékét kívánták támogatni. Az új rendszer természetesen nem hozott mindenki számára egyforma könnyítést, de legalább igyekezett néhány fő elvet szem előtt tartani, mindenek előtt az egyenlőséget és az egyszerűséget. Ezek alapján kijelenthetnénk, hogy az új rendszerben az igazságosság az alapvető vezérlő elv. Ez az állítás csak részben igaz. Egy munkavállalói csoportra ugyanis nem vonatkozik a jövedelem bizonyos részének adójóváírási lehetősége: a munkaviszonyban álló nyugdíjasokra. Hogy annak idején miért maradtak ki éppen ők ebből kedvezményből, véletlenül vagy valamilyen szociálpolitikai megfontolásból, ez legyen a kormány titka, viszont ma, amikor a rendszer már évek óta működik, furcsa ennek az elemnek a megléte, hiszen ellentmondásban van annak szellemével. A dolgozó nyugdíjasok bére éppen olyan, mint másé, megdolgoznak érte, nyugdíjuk pedig szintén megszolgált, aktív éveik alatt a nyugdíjalapba rendszeresen fizetett jövedelemből származik. Miért kell a tovább dolgozó nyugdíjasoknak a munkából származó jövedelmükből másétól nagyobb mértékű adót fizetniük? Esetükben nincs szó valamilyen ellentmondásos vagy törvénytelen adómegkerülési útról, hiszen az öregségi nyugdíjra való jogosultságukat több évtizedes munkaviszonyukkal nyerték el, függetlenül esetleges későbbi munkaviszonyuktól. Világos az is, hogy a (majdnem) minden munkavállalóra érvényes kedvezményt úgyis csak néhány évig vagy talán csak néhány hónapig használhatnák ki, amíg ténylegesen dolgoznak. Ez azért is érthetetlen, mert az aktív, több állásban lévő munkavállaló jogosult a teljes mértékű nem adózó részre akkor is, ha egyik jövedelme nagysága alapján ezt nem tudná kihasználni, de más jövedelméből kiegészítheti. A foglalkoztatáspolitikának természetesen az az alapvető célja, hogy a dolgozó minél később menjen nyugdíjba, de ha a munkaviszony a nyugállományba való vonulás után is tart, nem kellene ily módon szankcionálni. Érdekes, hogy ezen a rendszerbe be nem illő eljáráson sem a jobboldali, az adórendszert magalkotó, sem a baloldali, azt élesen kritizáló pártok nem kívánnak változtatni, pedig a választási kampányokban előszeretettel alkalmaznak adócsökkentésre vonatkozó ígéreteket.