Sztárok életmódja – Király Viktor új élete

király viktor facebook koncert

Elismerte: elhanyagolta magát, ami meg is látszott rajta. Király Viktor, a Megasztár 4 győztese, az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóinak többszörös döntőse számára több szempontból is hullámvasút volt a tavalyi év.

A fő ok az volt, hogy házassága válságba került. Bár gyakran változott a súlya, főleg az ezzel járó stressznek tulajdonította az elhízást. Azután, hogy sokan támadták külseje miatt, belátta, hogy tennie kell valamit. Még a 40. születésnapja előtt bejelentette közösségi oldalán, hogy jönnek az „Új célok! Új kihívások! Új életvitel!” „A kalóriákat számolom egy applikáció segítségével. Figyelek arra, hogy csak 1200-1500 kalóriát vigyek be naponta.” Napi háromszor étkezik, s az sem mindegy, mikor. „Az első étkezés 10-11 órakor van, majd néhány óra múlva jön az ebéd, a legnagyobb étkezés. A vacsorát mindennap ugyanakkor, hat óra előtt eszem, ez nagyon fontos. És iszok napi 4-5 liter vizet.” Az énekes egyéb dolgokra is odafigyel, így a rendszeres testmozgásra, például ismét elkezdett bokszolni, edzőterembe is eljár. Az életmódváltás láthatóan hatásos volt, gyorsan szabadult meg a kilóktól. Büszkén tette közzé az eredményt: „Nehéz volt ez az év, de újra kezdek jobban lenni, egyre több a motivációm, ezért egyre több erőm van edzeni is...” A felbuzdulás után jött a mélypont: a lágyéksérvét sürgősen meg kellett műteni. „Az operáció szerencsére gyorsan és rendben zajlott le, most itt lábadozom – számolt be a műtét után a zenész. – Természetesen vannak fájdalmaim, és a mozgás sem nagyon megy, de szép lassan gyógyulok. A teljes történethez az is hozzátartozik, hogy húsz évvel ezelőtt már volt ugyanilyen műtétem, csak a másik oldalon. Akkor még »oldschool« módszerrel műtöttek meg, tehát késsel. Az nyilván sokkal jobban fájt...” Az énekes teljes felépülése hat hétig tartott. Nemsokára elkezdhetett edzeni, s bement a stúdióba is egy kicsit zenélgetni...

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?