Kártyapartira ment, eltitkolta, hogy covidos – az egyik barátja később meghalt

shutter

Az illető a kártyapartin megfertőzött egy 82 éves ráktúlélő nyugdíjast, aki később belehalt a koronavírusba.

 

Az ohiói Barb Bartolovich 82 éves volt, és előzőleg túlélte a vérrákot. Az idős nő betegsége azonban nagyon legyengítette az immunrendszerét, ezért vigyázott, hogy ne kapja el a koronavírust. A kártyaparti előtt is körbekérdezte a barátait, hogy mindeki egészséges-e, illetve be van-e oltva – írja a 24.hu.

Barb a parti után megbetegedett, lélegeztetőgépre került, és december 21-én meghalt. Utólag derült ki, hogy az egyik kártyapartner eltitkolta, hogy covidos, mivel nem akart kimaradni a játékból.

Úgy tudtuk meg, hogy az illető bevallotta, miután a nagyim megbetegedett” – mondta Lauren Nash, az elhunyt unokája, hozzátette, borzasztónak tartja, hogy valaki ennyire nem veszi figyelembe mások életét.

Barb Bartolovichnak négy gyermeke és 10 unokája volt.

(br, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?