Az USA magára maradt a G7-ek pénzügyminisztereinek ülésén

G7
Whistler |

Magára maradt az Egyesült Államok a G7-ek pénzügyminisztereinek szombaton zárult kanadai ülésén az acélra és az alumíniumra egyoldalúan kivetett vámok ügyében.

Washington legszorosabb szövetségesei szokatlan lépésre kényszerültek, úgymond a G6-ok nevében felszólították Steven Mnuchint, az Egyesült Államok pénzügyminiszterét, hogy tolmácsolja az amerikai elnöknek a hatok "egyhangú aggodalmát és csalódottságát" az egyoldalúan elrendelt vámok miatt. 

Sok gondolkodási ideje nincs az amerikai kormánynak, hiszen a jövő héten pénteken kezdődik a kanadai Quebecben a G7-ek kétnapos csúcstalálkozója.

A G6-ok aggasztónak tartják a kialakult helyzetet, ugyanakkor jelezték, hogy mindent megtesznek a kereskedelmi háború elkerülése érdekében. 

A brit pénzügyminiszter reményének adott hangot, hogy a következő napokban intenzív tárgyalások zajlanak majd a színfalak mögött és sikerül előrehaladást elérni az Egyesült Államokkal a csúcstalálkozóig. Hasonlóan fogalmazott a japán pénzügyminiszter is. 

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter az ülést követően azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak csak pár nap mérlegelési ideje van arra, hogy ne robbantson ki kereskedelmi háborút szövetségeseivel.

Olaf Scholz német pénzügyminiszter rámutatott: a megbeszélésén több kérdésben nem sikerült megállapodni, ami meglehetősen szokatlan a G7 történetében. "A kialakult helyzetnek erősítenie kell azt a politikai akaratot, hogy gyorsítani kell a reformokat az EU-n belül".

Steve Muchin amerikai pénzügyminiszter megígérte, hogy tolmácsolja az elhangzottakat az amerikai elnöknek és meggyőződésének adott hangot, hogy Donald Trump a jövő heti csúcstalálkozón személyesen is tárgyal kollégáival a kérdésről.

Még pénteken Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos bejelentette, hogy az Európai Bizottság a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) fordult az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok miatt, és hogy megkezdte az arányos ellenintézkedések előkészítését.   

Az Egyesült Államok kormánya csütörtökön jelentette be, hogy nem ad további mentességet az Európai Uniónak az acél és alumínium importjára kiszabott 25, illetve 10 százalékos védővámok hatálya alól. Az EU tavaly körülbelül 6,4 milliárd euró értékben exportált acélt és alumíniumot az Egyesült Államokba.

Sajtótájékoztatóján Malmström rendkívül szerencsétlennek nevezte a szerinte tisztán protekcionista döntést, amely amellett, hogy tovább gyengíti a transzatlanti kapcsolatot, súlyos zavarokat kelthet a világkereskedelemben.

Ugyancsak pénteken jelentette be Kanada, az Egyesült Állam legnagyobb acélszállítója, hogy az importvámok kiszabása miatt megemelte számos amerikai termék importvámját. 

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök az NBC amerikai televíziós csatornának adott interjúban keményen bírálta az úgymond nemzetbiztonsági okokból elrendelt amerikai importvámot. A kanadai politikus szerint "megengedhetetlen és sértő még csak feltételezni is azt, hogy bármilyen formában veszélyeztetnénk az Egyesült Államok biztonságát".

A kanadai a miniszterelnök rámutatott egyben arra, hogy a kanadai acélt és alumíniumot részben az amerikai hadiipar használja fel, egyebek között repülőgépek gyártására.

Donald Trump amerikai elnök március 23-án jelentette be, hogy 25 százalékos védővámmal sújtja az acél-, és 10 százalékos vámtarifával az alumíniumtermékek behozatalát.

Az amerikai döntés a G7 mind a másik hat tagját sújtja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?