<p>Nem tudok szabadulni a témától. Hetek óta nem ereszt. Ő nem ereszt, nem én ragaszkodom hozzá. Jobb szeretnék már egész másról gondolkodni, de mindig csak ugyanabba ütközöm. Lehet, úgy van ez is, mint kismama koromban, hogy csupa hasas nő vett körül, pocakos hölgyek jöttek szemben az utcán is, később, mikor babakocsival bajlódtam aluljárók, buszlépcsők és egyéb csapdahelyek előtt (után), annyian toltak kocsit, hogy no.</p>
De rájöttem, valószínűleg előtte is így volt (van azóta is), csak engem nem érintett az áldott állapot. Mihelyt érdekelt lettem, észrevettem. Most a könyv körül kezdtek forogni a gondolataim örömemben a sok könyvre vágyó olvasó láttán (kisorsolva mind, hamarosan lehozzuk a nyertesek névsorát is), s magabiztosan kijelentettem, ugye, hogy bizodalmamban nem fognak megtörni sem kétkedők, sem lemondók. Már a megjelenés napján kaptam egy virtuális levelet Bresťák Máriától, az érsekújvári Kultúra Könyvüzlet tulajdonosától jó munkát és sok sikert kívánva, de leginkább A könyv mint cukorra reflektálva. Örömmel olvasom, hogy milyen sokan keresnek könyveket. Sajnos, a könyvesboltban annál kevesebben, pedig itt is van Szabó G.-kiadvány, a legújabb is már a kirakatban kelleti magát, Bolemant Éva régi és új könyve is itt van/lesz, Vrabec Mária Bezák érsek könyve is magyar és szlovák nyelven, csak valahogy a vásárlók maradnak el. Nem tört le, a kedvemet sem szegte, csak kicsit megkeseredett tőle a szám, annál is inkább, mert Újvár valamiképpen mégiscsak közelebb áll hozzám, mint bármelyik más kisváros. És mert emlékszem, hogy akkor, gimnazista koromban én szinte minden zsebpénzemet odahordtam. A könyvesboltba. No, ez még nem a keserűség, ez csak az életkorral járó nosztalgia, a kellemetlen ízt akkor kezdtem érezni, amikor odáig jutottam gondolatban, hogy hát, igen, Újvár. Ott a Vasárnapot sem veszik úgy, mint másutt. Ott már még az üzletorientált kávéházi teraszon is, nyáron KÁVÉt kérve azt mondják: nyerozumiem, amit New Yorkban is értenek, pedig nem ily ennyire hasonlatos a két hangalak. Évával (Bolemant, akinek a könyve erről is szól) egymás közt vitatva magyarul, te milyen kávét iszol, odamosolyogtak: kofi? Aki pedig üzletemberként (-asszonyként) sem ért a szóból, az vásárlóként valószínű, nem a betűt keresi. De tudom, máshol sincsen ez különben, nem könnyű a könyvesboltoknak már ma megélni. Ország(ok)szerte. Azért is örültem s örülök még jobban annak, hogy a könyv utáni vágynak viszont még nem fellegzett be. A magyar könyvszeretők és -olvasók meg minálunk nagyobbrészt olyan régiókban és sávokban élnek, ahol széltében-hosszában nincs olyan bolt, mely magyar könyvet (is) kínálna. Nem tudom, rajtuk segít-e az információ, hogy Újvárban meg lehet venni azokat, melyek iránt nálunk is érdeklődnek, de hátha. Felhozhatnám a kapanyél és az elsülés összefüggését, amit a veszett fejsze nyele dolgokra szoktak önvigasztalásul emlegetni szellemes emberek, ha nem volnék épp torkig vele. Így csak megerősítem, tényleg olyan a könyv, mint a cukor (volt a szocializmusban), van, ahol kapható (ahol nem termett gyümölcs), van, ahol nem (ahol szerettek befőzni az emberek). De visszatérve az elejére, mindaddig töretlen maradt az örömem, míg alig egy héttel a megjelenésre olvasom, Magyarországon könyvet égetnek. És nem a szegények, régi pártkönyveket, hogy picit megmelegedjenek, hanem megint Radnótit. Meg Szerb Antalt. (Meg biztos Kertész Imrét.) Bármit írnék erről vagy e köré, az már csak könnyítené a mondat súlyosságát: MEGINT RADNÓTIT ÉGETNEK! Akinek ez nem elég elrettentő, az nyerozumie semmit sem. Hát tudtak akadni mégis olyanok, akik tönkrezúzták az örömem. És nem győznek meg a bagatellizálók, hogy ki éget, csak pár ember, egy maroknyi állat. Nem. Viszont állítom, most kell gyorsan Radnótit olvasni! Most kell ám igazán a könyv! És nem, mint a cukor.
Mint a só!
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
VASÁRNAPra azt a hírt vették, hogy láz jár a falvakban. Pedig milyen ártatlan benne Orbán, van-e fagy, vagy nincs – mondta Luzsa Pál. – De ilyen a világ.
Kosáryné Réz Lola: Perceg a szú
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.