<p>Egy hete szombaton Nemesócsa vendégei voltunk, Editkével képviseltük a Vasárnapot a Nemes falvak találkozóján. De erről nemcsak olvashatnak, képes dokumentációt is láthatnak az Újságolóban. A jövő héten a nemesócsai véradókról a Kopertában s a közeljövőben a faluról és erről a nagyszabású rendezvényről bővebben is hírt kapnak a Falu–kép rovatban.</p>
Visszatérve a falunapra, északi szél fújta hajunk, de amit olvasóinktól hallottunk, kaptunk mosolyban, szeretetben, köszönetben és SÜTEMÉNYBEN, az az Északi-sarkot is felmelegítené. Na de nem erről akarok én itt írni. Hanem hogy miről?
A szemfülesebbek, nyilván, már a mellékelt képből következtetnek rá, hogy tán egy kislány lesz az, aki e héten a címet előhívta bennem. És talán (remélem!) arra is emlékeznek sokan, hogy ki ez a kislány. A karácsonyi ünnepi dupla számba készített róla riportot Urbán Klára, s már azt olvasva is úgy gondolhatta az ember, hogy ez a tizenegy, azóta tizenkét éves gyermeki test egy víg kedélyű, megnyugtató bölcset hordoz magában. Mert úgy kórházba kerülni a legfélelmetesebb diagnózissal, hogy egy évig nem ki, de hozzá be senki nem mehet, az magában emberpróbáló helyzet. Ehhez még a horrorba illő valóság, hogy a társak, a baráttá lett sorstársak, gyerekek sorban távoznak, és bizony, leginkább nem haza. Felnőtt, sokat, mindent megélt embereknek sem egyszerű megbirkózni ilyen sorsfeladattal, ezért is gondolom, hogy ennek a ragyogó gyermeknek a lelkében egy bölcs angyal van. Emlékszem arra is, hogy jött meg riportútjáról a Klári, hogy mennyit áradozott egy különleges találkozásról egy különleges kislánnyal. Örültünk neki, szurkoltunk neki, és még hálásak is voltunk, mert ő volt az is, aki a legnagyobb gyermeki természetességgel bevitte a Vasárnapot az egyik szlovák kereskedelmi tévé legnézettebb adásába, olyan bájjal mutatva, majd lapozva fel benne kedvenc színészét, hogy reklámtörvény ide vagy oda, senkinek nem jutott eszébe, vagy nem volt szíve kivágni belőle.
Én most Nemesócsán megértettem, mert átéltem, miről is regélt a Klári. Ez a kislány, aki egy ideje már otthon kapja a kezeléseket, s aki hosszú-hosszú idő után a szabadba is kimehet, úgy jött oda hozzánk, mint aki világéletünkben ismert, úgy üdvözölt, úgy nézett ránk, úgy ölelt meg, hogy attól nekünk lett több energiánk. Kedvet, erőt, derűt nemcsak sugárzott, hanem adott. Számomra ez azért is akkora dolog, mert látva, olvasva, hallva a sok panaszáradatot olyanoktól, akiknek a jó dolgukban ment el az ítélőképességük, hitet is ad ez a kislány, hogy az ember mégsem aljasult el, s hogy az élet valóban küzdés, de egyáltalán nem mindegy, miért küzd, aki küzd, s hogy hogyan. Hittel, kedvvel, derűvel, szent meggyőződéssel, ahogyan csak az életünkért lehet. Köszönjük a leckét Neked:
Sméja Timike.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
-------------------------
Ó, a kislány reggel úgy ugrott bele a VASÁRNAPba, mint a szappanhabba, fehér és rózsaszínű volt.
Fráňa Šrámek: A test
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.