Állatok a kozmetikumokban

A szépészeti termékek előállításához évszázadok, sőt évezredek óta használnak különböző állati származékokat, mint amilyen a mósusz, a lanolin vagy az ámbra.

Lássunk néhány példát arra, hogy mi mindent kentek magukra ősanyáink – na meg ősapáink a szépülés reményében.

A bíbortetű nemcsak a kelmék színezésére szolgált, de a kezdetleges „rúzsok” is ettől az állatkától kapták színüket. Még az 1800-as években is vajat vagy zsírt használtak a rúzskészítéshez, egészen a XX. század elejéig, amikor gépiesítették a rúzsgyártást.

Az ókori görögök gyíkmájat kevertek péppé olívaolajban, borral higították és ezzel kenték be arcukat.

A fogporokat a rómaiak porrá tört csontból vagy tengeri állatok vázából készítették. A disznózsír magába szívja a virágszirmok illatát így kiválóan alkalmas az illékony virágillatok befogására – ezt a tulajdonságát használták fel az úgynevezett enfleurage eljárásnál. A disznózsírt a parfümkészítésen kívül szappanfőzéshez, haj- és arckrémek alapanyagaként egyaránt használták.

Nem kell messzire visszamenni az időben, hogy igazi hátborzongató kozmetikai alapanyagra bukkanjunk: 15–20 éve dívott a borjú magzatának placentájából (méhlepényéből) nyert bőrfiatalító hormon-kivonat. Ma már szerencsére nem használják.

Egyes állatfajok mirigyváladékának illatát eleink erotikusan vonzónak találták, így aztán elkezdték illatszereikbe keverni. Akárcsak a hím hód nemi mirigyéből nyert castoreumot, az édeskés illatú mósuszt vagy pézsmát is a férfiillatszerek összetevőjeként kezdték alkalmazni. Ma egyre több olyan női illat tűnik fel a parfümboltok polcain, melyek alkotóeleme a Tibetben és a Himalájában honos szarvas fajta mirigyváladéka. Ez a védett állatfaj mára kihalófélben van, minthogy kíméletlenül vadászták. A mósusz ára vetekszik az aranyéval, mivel egy állat évente mindössze 150 grammnyit állít elő belőle. Az állatok védelmében napjainkban szintetikus úton állítják elő, mert úgy tűnik, egyre inkább a csábító női parfümök egyik alapillatává válik.

A meleg, fás illatú ámbráért az ámbrás ceteknek kellett lakolni. A nemes és drága anyagért útnak induló bálnavadászok alaposan megtizedelték a hatalmas tengeri emlősök állományát. A szürke ámbrát az ámbráscet gyomrából kinyert kavics alakú viaszos képződményből készítik. Néhány kilogramm alapanyagból egy-két dekagramm ámbra készíthető.

A csípős illatú cibet egy etiópiai vadmacska, a cibetmacska mirigyváladéka, a kasztoreumot pedig a hódok egyik fajtájából nyerik. A lanolin a birkafaggyú egyik összetevője, krémek testápolók kedvelt bőrtápláló alapanyaga.

Mára szerencsére minden magára valamit adó kozmetikai márka biztosítja vásárlóit, hogy állatkísérleteket valamint állati származékokat termékei előállításához nem használ. Az állati származékokat szintetikus úton előállított anyagokkal helyettesítik, a kozmetikumokat pedig a laborteszteket követően nagyszámú, önként jelentkező emberi tesztalanyon próbálják ki. (F.-K. M.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?