Polgármesternek lenni

Postaládánkba egyre több szórólapot gyömöszölnek, amelyeken a városrész négy évig velünk szóba sem álló polgármestere próbál lelkünkre beszélni, milyen hasznos munkát végez az érdekünkben. A szaporodó jelekből világos, hogy közelednek az önkormányzati választások.

Kit érint ez?

November 15-én tehát ismét polgármestereket és önkormányzati képviselőket választ Szlovákia lakossága. A tavaszi európai parlamenti választásokon a részvételi arányt tekintve Szlovákia negatív csúcsot produkált a kontinensen (13,05%). A mostani azonban nem a brüsszeli vagy a pozsonyi parlamenti képviseletről, nem a nagypolitikáról, egy-egy politikai párt színezetéről, elveiről, hanem a polgárok mindennapjairól, ügyes-bajos dolgairól szól. Ezért valószínű, hogy nagyobb lesz a részvételi arány, mint egyébként lenni szokott. Összehasonlításként: 2006-ban 47,65%-os volt, 2010-ben már 49,69. Egy régi szlogen szerint ha nem foglalkozol a politikával, a politika foglalkozik veled. Magyarán: aki nem tartja fontosnak, hogy részvételével (szavazatával) beleszóljon, ki vagy kik fogják irányítani a települést, ahol lakik, az utólag ne panaszkodjon. Persze így is a többség dönt, a demokrácia játékszabályai szerint.

Tülekedés a vályúnál?

A tét tehát nagy. Nemcsak azért, mert az önkormányzatokban nagy pénzek forognak, hanem azért is, mert ott dől el, lesz-e parkoló az iskola közelében, vagy hogy egy-egy útszakaszt mennyi közpénzből építtetnek meg, és mennyi lesz az egy főre jutó szemétdíj. Az emberek ennek ellenére mégsem érzik kellően magukénak ezt a választást. Az alapvető különbség szemmel látható. Míg a parlamentbe óriási párt- és szponzori pénzekkel lehet csak bejutni, az önkormányzatba (különösen kis településeken) gyakorlatilag bárki könnyűszerrel bekerülhet. Egy-egy kis községben az is elég, ha kiterjedt a rokonsága. A csáberő igen nagy, hiszen Szlovákiában, a törvényeknek köszönhetően, egy-egy kistelepülés polgármestere többet kereshet, akár egy egyetemi docens.

Szinte már komikus, mennyien szeretnének polgármesterek lenni ezúttal is.

A legkirívóbb példa talán Besztercebánya, ahol tizenhat jelölt hiszi magáról, hogy ő lesz a megváltó a városban; de például a gömöri nagyobbacska községben, Pelsőcön is tizenketten versenyeznek egymással.

Összefogás vagy széthúzás?

Amióta a szlovákiai magyar politizálás két pólusra oszlott, és megalakult a Most-Híd vegyes párt, a magyar választók megosztottsága tapasztalható. A viták egészen a rokonságig, családtagokig érnek, és sok, azelőtt egymással barátságban élő ember mára köszönő viszonyban sincs egymással pusztán azért, mert a másik „hidas” vagy „emkápés”. Ám ami az országos (parlamenti) politikában megszokott, az az önkormányzatiságban nem biztos, hogy érvényes. Helyi szinten ugyanis nem párthovatartozás szerint szavaznak, hanem általuk is jól ismert jelöltekre. Azokat a polgármestereket bízzák meg újra a település vezetésével, akik négy vagy több év alatt bizonyították rátermettségüket, akik pedig nem bizonyultak alkalmasnak, azokat megbüntetik tehetetlenségükért, és újat választanak helyettük.

A két párt szembenállásának vagy megegyezési készségének a nagyobb városokban, járási székhelyeken talán nagyobb a jelentősége. Pozitív példaként említhető Komárom, ahol közös jelöltet indítanak a posztért. A közös érdek, hogy leváltsák az eddigi polgármestert, erősebbnek bizonyult, mint a szembenállás. Negatív példaként említhetjük például Losoncot, ahol hat polgármesterjelölt indul, Füleket, ahol ugyan „csak” négy, de a város jelenlegi szlovák vezetőjének kihívójaként három magyar induló fogja egymás esélyeit gyöngíteni, így borítékolható a magyar fiaskó. Persze nem mindig a polgármester személye dönti el, hogyan tud működni egy-egy önkormányzat. Rimaszombatban például szinte állóháború alakult ki az elmúlt négy évben, mert a független polgármester kezdeményezéseit rendre „keresztbe veri” a Smer-frakció, melynek képviselőit szintén a rimaszombati polgárok választották.

Vízió vagy csak fenntarthatóság?

Mezei újságíróként rengeteg faluban fordultam meg az utóbbi évek során. A tapasztalatok sokrétűek, és olykor egymásnak ellentmondóak. Akadnak községeink, ahol talpraesett, képzett polgármester irányítja a falu életét, s ez meg is látszik a település képén. Nemcsak abban, hogy új szökőkút csobog a főtéren, egyre több kopjafát állítottak fel, vagy évente egyszer ajándékcsomagot kapnak az idős emberek, hanem abban is, hogy a fiatal családok jutányosan vehetnek építkezési telket, a kisvállalkozók adókedvezményt kapnak, és a polgármester nemcsak deklarálja, milyen fontos a kisiskola, hanem oda is figyel a működésére.

Sokan azt hiszik, az önkormányzati munka pusztán abból áll, hogy „menjenek a dolgok”: elhordják a hulladékot, működjön a közvilágítás, rendben legyen a ravatalozó, ne legyen kátyús az út, s ne emelkedjen az ingatlan- és az ebadó. Ugyanakkor minden községnek megvan a maga története, múltja, ha úgy tetszik, szellemisége, amely közösséggé teszi. A közösségnek pedig jövőképre is szüksége van. Munkahelyre, kultúrára, iskolára, óvodára. Ahol még olvasnak az emberek, könyvtárra, a fiataloknak klubhelyiségre, hogy ne a parkokban dühöngjék ki energiáikat. Az a polgármester, aki szellemi közösséget képes vállalni településével, biztosan jó vezetőként tud törődni a lakosokkal. A választási igéretekben persze ezt nehéz nevesíteni, de mivel az emberek ismerik egymást, valószínűleg meg tudják ítélni, hogy képes-e ilyen feladatkört ellátni az illető.

Üres igérgetések?

Pozsonyt például ellepték az óriásplakátok, melyeken a városvezetőség közli, hogy hatszáz intézkedést fogadtak el a korrupció visszaszorítására. Szépen hangzik, ám az átlagpolgár számára eléggé megfoghatatlan ez az üzenet. Az már kézzelfoghatóbb, hogy nincs hol parkolni, hogy a gépkocsid kereke majd kiesik a sok kátyútól, hogy a belvárosi kocsmák fölött lakó emberek a ricsaj miatt hajnalig foroghatnak álmatlanul az ágyban. Hogy a tömegközlekedési járatok ritkasága miatt az egyik városrészből a másikba tovább tart az út, mint Pozsony és Prága közt repülővel. Hogy a város parkjában több hektárnyi erdőt vághatott tarra valaki egyik napról a másikra, s ezt a város vezetősége csak másnap vette észre. Nyilván azért, mert behunyta mindkét szemét. Arról nem is szólva, hogy a kaotikus építkezések miatt a város teljesen elveszíti jellegét, s egymásra hajigált építőkockák halmazára kezd hasonlítani.

A fent említett szlogenek helyett tehát inkább azt kellene figyelnünk, ki milyen konkrét programot kínál. Lesz-e orvosi ügyelet elérhető távolságban, vagy profi módon megfizetett futballba öli-e a közpénzt a település vezetősége ahelyett, hogy a fiatalok sportolását segítené? Ne üljünk fel az üres igéreteknek. S ami talán a legfontosabb: a községi önkormányzatoknak a nyilvánosság felügyeletével kell működniük. Nem elég évente egyszer összehívni egy falugyűlést, s azon túl bezárkózni az iroda falai közé. Nem a polgárok vannak a vezetőkért, hanem a vezetők a polgárokért.