Párban, szabadon

Hetekkel ezelőtt a Kossuthkifli hat részében láthattuk a tévében: Nagy-Kálózy Eszter férje, Rudolf Péter irányítása alatt sem jön zavarba, sőt! A kedvéért még egy hetven felé tartó, dombos hátú grófnő nem éppen szépséges maszkját is magára öltötte.

* Mi volt Péter első reakciója, amikor a sminkben először látta meg Őzbői Thalvizer Karola, a pártában maradt, töpörödött aggszűz bőrébe bújva?

Nyilván más lett volna a hatás, ha csak a végeredményt látja, amikor már ott állok a kamera előtt, talpig beöltözve, maszkban, parókában. De nem ez történt. Az arcomat együtt kellett kitalálnunk. Együtt a maszkmesterrel, Gaál Péterrel és a rendezővel, vagyis a férjemmel. Többször próbálkoztunk, míg megtaláltuk a mindkettőnk számára elfogadható megoldást. Ezt együtt kellett létrehoznunk. Nem tudtam tehát olyan meglepetést okozni neki, hogy na, ki vagyok?! Mivel nyáron, három hétig negyvenfokos melegben forgattunk, a maszkmester folyamatosan kísérletezett, hogy milyen anyagból dolgozzon, melyik bírja legtovább a rekkenő hőséget. Műorr, protézis, különböző ragasztóanyagok az arcomon. Nem volt könnyű.

* Én az első képsorokon meg sem ismertem.

Másoktól is hallottam ugyanezt. Örültem.

Nem rettent meg, amikor megtudta, hogy a saját koránál sokkal idősebb nőt kell megformálnia?

Nemhogy ilyen, még csak hasonló korú asszonyt sem játszottam eddig soha. De nem áll távol tőlem egy ilyen figura. Szeretem, ha a karakternek megfelelő külsőt találunk. A színházban is figyelek arra, hogy a külső és belső összhangban legyen. Játék közben nem foglalkozom ezzel. Ott már arra összpontosítok, hogy jó legyen, elfogadják, amit csinálok. A grófnő esetében éreztem a szöveg humorát, ahhoz tettem hozzá a figura bölcsességét, szarkazmusát, iróniáját, és persze a nőiességét, a gyermeki kíváncsiságát. Ez mind kérdés volt, hogy hol, milyen helyzetben lehet megmutatni. Tehát inkább ezek a dolgok érdekeltek. Közben nevettünk is rengeteget. Előfordult, hogy meg kellett állnunk, mert olyan volt a szöveg, s ez Fehér Béla erénye, hogy vinnyogtunk a röhögéstől.

* Már a regényt is úgy olvasta, hogy tudta, Thalvizer grófnőt fogja játszani, aki katonai messzelátóval szemléli a világot?

Nem. Én úgy olvastam el a könyvet, hogy akkor még nem is gondoltam, hogy szerepem lesz a sorozatban. Péter már készült a filmre, de nem beszéltünk erről. Kapitány Iván, a film operatőre vetette fel neki, hogy mi lenne, ha engem is kipróbálnának erre a szerepre. Elsőre képtelen ötletnek tartottam. Nem voltam biztos benne, hogy ezt nekem kellene játszanom, aztán amikor Pétertől is azt hallottam, hogy el tud képzelni a szerepben, azt mondtam, jó, csak akkor külsőleg is nagyon ki kell találni a figurát. A könyv szerint sem egy szép öregasszonyról van szó, bája viszont van! Karakteres legyen a nő, és ne karikatúra. Ezt akartuk. Ezt a szűk mezsgyét kellett megtalálnunk.

* Rögtön eldőlt az is, hogy Őzbői Thalvizer Karola épp félúton tart hatvan és hetven között?

A korát nem határoztuk meg. Legyen annyi éves, amilyen idősnek engem maszkban meg lehet csinálni, mondtuk. De nem is azon volt a hangsúly, hogy mennyire tudjuk korosítani, hanem hogy milyen karaktert adjunk a figurának. Ehhez kellett az ősz paróka, a műorr, a világos alapozó, ami beletörik a ráncokba, a szemem alatti táskák és a protézis, ami nagyon sokat számított, hiszen érdekessé tette a beszédemet. Amint ez mind megvolt, rögtön elkezdtem élni a figurát.

* Maga a smink mennyi időt vett igénybe?

Két és fél órát. Az időjárástól is függött, milyen gyorsan került fel az arcomra. Nagyon kényes anyagoknak kellett jól illeszkedniük a bőrömhöz. Ha valami miatt elölről kellett kezdeni, három órát is eltöltöttem mozdulatlanul. Nem volt könnyű így ülni, de azt az időt is felkészülésre használtam. Átvettem fejben a szöveget, és átgondoltam, kinek mit mondok, és mikor mit csinálok. Elvoltam magammal. A hajnali kelések voltak fárasztóak, mivel mindennap tizenöt-tizenhat órákat dolgoztunk.

* Mennyire megnyugtató lehetett aztán Péternek, már a nap végén, otthon, amikor maszk nélkül láthatta! Mondta is biztos, hogy: »Jaj, de jó, az én feleségem nem úgy fog kinézni hatvan fölött, mint Karola!«

Igen, örült. De nemcsak otthon. A forgatáson is. Tetszett neki, hogy a grófnőt így kitaláltuk. Én egyébként nem is láttam csúnyának őt.

* Számomra sem volt az. Nekem Darvas Lilit juttatta eszembe a Szerelemből.

Tényleg! Neki volt nagy fogsora, világos arca, kicsit hajlott orra. Emlékszem én is.

* Nyilván más, ha egy idegen irányítja munka közben, mint ha a férje. Olyankor bátrabb, vagy épp ellenkezőleg: tapogatózva keresi a megoldást?

Kezdetben mindenkinél csak próbálkozom. A Kossuthkifli felvételei előtt megnéztünk bizonyos jeleneteket. Amikor már forgattunk, Péter felvázolta a szituációt, mit és hogyan szeretne látni. Mi, színészek hoztuk az ötleteket, ő pedig eldöntötte, mire van szüksége. Volt olyan is, hogy azt mondta: »Itt csak a gondolata suhanjon át az agyadon annak, hogy…« A végső döntés természetesen mindig az övé volt. Ez egy alkotói folyamat, amelynek én az alanya vagyok. Természetesen akkor könnyebb felkínálni valamit, ha már én is látom, érzem, hol a határ, amelyen belül mozogni tudok. A rendező aztán helyre teszi a dolgokat. Eldönti, milyen a viszony a figurák között.

* Nem duplázódik meg a megfelelési vágy, ha a férje elvárásainak kell megfelelnie?

Épp ellenkezőleg. Attól, hogy bízik bennem, és tudja, hogy én is bízom benne, lehetek akár még rossz is a próbák során. Sokkal lazábban tudok játszani, mert legfeljebb azt mondja: ez így nem jó! Én pedig nem azt fogom érezni, hogy ő rossz színésznek gondol, hanem hogy ez most rosszul sikerült. Tehát nincs az a görcs bennem, hogy Úristen, rontottam, egy életre megvan a véleménye rólam, netán el is válik tőlem. Péter előtt nagyon szabad tudok lenni. Bízom az ízlésében, hogy oda nyesegeti a dolgot, ahová kell. Sokkal bátrabban, szélsőségesebben tudok próbálni nála, mint bárki másnál.

* Nagyon nagy utat tett meg a Csinszkától, a Margarétás daltól, az Édes Annától egészen a Kossuthkifliig.

Színházban más volt az utam, mint filmen. Ott sokáig nehezebben ment minden. Ánya, Takáts Alice, Antigoné, Desdemona, Miller Lujza… évekbe telt, míg a színpadon is magamra találtam. Az ösztönt, ami elsőre megjelenik az agyamban, iszonyatosan fontosnak tartom ma is, de a figurát akkor is meg kell alkotni, tudatosan meg kell kreálni. Színházban meg végképp. Ott estéről estére teljes biztonsággal kell lejátszani a szerepet. Filmben ott a korrigálás lehetősége. Ha valami nem sikerül, megpróbálhatod még egyszer. A színházban nincs ilyen. Ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy szeretted volna, rosszkedvűen mész haza, és megpróbálod összeszedni magad, hogy legközelebb jobb legyél.

* Most Márai Sándor Befejezetlen szimfóniájában játszik a Nemzetiben. Nem ez az első találkozása az íróval. Két Márai-regény filmváltozatában is láthatta már a közönség. Előbb az Eszter hagyatékában, aztán a Kalandban.

Az Eszter hagyatékát előbb hangoskönyvnek mondtam fel, utána jött a film, Sipos József rendezése. Márai nyelvezetének fantasztikus a zenéje, minden írása kész zenemű. Olvasva nagyon jó hallani ezt a zenét, játék közben azonban nem ülhetek rá, mert épp abban a zenében kell megfogalmazni a mondatokat. Pontosan és élesen kell fogalmazni, hogy mindig új szikrát kapjon a gondolat. A zenét pedig utána kell rárakni.

* A Befejezetlen szimfóniáról eddig nem is nagyon hallhattunk.

Én sem ismertem a művet. Márai hangjátéknak írta. Kis egyfelvonásos a Jób és a könyvéből. Szerelmi háromszögtörténet. Amerikából érkezik a zongorista nő, akit játszom, férjhez ment egy európai zeneszerzőhöz, és most, amikor a darab elindul, közli a másik nővel, hogy visszamegy Amerikába. Itt hagyja a férfit. Átadja neki. Márai mindig ilyen érdekes szituációkat teremt. Elképesztő, miket talál ki, hogyan csűri-csavarja a történetet.

* Kislányként, ezt most olvastam egy interjújában, önt is nagyon erősen vonzotta Amerika. Hollywoodban akart filmezni világhírű színészekkel. Kikre gondolt akkoriban?

Például Ingrid Bergmanra. De ez már akkor sem jöhetett volna össze.

* És ma? Kiket néz teljes csodálattal?

Meryl Streeptől és John Malkovichtól szívesen tanulnék.

* S ha egyetlen filmjét kellene kiküldenie Hollywoodba, hogy lássák, milyen nagyszerű színésznő, melyik lenne az?

Nem tudom. Soha semmivel nem vagyok elégedett. Minden filmben csak azt látom, mit rontottam el. De a Csinszka már olyan távol van tőlem az időben, hogy azt el tudom fogadni. A Kossuthkiflit is kiküldeném, mert ott annyira más vagyok. Igazából jeleneteket vágnék össze különböző filmekből. Szívem szerint mégis inkább másra bíznám a feladatot. Egy külső szem jobban lát.

* Flóra, Olivér és Szonja hol tartanak az életben?

Flóra salsát oktat a világban. Úgy megtanulta, hogy már tanítani tudja. Olivér zenél, de a film is érdekli, Szonja pedig táncol. Egyik gyerekünkből sem lett matematikus, de emiatt egyáltalán nem fáj a fejem. Az a fontos, hogy boldogok legyenek. Ha ők jól vannak, én is jól érzem magam. Többre én már nem is vágyom.