Amikor elnyom az álom...

A szakértők szerint Európában több tízezer ember szenved narkolepsziában. Az elnevezés a görögből ered (narke = bénulás, lambanein – hatalmába kerít) és viszonylag pontosan jelöli a betegség fő tünetét.

A beteget szó szerint elnyomja az álom. A betegség lappangva kezdődik. A páciensek 95 százaléka eleinte fokozott nappali álmosságot érez, később tartósan fáradttá válik.

Alvási rohamok napközben

A mindennapi stressz, a munkahelyi és magánéleti megterhelések tehetők felelőssé a kezdeti levertségért. A betegség lefolyása során aztán egyre másra jelentkeznek alvási rohamok. Kezdetben ennek nem is tulajdonítanak jelentőséget. A tévézés közbeni elalvás a heverőn vagy az anyósülésen való szendergés az autóban – az egészséges emberek előtt is ismert. Tényleg riasztóvá csak akkor válik a páciensek előtt, hogy valami nem egészen stimmel, amikor nyilvánosság előtt, például családi ebéd közben, üzleti megbeszélésen vagy a villamoson bóbiskolnak el. Ilyen alvási rohamok naponta többször is felléphetnek és pár másodperctől akár néhány óráig is eltarthatnak. A betegség további tünete a kataplexia, a hirtelen izomgyengeség, amikor rogyadozni kezdenek a térdek vagy petyhüdtté válik az arcizomzat. Ezeket gyakran érzelmi kitörések váltják ki. Hozzájuk párosulnak az éjszakai alvászavarok is. A betegek egyszerűen képtelenek átaludni az éjszakát.

A narkolepszia okai nem tisztázottak. Gyanítják, hogy az öröklődésnek is szerepe van benne. Ezenkívül, úgy tűnik, egy hormon, az ingertovábbító hipokretin is jelentőséggel bír nála. Ha ez a hormon hiányzik az agyban, fáradtak leszünk.

Mikortól betegség a fáradtság?

A narkoleptikusoknál rendszerint kimutatható a hipokretinhiány. A betegség diagnosztizálása érdekében a háziorvos alvászavarokkal foglalkozó ideggyógyászhoz utalja be a pácienst. A vérvizsgálatok, a speciális alváslaborban végzett vizsgálatok, a nappali álmosság mérése által hamar kiderül, hogy az ember egyszerűen csak fáradt vagy tényleg beteg. A narkolepszia nem gyógyítható. Néhány gyógyszer mellett léteznek azonban viselkedési szabályok, melyeket a betegeknek be kell tartaniuk.

Közéjük tartozik a rendszeres alvási idő, a tudatos nappali alvás, a testi tréning, a koffeintartalmú italok fogyasztása és a nikotinról, valamint az alkoholról való lemondás. (átv)

JÓ TUDNI

A narkolepsziás tüneteket gyakran félreértelmezik. A rohamok mögött helytelenül epilepsziát vagy vérkeringési zavarokat feltételeznek. Mivel ritka a betegség, csak igen kevés gyógyszer áll rendelkezésre a kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?