Már legalább nyolcra nőtt a kaliforniai tűzvészek halálos áldozatainak száma

tűzvész kalifornia
Washington |

Hétfőre már legalább nyolcra nőtt a kaliforniai tűzvészek halálos áldozatainak száma: négy tűzoltó vesztette életét, valamint négy olyan helyi lakos, aki a hatósági figyelmeztetések ellenére sem volt hajlandó elhagyni otthonát.

Legfrissebb információk szerint hét embert eltűntnek nyilvánítottak.

Eddig összesen 38 ezer ember kényszerült a lángok elől menekülni. A nap folyamán a tűzvész által erősen érintett Lake megye tisztségviselői közölték: hozzávetőleg 14 ezer ember evakuálását rendelték el, s további ezer főét a szomszédos Mendocino megyéből.

Úgy tudni, a tüzek már közre fogtak több települést is a Clear Lake tó partján. Corey Paulich, a Lake megyei seriff helyettese szerint két bozóttűz fenyegeti Lakeport, Upper Lake és Nice településeket, de egyelőre még nem érték el a sűrűn lakott területeket.

Hozzávetőleg 12 ezer tűzoltó fáradozik a lángok eloltásán. 

A rendkívüli meleg és a száraz időjárás közepette hétfőn kezdődött tűzvészek eddig közel ezer otthont perzseltek fel, és 22 600 hektárnyi területen pusztítanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?