FIGYELŐ

Ukránosítják a magyar iskolákatAz Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium új kampányba kezdett a nemzetiségi tannyelvű iskolák oktatásának államnyelvre történő átállítása kapcsán, így egy tanóra keretében egyes tantárgyakat az iskola nyelvén és ukránul kell majd tanulniuk a diákoknak – írta tegnap

Ukránosítják a magyar iskolákat

Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium új kampányba kezdett a nemzetiségi tannyelvű iskolák oktatásának államnyelvre történő átállítása kapcsán, így egy tanóra keretében egyes tantárgyakat az iskola nyelvén és ukránul kell majd tanulniuk a diákoknak – írta tegnap a kijevi Szegodnya című napilap. Az orosz nyelven megjelenő újság idézte Ivan Vakarcsuk oktatási minisztert, aki szerint a májusban kiadott rendelete nem más, mint az állam gondoskodása a nemzetiségi iskolák tanulóiról, akik nem versenyképesek a felsőoktatási intézményekbe történő felvételinél és az emelt szintű érettségi vizsgákon. Mind a felvételit, mind az érettségit a hatóságok három év múlva teljesen ukrán nyelvre akarják átállítani – emlékeztetett a lap. A cikk szerint azonban a nemzetiségi kisebbségek, akik az orosz anyanyelvűeket is beleszámítva az ország lakosságának közel felét teszik ki, másként vélekednek a kérdésről. Az orosz ajkú régiókban a helyi hatalom a miniszteri rendeletet az állampolgárok anyanyelvű oktatási jogai ellen intézett támadásnak tekinti.

Az újság megszólaltatta Nyikolaj Levcsenkót, Donyeck város tanácsának titkárát, aki elmondta: nem megengedhető, hogy az oktatási minisztérium „garázda, nacionalista kirohanásai” sértsék a donyeckiek érdekeit. Hozzátette: nem fogjuk megsérteni a törvényeket, hanem olyan módszert keresünk, amellyel a régió lakosságához igazíthatjuk őket. Donyeck megyében szavatolt a gyerekek szüleik által választott nyelven történő oktatása, s ez nem sérülhet – közölte a kelet-ukrajnai tisztségviselő. Egy észak-bukovinai román tannyelvű gimnázium igazgatója, Jevgenyij Tovarnickij a lapnak kifejtette: a miniszteri rendeletben foglaltak megvalósítása csak rontani fogja a gyerekek ukrántudását. Azt kijelenteni, hogy a matematikát jobb ukránul oktatni, butaság – fogalmazott a pedagógus, aki szerint alaptétel, hogy a gyerekeknek anyanyelvükön kell végezniük a középiskolai, sőt a felsőfokú tanulmányaikat is.

Az újság emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai magyarok és az ottani megyei hatalom is az ukránosító miniszteri rendelet visszavonását sürgeti, s hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Régiók Pártja (PR) több mint félszáz parlamenti képviselője kilátásba helyezte az oktatási miniszter lemondatását, ha nem vonja vissza az alkotmány három cikkelyét is sértő ukázát. Egyetért a régiópártiakkal Sztanyiszlav Nyikolajenko, előző oktatási miniszter. A kijevi lapnak elmondta: Ukrajna mind az alkotmányában, mind az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartájának ratifikálásával kötelezte magát arra, hogy biztosítja a gyerekek anyanyelven történő tanulását, az oktatás nyelve ezért csak a szülők beleegyezésével állítható át ukránra. Ez a törvények szerint nem tehető meg semmilyen jogszabállyal, rendelettel, így az bírósági úton könnyűszerrel érvényteleníthető – mutatott rá a volt ukrán oktatási miniszter. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?