Tragikus körülmények között elhunyt a Barátok közt színésze

Babicsek Bernát

Úgy tudni, egy lakástűzben vesztette életét.

Az Irigy Hónaljmirigy zenekar adta hírül saját Facebook-oldalán, hogy meghalt Babicsek Bernát, aki színészként és harmonikaművészként is ismert volt.

„Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmonikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának!”

– írták a bejegyzésben.

A Blikk úgy tudja, Babicsek annak a halálos kimenetelű solymári lakástűznek az áldozata, ami szombat délután történt.

A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.

Babicsek Bernát a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból volt ismert. 1979-ben született, már kilencéves kora óta zenélt és énekelt. Ének-zene szakon diplomázott Egerben, technikus végzettsége is volt. Gór Nagy Máriánál tanult színészmesterséget, így került a televízióba.

Negyvenegy éves volt.

(24.hu/Blikk.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?