<p>„…repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?” – idézi Arany Jánost e vaskosan szépséges, gondolatokban és képekben gazdag kötet főszereplője, gyermek-, kamasz-, ifjú- és felnőttkorunk lelki metronómja, szellemi életünk szeizmográfja, társadalmi események lázmérője, a jeles előadóművész, a konstans értékek közvetítője: Koncz Zsuzsa. </p>
És repült a nehéz könyv, engem már megtalált – válaszolhatnám a felvetett gondolatra. Megtalált, és visszarántott a közeli és távolabbi múltba, hogy hozzáadja azt az élményt, amelyet pár héttel ezelőtt, pozsonyi koncertjén kaptam, hallgatva fényükből, értékükből, érzelmi töltetükből továbbra sem veszítő dalait.
Nincs hangzatos címe a könyvnek. Nem szakít ki szavakat egyetlen dalból sem. Nem int, nem óv, nem jelez. Nem utal, nem ígér, nem tolakszik. Egyszerűen lett, van, létezik. „Amikor hosszas hezitálás után hozzáfogtunk a könyvhöz, komoly kétségeim voltak – írja a fülszövegben a Kossuth-díjas énekesnő. – Ismerem magamat, tudom, hogy a jelenben élek, és ma is a jövő foglalkoztat. Ami történt, ami elmúlt, azt előbb-utóbb leteszem, nem igazán érdekel többé. Ebből következik, hogy nem vagyok ideális alanya egy ilyen munkának. Ezt csak súlyosbítja, hogy miközben többnyire szarkasztikus iróniával szemlélem a világot, a munkámat egy könnyű, szórakoztató műfajhoz képest talán túl komolyan veszem.”
S hogy mit tesz mindehhez Zöldi Gergely, a szerző? „Egy nagy kedvenccel megismerkedni kétesélyes dolog. Elképzelések vannak róla, régi jó ismerős, már-már családtagnak képzelhetjük. Hogy ezek az elképzelések milyen viszonyban állnak a valósággal, az más kérdés. És ki akar csalódni? A dalok, a lemezek egy érzékeny, gondolkodó, laza és vagány embert mutatnak. Szerencsére nem is kellett csalódni: a valóság ugyanez.”
Szubjektív portré – írja Zöldi Gergely. Édesanyám emlékének – teszi hozzá Koncz Zsuzsa.
Természetes eszköztelenség, rendkívüli intelligencia, mérhetetlen emberség, finom irónia – ez ő, sok minden plusszal. Őszinteséggel, kiállással, nyilvános állásfoglalással, véka alá sosem rejtett véleménnyel, kristálytiszta, érthető és egyértelmű megszólalásokkal. Ez jön át a könyvből is harminc tételben, háromszáz oldalon. Természetesen időrendben. Egy régi kép, egy kisgyerek… a mozgalmas, háború utáni évekből, amikor a család apránként Pestre költözött vidékről. Évszámok jelölik a fejezeteket. 64-ben éppenhogy elindultunk. 1966 Rohan az idő. 1967 Ezek a fiatalok. 1969 Volt egyszer egy lány. 1970 Szerelem. 1971 Kisvirág. 1972 Élünk és meghalunk. 1973 Jelbeszéd… 2013 Tündérország. 2016 Vadvilág. Ismerős címek. Lemezek, dalok, albumok, CD-k. Emlékek, történetek, vallomások. Egy makacs kislányról, aki nagyon tudja, mit szeretne, és mit nem. Egy örökké vihorászó Gézengúzról. Egy elszánt gimnazistáról. Egy rövid szoknyás lányról, akit a film is megtalált. A „gazdag és szabad világba” már 1968-ban kikerült magyar énekesnőről. Jogi tanulmányok, Táncdalfesztivál, az első nagylemez. Nyarak, balatoni esztrádműsorok. A cenzúra befolyása. Betiltott dalok. Külföldi turnék. Kelet, Nyugat. Kiadatlan dalok, elhagyott, majd elővett dalok, átkomponált dalok. 1974, az első amerikai turné. 1976, Franciaország, Rennes, fesztiválgyőzelem. 1979, Valahol – az évtized legfontosabb albuma. Emlékképek Marta Kubišováról, Helena Vondráčkováról. 2008, Kossuth-díj és egy nyomorgató, új cipő.
„Madártávlatból mindenképpen érdekes szemlélni magamat meg azt, ami történt – állítja Koncz Zsuzsa az interjúsorozat utolsó oldalán. – Világosabban látom, mi miért alakult úgy, ahogy alakult. A tévedéseim, a hibáim is jobban látszanak – még akkor is, ha a múló idő sok mindent megszépít vagy igazol… Mindig kevéssé érdekelt, ami mögöttem van – hacsak nem a végső tanulságok okán. A jelen és a lehetséges jövő az, ami igazán foglalkoztat.”
Tiszta hangok, tiszta szavak, tiszta képek. Jó látni, hallani, érezni mindezt. Vezetnek, visznek, felemelnek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.