Őszintén A szülésről

 Nem akartam látni se terhes nőt, se orvost, és soha, semmiféle körülmények közt nem csinálnám újra végig. Visszanézve: ha már egyszer odajutottam, hogy szülni kellett, nem tudtam volna jobban csinálni, csak otthon, viszont azzal bajba kevertem volna másokat, mert nálunk a törvény ezt így »támogatja«. Rengeteg erőt gyűjtöttem össze magamban, hogy zokszó nélkül egyedül végigcsináljam ezt is, mint minden mást az életben (semmiféle terhestorna, semmiféle kismamakapcsolatok, csak önerő). Nagyon keménynek kellett lennem, hogy ezt az egész horrort letudjam! Terhesként se, meg anyaként se volt rajtam egyetlen fölös deka sem, és egész idő alatt megmaradtam ugyanannak a nőnek, aki mindig is voltam. Száz százalékot kellett teljesítenem, hogy fél órával a szülés után azt kérdezzék tőlem, ki is a gyerek anyja, ami sikerült.” N. T., Kassa

*

„Nagyon szerencsés embernek nevezhetem magam, mert mindkét szülésem gyors lefolyású és könnyűnek mondható volt. Felkészítő tanfolyamra nem jártam. Mivel mindkettő »váratlanul« ért, ugyanis két héttel a terminus előtt jött, nem volt nagyon időm izgulni. A nagyobbik lányom az első fájdalmaktól számítva kb. négy óra leforgása alatt született meg. A kórházba érkezés után két-három óra elteltével már a világon volt. Másodszor még ennél is gyorsabban ment. Letettem aludni az akkor négyéves lányomat, és indultunk szülni. Két órával később már túl is voltam rajta. Mindenkinek ilyen szülést kívánok.” K. C.

*

„Szerintem létezik szülés fájdalom nélkül, de ahhoz a nőnek óriási mázlija kell, hogy legyen. A szülésre nem lehet felkészülni, ugyanis soha nem lehet tudni, kinek milyen lesz, és milyen fájdalmakat fog érezni, viszont mindenképpen pozitívan kell az egészhez hozzáállni. Nekem borzasztó nehéz szülésem volt, még most is kiráz a hideg, ha belegondolok, mi mindenen kellett átmennem. A legjobban az segített, hogy jó kórházat választottam, és hogy a párom végig mellettem volt a szülőszobában. Megnyugtató érzés volt a jelenléte, hogy fogta a kezem.” Egy fővárosi anyuka

*

„Az első terhességem alatt jártam terhestornára meg kismamáknak tartott felkészítőre, ahol szó esett a szüléssel kapcsolatos dolgokról meg a baba körüli teendőkről. Igyekeztem felkészült lenni, jó volt tudni, mi vár rám, persze ott, a szülőszobában semmibe veszett a sok jó tanács, előjött az ösztön. Én nem vettem igénybe semmilyen fájdalomcsillapítást.” M. K., Somorja

*

„Nagyon fontos szerepe van a pozitív gondolkodásnak. Jó dolognak tartom, ha az anyuka már a babavárás kezdetétől úgy tekint a szülésre, mint egy nagy feladatra. Amikor a magzat még csak növekszik bennünk, majd lassú tempóban kisgyermekké fejlődik, figyelnünk kell az icipici élet szívhangjára, ami belső nyugalmat ad nekünk, felkészít bennünket az eljövő pillanatra… Az epidurális érzéstelenítés fantasztikus könnyedséget jelentett számomra. Én választott orvosom döntésére hagyatkoztam, ezt is megbeszéltük a szülés előtt.” Egy nagyfödémesi anyuka

*

„Nagyszerű volt a kismamaklub, melyet várandósan látogattam, de a szülésznővel való beszélgetések is. A tornát sem hagynám ki. Ha nem szánom rá magam, hogy eljárjak rá, akkor otthon biztosan erőt vesz rajtam a lustaság, meg aztán könyvből sok gyakorlatot tényleg nem is mertem volna egyedül, szakmai felügyelet nélkül végezni. Szerintem fontos, hogy képben legyünk, mi vár ránk, ne egy külföldi bestsellerből akarjuk megtudni, mert akkor bizony érhetnek meglepetések…” Cs. Anikó, Dunaszerdahely

*

„Sose választanám az érzéstelenítést. Büszke vagyok magamra, amiért nyavalygás nélkül kibírtam a vajúdást, mind a kétszer. Igen, büszke vagyok, nagyképűség nélkül. Utólag visszagondolva lehetetlen visszaidézni a kontrakciókat, de azt sosem felejtem el, hogy akkor semmi máshoz sem fogható fájdalmat éreztem. Megtapasztaltam olyat, ami csak szüléskor, azaz kivételes élethelyzetben adatik meg – és csakis nőknek! Erről a tapasztalatról, ami kétség nélkül testi szenvedést jelent, nem tudtam és nem is akartam lemondani. Valahogy kezdettől éreztem, nekem ezt át kell élnem! Természetesen hálát adhatok Istennek, mert mindkét szülésem problémamentes volt. Csak annyi, hogy mind a kétszer szükség volt a kezdeti lökésre: megindítás nélkül sajnos beláthatatlan ideig húzódott volna a terhesség, már így is a túlhordás határáig jutottam. Ha a dolgok nem alakultak volna spontánul, nyilván császármetszés lett volna a megoldás. Ezért is szerencsésnek tartom magam, hisz a természetes szülésnek nálam a szakemberek szerint sem volt akadálya. Nagyobbik fiam ötéves múlt, a kisebbik három lesz, friss tehát még az élmény, ugyanakkor megvan már a távlat, amelyen belül elemzem, folyamatosan újraértékelem születésük történetét. Visszagondolok például arra, féltem-e szülés előtt. Határozottan emlékszem, hogy nem! Megértem, hogy ezt senki sem hiszi el, de tényleg így volt. Mivel jócskán benne jártam a 41. hétben, inkább türelmetlen voltam, de nagyon! Csak már ott volnék, hogy igazán fáj! És eljött az is. És mondok még egyet, amin sokan forgatják majd a szemüket: fáj, de nem vészes, kibírható! Legszívesebben a következő mozzanatot idézem fel: a vajúdás végén, amikor a fájdalom a tetőfokára hágott, megpróbáltam befelé figyelni. Arra, hogy miért is történik velem mindez, és ami fő: ki az, akiért mindezt átélem. Aki legalább annyira szenved, mint az anyukája, és akinek fogalma sincs, mi ez az egész. A vég? Nem, pontosan az ellenkezője, a kezdet. Közhely, hogy minden kezdet nehéz. De nincs nehezebb kezdet, mint a születés maga.” Sz. E.

Nekem bevált

„Még régebben olvastam egy anyukától, hogy olykor a sorrend számít. Ő a fürdetéssel és az éjszakai etetéssel, peluscserével kapcsolatban írta le tapasztalatát. Ezt én a szilárd táplálék bevezetését követően tapasztaltam meg. Kisfiam szerencsére nagyon jó étvágyú, a gyerekorvosunk tanácsára hét hónapos elmúlt, mikor az anyatejen kívül mást is kapott. Azóta igyekszem változatosan táplálni, az ételeket magam készítem számára. Eddig semmit nem utasított vissza, sőt, szorgalmasan nyitogatja a száját, öröm látni, milyen jóízűen eszik. Előfordult azonban, főleg vacsorakor, hogy toporzékolt az éhségtől, mégis elfordította a fejét, mikor a bébiétellel kínáltam. Rádöbbentem, hogy ilyenkor az anyatejet követeli. Miután kellőképpen megkapta, amire vágyott, már a többivel sincs gond. Ha ellenkezik, azóta is ez a sorrend. Az a tanács viszont, hogy az esti kása (általában rizsből, darából, kukoricából, árpából, zabpehelyből vagy hajdinából készítem) olyannyira eltelíti, hogy majd kevesebbszer ébred fel éjszaka, nálunk egyelőre nem hatásos.” V. Lili