Egészséges szokások, amelyeket minden kisgyermekkel meg kellene tanítani

Fontos, hogy a gyermek már egész kiskorában elsajátítsa azokat az alapvető szokásokat, amelyekkel hosszú távon is egészségesebbé teheti életét. Ezek kialakítását nem kezdhetjük elég korán. Szeptemberben sok kisgyermek életében először kerül közösségbe, ami nem kis nehézséget okozhat neki. Nem árt elismételni a legfontosabb tudnivalókat.

Fújd ki az orrod!

Az orrfújásnak gyakran nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, pedig ha a gyerek nem tanulja meg a helyes technikáját, különféle fülbetegségeket és más fertőzéseket is kaphat. A megrekedt váladékban ugyanis elszaporodhatnak a baktériumok.

Tipp: Nem jó, ha a kicsi erősen fújja az orrát, de az sem, ha szipog. Játékosan gyakoroltassuk vele, hogy az egyik, majd a másik orrlyukán fújja ki a levegőt.

Reggelizz mindennap!

A reggeli étkezést semmi nem helyettesíti. A megfelelően összeállított reggeli ugyanis megadja a kezdő energiát a napi feladatokhoz, így a gyerek jobban tud majd gondolkodni és összpontosítani.

Tipp: Az egész család szorítson időt a reggelire, legyen ez egy fix pont az életükben. Ne mindig müzlit tegyünk az asztalra, időnként készítsünk szendvicset vagy gyümölcssalátát, de a joghurt is kiváló.

Mozogj eleget!

A számítógép és a televízió előtt felnövekvő generáció legégetőbb problémája a mozgáshiány és az elhízás. Éppen ezért érdemes csemeténket folyamatosan buzdítani a játékra, a testedzésre.

Tipp: Ajándékba lehetőleg szabadban használható játékot, például kerékpárt, labdát, görkorcsolyát vegyünk. Ennél is jobb ötlet a közös családi kirándulás vagy biciklizés.

Alaposan moss fogat!

Jó, ha már korán megtanítjuk a gyereket a fogmosás helyes technikájára, ezzel ugyanis hoszszú távon megelőzhető a fogszuvasodás és a különféle ínybetegségek.

Tipp: Kérjük meg a fogorvost, hogy mutassa meg, mire ügyeljen a kicsi. Az elektromos fogkefe játékosságával, érdekességével csinálhat kedvet a tisztálkodáshoz.

Légy a legjobb, de ne minden áron!

A mai gyerekekre időnként túlzott nyomás nehezedik az iskolában és otthon. Meg kell tanulniuk, hogyan tudnak élni a képességeikkel, de azt is, hogy nem kell minden áron, görcsösen törekedniük a tökéletességre, a kiválóságra.

Tipp: Ne ítélkezzünk a gyermekünk felett, inkább mondjuk el tárgyilagosan, mit találunk jónak a viselkedésében, a munkájában, és miben hibázott. Ne csak a sikerért dicsérjük meg, hanem az erőfeszítéseket is, még akkor is, ha azok sikertelenek voltak.

Ne puszilgasd a cicát!

A házi kedvencek sok örömet hoznak az életünkbe, de időnként kárt is okozhatnak, gondoljunk csak a kutyaharapásra vagy a szőrallergiára. Az sem jó, ha a gyerek puszilgatja a kutyát vagy a macskát, mivel az állat szőrén kórokozók telepedhetnek meg, sőt allergiát is okozhat.

Tipp: Tanítsuk meg a kisgyermeket arra, hogy az állat simogatása után mosson kezet. Ne engedjük, hogy durván nyúljon a kedvencekhez, nehogy a kutya megharapja, vagy a cica megkarmolja. A kerti homokozót fedjük le, nehogy a macskák odaszokjanak dolgukat végezni.

Időben menj vécére!

A kisgyermek először azt tanulja meg, hogyan tartsa vissza szükségletét, amíg kiér a vécére. Ha azonban ezt már elsajátította, arra is érdemes rászoktatni, hogy ne tartsa vissza magát feleslegesen: ha szükséges, szakítson időt a vécé használatára. Próbáljuk elérni, hogy minden reggel menjen vécére, így megelőzhetjük a bélgörcsöket.

Tipp: Reggel ne rohanjunk, inkább keljünk fel valamivel korábban, és időzítsünk úgy, hogy a gyereknek a vécé használatára is jusson ideje. Ha a gyerek jelzi, hogy vécére kell mennie, adjunk neki elég időt.

Moss kezet!

A megfázás, az influenza, a szamárköhögés, a kanyaró és a legtöbb bakteriális fertőzés cseppfertőzés útján terjed. Alapos kézmosással azonban e betegségek jó részét megelőzhetjük.

Tipp: Tanítsuk meg a gyereket arra, hogy ha köhög vagy tüszszent, azonnal mosson kezet. Legyen természetes a hazaérkezés utáni, az étkezések előtti és a vécé használata utáni kézmosás. Gyerekszappannal vagy mesefigurás törülközővel lelkesítsük a kicsit. Figyeljünk arra is, hogy a fürdőszobában elérhető legyen a saját szappanja és törülközője.

Egyél sok zöldséget és gyümölcsöt!

Az egészséges étrenddel felnövő kicsik kevésbé hajlamosak a megfázásra és más gyerekbetegségekre, remekül fejlődnek. A csipsz és a csokoládé viszont hiába finom, nem tartalmaz értékes tápanyagot.

Tipp: Ne csak az ebéd tápanyagtartalmára gondoljunk, hanem annak változatosságra is. Az édesség jelentette élvezettől sem kell megfosztani a gyereket, jó ötlet lehet például a gyümölcs vagy gyümölcssaláta. A zöldségféléket is próbáljuk változatosan, esetleg a csemeténkkel együtt elkészíteni.

Uralkodj magadon!

A dühkitörésekkel a gyerek saját későbbi életét nehezíti meg. Meg kell tanulnia elfogadni és feldogozni bizonyos dolgokat. Vak engedelmességre tanítani viszont ugyanilyen veszélyes, neveljük inkább empátiára, mások érdekeinek figyelembe vételére.

Tipp: Magyarázzuk el neki, hogy az érzelmek fontosak, ám a megfelelő formában kell kifejlesztenünk őket. Az sem baj, ha bizonyos helyzetekben fél, de a félelem legyőzhető. Ne jutalommal és büntetéssel manipuláljuk, inkább tanítsuk meg arra, hogy elgondolkodjon viselkedése következményein.

Igyál egy kis vizet!

A gyerekek könnyebben kiszáradnak, mint a felnőttek, ezért fontos, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak, különösen akkor, ha gyengélkednek vagy sportolnak.

Tipp: Mindig adjunk egy kis üveg ásványvizet a kezébe, ezt vigye magával a játszótérre is. Mindig legyen a hűtőben vagy más elérhető helyen szénsavmentes ásványvíz vagy egy kis kancsó tea. (wellness)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?