Az élet alapja

Sokan teszik fel a kérdést: vajon mi a különbség a p-víz és a közönséges víz között?

Hogy a folyókból és víztározókból származó víz megfeleljen a higiéniai előírásoknak, igényes mechanikai, fizikális-kémiai és biológiai tisztítási folyamaton kell átmennie.

Először a szennyeződéseket távolítják el belőle, majd különböző fertőtlenítő, semlegesítő anyagokat adnak hozzá. Ennek ellenére még mindig maradnak benne nehézfém- és sómaradványok. Az ilyen víz kis adagban nem ártalmas, de hosszú évek alatt károkat okozhat.

Ahhoz, hogy a közönséges víz p-vízzé váljon, minden szennyeződéstől meg kell fosztani, ki kell szűrni belőle a különféle illatokat. Csak ezután lehet megváltoztatni a molekuláris szerkezetét, és ezután tudja felvenni azt az energiát, amely p-vízzé változtatja, olyan vízzé, amely a legjobban az élő sejt vizéhez hasonlít. Ha a sejtnek megfelelő folyadék áll rendelkezésére, növekedését, szaporodását nem zavarja semmi, ellenáll mindenféle külső negatív hatásnak.

Ha a sejtnek nincs elegendő energiája, az egyensúly megbomlik, a szervezet állapota romlik, zavarok léphetnek fel. Ha a stresszben élő szervezet nem tudja előállítani a megfelelő energiamennyiséget, segíteni kell neki. Ezt a szerepet tölti be a p-víz, amely fizikális és vegyi tulajdonságaival különbözik az egyszerű víztől. A p-víz a sejt számára az az élő víz, amely nélkül elpusztul. Azt már rég felismerték, hogy a hegyi forrásvíz más, mint a patakok vize, mert tele van energiával. Az ezzel kezelt sebek és betegségek gyorsabban gyógyultak. A p-víz energiával látja el a szervezetet, s megtisztítja a táplálékkal bevitt szennyeződésektől. Az első korty után még nem érezhető a hatása, de egy-két hónap elteltével már igen.

Az ún. p technológiát a kozmetikában is sikeresen alkalmazzák. Lényege, hogy minden anyagnak, így az emberi testnek is, van ideális állapota. Az így készített szépségápolási szerek fontos alkotóeleme a p-víz. A nyugtató és gyógyhatású krém jobban felszívódik, mint a hagyományos, mert struktúrája finomabb, a bőr számára elfogadhatóbb. Felújítja a sejtek természetes környezetét.

A p-szemránckrém hatása is tartósabb, mert megújul a fehérje vízburka, s hatására a bőrsejtek megfiatalodnak. A Nobilis Tilia termékcsalád minden tagja ilyen tulajdonságokkal rendelkezik. Hatására javul a bőr anyagcseréje, finomabbá, simábbá és nedvdúsabbá válik tőle.

A p-ivóvíz kapható a Jednota üzletlánc boltjaiban.

A szépségápolási szerekről további információt a 0915/756 626 telefonszámon kaphat, megvásárolhatók a dunaszerdahelyi gyógyszertárakban. (ki-pr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?