Egy hónapja hiába keresik a rendőrök azt a tornóci lányt, akinek Vág-parti sátorozáskor veszett nyoma. A tizennyolc éves Tirol Nikolett barátaival és testvérével ment ki április 24-én a folyóhoz.
Egy hónapja hiába keresik a rendőrök azt a tornóci lányt, akinek Vág-parti sátorozáskor veszett nyoma. A tizennyolc éves Tirol Nikolett barátaival és testvérével ment ki április 24-én a folyóhoz. Tűz mellett szórakoztak, tervük az volt, hogy az egész hétvégét ott töltik; ehelyett szombaton reggel már Nikolettet keresték.
Sem az erdőben, sem a Vágban nem találták
A társaság elég sokat ivott, a többiek szerint Nikolett sem volt színjózan, de annyira részeg sem, hogy rosszullétében bezuhanjon a folyóba. Utoljára 22 óra tájban látták, amikor a barátjával, Zoltánnal vitatkozott. Zoltán szerint ez nem volt igazi veszekedés, csak az nem tetszett a lánynak, hogy ő a szlovák–magyar jégkorongmérkőzést akarja nézni az autóban. „A meccs után nem találtam a tűznél, a sátorban duzzogott. Utánamentem, és próbáltam kiengesztelni, de otthagyott, azzal, hogy rosszul van. Igazat mondhatott, mert hányt is. Sokáig nem jött, de először azt gondoltam, hogy kicsit kiszellőzteti a fejét. Amikor még éjféltájban sem volt sehol, elkezdtük keresni” – mondta. Ő szólt a lány eltűnéséről az édesanyjuknak, az pedig értesítette a rendőrséget.
Még aznap helyszínelők, nyomkövető kutyák, tűzoltók, halászok és önkéntesek kutatták át a környéket, és vízi mentők pásztázták végig a Vágot, de nem akadtak Nikolett nyomára. Másnap helikoptert és halottkereső kutyákat is bevetettek, de nem találtak semmit. Azóta kiderült, hogy legutoljára egy tornóci lakos beszélt vele, aki éjféltájban látta őt meg a helyi községi hivatal előtti padon üldögélni. Elmondása szerint a lány rosszul volt, de tudta, hogy hol van.
Örök titok marad, mi történt vele?
Mivel Nikolett a sátorban hagyta mobiltelefonját, annak segítségével nem tudják őt sem elérni, sem bemérni. Pénz nincs nála, és sem ismerőseivel, sem máshol élő barátaival nem vette fel a kapcsolatot. Családja már jósnőt is felkeresett, az azt állítja, hogy a lány Csehországban tartózkodik, de a rendőrség egyelőre nem hirdetett nemzetközi nyomozást. Amint a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjétől, Renáta Čuhákovától megtudtuk, Tirol Nikolettet továbbra is Szlovákiában keresik. Aki bármit tud róla, hívja a 158-as számot. A lány 160 cm magas, karcsú testalkatú, vállig érő barna haja van. Eltűnésekor fekete nadrágot, fekete csuklyás felsőt és alatta zöld pólót viselt. A rendőrség sötétben tapogatózik: a tizennyolc éves pincértanuló rendezett családi körülmények között élt, nem volt oka arra, hogy magyarázat nélkül hátrahagyja eddigi életét. Rejtélyes eltűnésére nincs magyarázat.
------------------------
Az eltűnt gyermekek segélyhívó száma
Szlovákiában tavaly mintegy 5 000 felnőtt és 1500 gyermek tűnt el; ebben az évben az eltűnt gyermekek és fiatalkorúak száma már 300 fölé emelkedett. Az UNICEF idén május 25-én, az eltűnt gyermekek világnapján vezette be az a segélyvonalat, (száma: 116 000), amelyen a gyerekek tanácsot, segítséget kérhetnek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.