Terebélyesedve és fogyatkozva

Gútort (Hamuliakovo) a helyzetéből adódó kettősség jellemzi: a növekedés és a fogyás. A Duna mentén, az Alsó-Csallóközben található település napjainkban robbanásszerű fejlődésen megy át. Ez az egyik, meghatározó jellemzője. Hogy mennyire így van, mi sem jellemzi szemléletesebben, mint az, hogy a legutolsó népszámláláskor (2001-ben) még 945 lakosa volt, két éve, amikor itt jártam, már 1370, most pedig több mint 1500! A faluban ott láthatjuk a múlt emlékeit, például a csodaszép Árpád-kori templomot, az első világháborús honvédemlékművet s még egy-két jelét a múltnak, amely egyre távolodik. A szlovák főváros közelsége az utóbbi egy-két évtizedben megtette a magáét, s ebből adódik a magyarság fogyása.

Magyar iskola nélkül
Tíz esztendeje a 945 lakosból 525 volt a magyar ajkú, két esztendeje azonban már a betelepült szlovákság javára billent a mérleg. Az idei népszámlálási eredmények pedig, bármily megdöbbentően hangzik, Schnobl József polgármester szerint egész más arányt fognak mutatni. „Szerintem örülhetünk, ha a gútori magyarság aránya eléri a húsz százalékot” – mondja a polgármester, aki sem egyedül, sem a csupa független képviselőből (mindössze 1 MKP-s tagja van a testületnek) álló önkormányzat támogatásával nem állhatja útját az asszimilációs folyamatnak. Gútor ráadásul két malomkő közé szorulva terjeszkedik maga is. Északnyugatról Pozsony közelsége, délkeletről Somorja szorítja, miközben közigazgatásilag (bármily nehéz ezt a logikát megérteni) a Szenci járáshoz tartozik. Neve és az utcáké még két nyelven van feltüntetve, s lesz is sokáig, de a helyi alapiskolában már csak szlovák nyelven folyik az oktatás; a magyar tagozatot érdeklődés hiányában néhány éve be kellett zárni. Azt a kevés gyermeket, aki magyar iskolába jár, Somorjára hordják vagy utaztatják szüleik.
Az utóbbi két év legnagyobb változása tehát a demográfiai robbanás, amelynek előidézője nem a gyermekszületés, hanem a beköltözés. A polgármester szerint az sem elhanyagolható, hogy tavaly a környező településeken négy helyen új polgármestert választottak a lakosok, s ez a mikrorégió szempontjából hozott változást. Az új vezetők szerencsére megértették annak fontosságát, hogy ezen a téren abban az irányban kell folytatni a munkát, amerre elődeik elindultak. Schnobl József 2002-től áll a község élén, de az önkormányzat életében egészen a rendszerváltástól részt vesz (többek közt évekig alpolgármesterként), ami testvérek közt is huszonkét esztendő. Nem fáradt bele a munkába, bár az utóbbi évek elég sok fejtörést okoztak neki is.
A nehéz gazdasági helyzet ellenére azért tavaly a kormányhivataltól nyert 18 000 euróból sikerült felújítani az 53 tanulót befogadó iskola tetőszerkezetét, jövő tavasszal pedig a környezetvédelmi alaphoz benyújtott pályázat révén mind az iskola, mind az óvoda épületén ajtókat-ablakokat cserélnek, hogy (legalább 30-40 százalékos) megtakarítást érjenek el a fűtésen. A szülők támogatását is igénybe kell venni, hogy a tervek előkészületi munkáit ki tudják fizetni. Ez sem kis összeg: négy és fél ezer eurót tesz ki. A rekonstrukció mindazonáltal nem oldja meg a helyzetet, előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik egy új iskola építése. Ha a lakosság abban az ütemben szaporodik, amelyben eddig, hamarosan túllépi a két-, 2030 táján pedig elérheti a hétezret! Az építkezés ugyan mostanában kissé visszaesett, hiszen az itteni telekárak elég borsosak, a következő „boom” talán akkorra várható, amikor végre megépül a régen ígérgetett R7-es autópálya.

Szent István a szlovákoké is
Ha már az építkezéseknél tartunk, említést érdemel, hogy az utóbbi években Gútoron párját ritkító szép művelődési házat, sportcsarnokot építettek, parkosítottak, és 2006-ban a községháza is új köntöst kapott. Tavaly ráadásul fedett jégpályát épített a falu szélén egy vállalkozó. Az már a község terhe lesz (legalábbis részben), hogy odáig kiépüljön az infrastruktúra, mellette pedig parkolókat kell létesíteni, bár mint a polgármester mondja, minderre amúgy is szükség lett volna. A község fejlesztési tervéből, amelyet térképekkel és tervrajzokkal illusztrálva terít elénk a polgármester, egyértelműen az derül ki, hogy néhány év múlva például Somorja (ha elkészül az új szabadidőközpontja) szinte karnyújtásnyira kerül hozzájuk, ráadásul arrafelé új lakótelep áll majd, ahol több gyermek fog élni, mint a mostani faluban.
Gútoron Schnobl József szerint is egyre kevesebb az őslakos, de a magyarok és szlovákok együttélése nem okoz gondot. Mi több, a templom mellett álló Szent István király szoborhoz a szlovákok ugyanúgy odateszik a virágcsokrukat, akár a magyarok, hiszen közös uralkodója volt a két népnek. S amit két éve leírtunk, ma is érvényes: a helyi hagyományápoló és ünnepi rendezvények résztvevői közt ugyanúgy megtaláljuk az őshonos és az újonnan érkezett lakosokat. Ami viszont gondot okoz, az a „vendégek” feledékenysége: sokan laknak úgy a faluban, hogy nincsenek bejelentkezve. A szolgáltatások nekik is járnak, ám a közös költségekből ezek a családok nem veszik ki a részüket. „Bárki jön be hozzánk – mondja Schnobl József –, azonnal itt szeretne élni. Ez hízelgő ugyan ránk nézve, de nagy terhet ró ránk. Nemrég úgy próbáltuk orvosolni a problémát, hogy megemeltük a helyi adókat, s azoknak, akiknek bejelentett lakhelyük van itt, elengedtük a felét. Ezt azonban megtámadta egy jogász, így vissza kellett vonnunk.”

Kedvezmény a nyugdíjasoknak
Nyilvánvaló, hogy az ilyen gondokat csak új törvények tudnák megszüntetni. Arról viszont már nem a nagypolitika tehet, hogy hiába van hetente kétszer nyitva a gyűjtőudvar, ha az emberek egy része fittyet hány a környezetre, esetleg lustaságból a szemetet egyszerűen kifuvarozza a közeli erdőbe, s ott borítja ki. Vagy tönkreteszi a szépen felújított parkok világítótestjeit. A polgármester annak sem örül, hogy az Erzsébet-napi bálon több szemeti és somorjai vendég volt, mint „hazai”, pedig a helyi sportszervezet támogatása volt a cél. „Nekem az édesapám mindig azt mondta: »Józsi, nem kell mulatni, de menj el, és fizesd be a családod nevében a belépőt.« Ezt azóta is tartom. Bármilyen bált rendezünk, elmegyek, és befizetem a belépőt. Ezt nem panaszként mondom, hiszen a sport kérdését úgyis megoldjuk, szerencsére vannak ügyes és áldozatkész vállalkozóink.”
Schnobl Józsefnek mégsem elsősorban ezek, hanem a kormányzati elvonások miatt fáj a feje. A hiányzó összeg egy-egy lakosra számítva most legalább húszeurós többletkiadást okoz. Magyarán: emelni kell az adókat. A polgármester azért hozzáteszi, hogy a nyugdíjasokat nem szeretnék lehetetlen helyzetbe hozni, nekik kedvezményt akarnak adni. A sok új bérlakás is terhet ró az önkormányzatra, de szükség volt rájuk, mert helyben kellett tartani a fiatalokat. Elsősorban a gútoriakat, akik – a fentebb említett ingatlanárak miatt – nem lettek volna képesek telket vásárolni és családi házat építeni.

„A Csallóköz legszebb faluja volt,
állították azok a pozsonyi és külföldi utasok, kirándulók, akik a Csallóközt bejárva itt telepedtek le nyári pihenésre, fürdőzésre. Kies fekvése, árnyas ligetei, vizeinek kavicsos, homokos partjai halászatra kínálkozó öblei, portól mentes jó levegője rég alkalmassá tette Gútort a városi ember pihenésére és üdülésére” – olvashatjuk a község honlapján. Ebből ma is igaz annyi, hogy nyaranta a vízpartot fürdőzők és gépkocsik hada lepi el, a felvízcsatorna túlpartjára, a Danubia Múzeumhoz (amely gútori területen áll) hajó szállítja a közönséget; ám a nagyobb lélegzetű tervek, amilyen a Duna-busz ötlete, amely közös, osztrák–szlovák–magyar hajójárat lenne, s természetesen Gútort is érintené, egyelőre várat magára. De már készül egy új kikötő terve. Az idős gútoriak ugyan már nem érik meg, de közel az idő, amikor a nagy múltú község, melynek temploma már a 13. század előtt is állott, a sok történelmi vihar után a békés esztendőkben fog beolvadni egy nagy konglomerátumba.