Negyedszázados mélységben a brit mozik bevétele

mozi illusztráció

Negyedszázada volt ilyen kevés a brit mozik bevétele, mint várhatóan ebben az évben lesz a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások miatt - adta hírül hétfőn a The Guardian online kiadása.

A mozik tervezett újranyitása ellenére az ágazatban az előrejelzés szerint csaknem 900 millió fonttal esik vissza a jegyeladásból és hirdetésekből álló összbevétel.

A brit kormány engedélyezte, hogy az angol mozik július 4-től ismét kinyissanak a szükséges biztonsági intézkedések mellett. Ezek között szerepel többek között a nézők egymástól távolabbi ültetése.

A mozitulajdonosok nagyon bíznak a hollywoodi produkciók bemutatásában, remélik, hogy Christopher Nolan Tenet című akcióthrillere vagy a Mulan című élőszereplős Disney-film iránti érdeklődés behoz valamit a veszteségeikből. Azonban némiképp csökkentette reményeiket, hogy mindkét film forgalmazását augusztusra halasztották.

Addig is, amíg az új kasszasikerek megérkeznek, a mozisok olyan klasszikusokkal igyekeznek visszacsábítani a nézőket, mint a Casablanca, A Birodalom visszavág, a Harry Potter-, az Alkonyat- vagy a Halálos iramban-filmek, de ismét vetítik az 1917 és a Volt egyszer egy Hollywood című karantén előtti sikereket is.

A brit mozis bevételek idén előre láthatóan 58 százalékkal esnek vissza: a 2019-es 1,25 milliárd fontról 525 millió fontra. A The Guardian szerint 1996 óta nem volt ilyen alacsony a mozik bevétele. Akkor a tízes toplistán a Mission: Impossible, a Twister és a Trainspotting szerepelt, és a teljes éves jegybevétel 450 millió fontra rúgott.

A mozik jelentős hirdetési bevételtől is elestek a járvány miatti kényszerű bezárás okán. A szakértők szerint a tavalyi 249 millió fontos bevétel alig felét, 114 millió fontot érhetik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?