Mit értek el a pedagógusok?

 Robert Fico olyannyira nyeregben érzi magát, hogy még tárgyalni sem volt hajlandó velük.

Az átlagbér és a valóság

Megtehette, volt egy komoly érve: hogy az iskoláknak csupán két százaléka, összesen alig 600 intézmény zárt be, és a tizenkilencezer nővérből mindössze 560 mondott fel. Arról persze nem szól a kormányzati kommunikáció, hogy akik maradtak a helyükön, és tovább dolgoztak, azok sem feltétlenül elégedettek. Sokkal inkább féltik az állásukat, tartanak környezetük reakcióitól és feletteseik bosszújától; annyira megtörtek az elmúlt években, hogy már nincs bennük elég erő és hit a tiltakozáshoz. Nem csoda, mert a pedagógusok valóban nem azt tapasztalták, hogy az ország kiállt volna mellettük. Sokat lehetett hallani arról, mennyit csökkent az iskolák színvonala az utóbbi időben, mennyire félvállról veszik a munkájukat, milyen sok a szabadnapjuk, és hogy ehhez képest még magas is a fizetésük. Csakhogy ezek nagyrészt a kormányzati propagandán alapuló féligazságok vagy olyan statisztikai adatok, amelyeknek a két véglete sehol sem találkozik. 

Az oktatási minisztérium szerint a pedagógusok az országos átlagbér 1,23-szorosát, 997 eurót keresnek, de a valóságban ezt az összeget 35 évi munka után is csak kevesen érik el. Legtöbbjük nettó bére tizenkét éves szakmai gyakorlattal, túlórákkal és egyéb juttatásokkal, például osztályfőnöki díjjal sem éri el a 600 eurót. Az érintettek által nyilvánosságra hozott fizetési kimutatások szerint huszonöt éves szakmai gyakorlat, egy attesztációs vizsga és 60 kredit 762 eurós fizetést ér. Az annyit emlegetett 997 eurós csak 32 éves szakmai gyakorlattal és két szakvizsgával vagy 32 éves gyakorlattal, egy szakvizsgával és a kreditekért járó 12 százalékos fizetésemeléssel érhető el. Sokkal jellemzőbb az oktatásügyben a 6-700 eurós fizetés, a frissen végzett pedagógusok pedig évekig alig 550 eurót visznek haza, és kiegészítésre csak akkor van reményük, ha egy csomó szakkört, versenyre való felkészítést vagy egyéb munkát vállalnak. 

Túl sok a szünidő?

Az, hogy a pedagógusoknak évente nyolc hét szabadság jár, ugyan nagyon jól hangzik, de mielőtt elirigyelnénk, arra is gondolnunk kellene, hogy szellemileg megerőltető munkát végeznek. A gyermekek-fiatalok egyre nehezebben kezelhetők, egyre több közöttük a különböző zavarokkal és problémákkal küszködő, hiperaktív vagy egyszerűen elkényeztetett. Nemcsak fegyelmezni nehéz őket, de már azt is szinte lehetetlen elhitetni velük, hogy érdemes tanulni, hiszen bármilyen iskolába bármilyen jegyekkel bekerülhetnek, és kapcsolatok nélkül nagy valószínűséggel úgyis munkanélküliek lesznek. Ha mindehhez társul még néhány olyan szülő, akik a pedagógust is képesek kioktatni, valóban beláthatjuk, hogy az iskolai szünetekre nemcsak a gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak is szükségük van.

Persze nem mindegyikük elkötelezettje a szakmának, vannak, akik a teljesítményük és a diákokhoz való viszonyuk alapján még az 550 eurós alapbért sem érdemelnék meg. De akik valóban szívvel-lélekkel oktatnak és nevelnek, azok jóval többet érdemelnének annál, amit kapnak. Nemcsak pénzben, mert a pedagógussztrájk korántsem csupán a béremelésért volt. Arra is fel akarta hívni a figyelmet, hogy az oktatásügyben hiányzik a koncepció, az iskolák felszereltségében óriásiak a különbségek. Hogy mindez változzon, az nemcsak a pedagógusok, hanem sokkal inkább a diákok, tehát mindannyiunk érdeke, mégis mintha csak kevesen akarnák látni, hogy az oktatásba fektetett pénz és az ott dolgozók megbecsülése nélkül a társadalom könnyen manipulálható tömeggé válik. Lehet, hogy a mai kormánygarnitúrának ez felelne meg, de nekünk semmiképp, ezért kellene azok mellé állnunk, akik vállalták a kockázatot, és sztrájkba léptek.

Itt elvekről van szó!

Köztük volt Kiss Klaudia, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia pedagógusa is, aki szintén csak az egyik problémának tartja a bérezést. „A legnagyobb gond az, hogy a jelenlegi szlovákiai oktatási rendszer nem motivál. Az alacsony fizetések és az elavult módszerek miatt a pedagógusi pálya nem vonzza a tehetséges fiatalokat, hiányzik iskoláinkból az energia, a kreativitás, az a bizonyosság, hogy használható tudást nyújtunk. Vannak kivételek, de amelyik iskola jó, az önerőből jó, mert pályázik, támogatókat szerez, a szülők segítik. Sokan emlegetik a pedagógusokkal kapcsolatban a hivatástudatot és a kötelességet, de nem hivatkozhatnak mindig erre, mert a jó oktatási rendszerhez pénz is kell” – mondja a tanárnő, aki azért csatlakozott a sztrájkhoz, mert úgy érzi, először a szakmának kell maga mellett kiállnia, ha azt akarja, hogy mások támogassák. „Mi nemcsak tudást közvetítünk, hanem példát is mutatunk diákjainknak helytállásból, az elveinkhez való hűségből. Azzal is, ahogy az ilyen bizonytalan kimenetelű helyzetekben viselkedünk. Egy pedagógus számára az a legnagyobb elismerés, ha a diákja arra a kérdésre, kik a példaképei, nem a celebek nevét sorolja, hanem azt válaszolja: a szüleim és néhány tanárom. Márpedig csak hiteles ember lehet példakép!” – vallja a tanárnő.

Nyilván sok magyar kollégája ért egyet vele, azok közül is, akik ilyen vagy olyan okból nem csatlakoztak a sztrájkhoz. Volt, akiket az iskola igazgatója félemlített meg, másokat a minisztériumi ellenőrzések rettentettek el, de voltak olyanok is, akik a szülők haragjától tartottak. „Hogyan sztrájkolhatnánk olyan faluban, ahol az emberek 80 százaléka munkanélküli, és a többiek sem keresnek 500 eurónál többet? Ők a mi fizetésünket is soknak látják, a többi követelés pedig egyszerűen nem érdekli őket” – mondta egy neve elhallgatásét kérő gömöri pedagógus. Zoboralji kollégája csak annyit fűz hozzá: ott, ahol az iskolák puszta megmaradása is kérdéses, nem lehet a szülőket sztrájkkal irritálni.

A szociális illúzió vége

A Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) honlapján közzétett térkép szerint a legszegényebb déli régiókban sztrájkolt a legkevesebb iskola – talán mert a pedagógusok legkevésbé ott számíthatnak támogatásra. És ez a sztrájk viszonylagos kudarcának oka is: egyszerűen hiányzik a nagy társadalmi összefogás, a tízezreket megmozgató tüntetések, az egész intézményrendszer leállása. A pedagógusok és a nővérek néhány pozitív példától eltekintve magukra maradtak, mert a szlovákiai polgárok nagy része szkeptikus és közönyös, amíg nem az ő bőréről van szó. A többség tudat alatt elfogadta Robert Fico érvelését, hogy a választásokig már nem hozhat a kormány komoly költségvetési döntéseket. Pedig ha jutott stadionokra, masszőrökre és más úri huncutságokra, pár millió még akadt volna a pedagógusokra. Az egészségügyben pedig annyi pénz veszik el a közbeszerzéseken, hogy a tizedéből meg lehetne duplázni a nővérek bérét.

Ezért ha most az érintettek szempontjából eredménytelennek tűnik is a sztrájk, végső soron komoly csorbát ejthet a Smer népszerűségén, és befolyásolhatja a választások eredményét. Az elmúlt fél évben ugyanis először történt meg, hogy nem Robert Fico diktálta a közbeszéd témáit, és nem a menekültekkel volt elfoglalva mindenki. Figyelmeztető jel lehet számára és biztató számunkra, hogy a Focus ügynökség közvélemény-kutatása szerint a pedagógusok sztrájkját a válaszadók 51,7 százaléka támogatja, a nővérek felmondását pedig 60,1 százalékuk. Ami ennél is figyelemreméltóbb: a Smer választóinak 45,5 százaléka tartja indokoltnak a nővérek és 37 százalékuk a pedagógusok tiltakozását. A nővéreket legtöbben az Eperjesi és Zsolnai kerületben támogatják – ahol ugyan az eddigi Smer-választók nem fognak az ellenzéki pártokra voksolni, de megtörténhet, hogy el sem mennek szavazni. Mert egyet biztosan elértek a nővérek és a pedagógusok: megingatták a népjólétet és a szociális biztonságot szívén viselő politikus képét. Ha a határtalan korrupció nem, hát végső soron ez lehet Robert Fico számára a vég kezdete.

Mit követelnek a pedagógusok?

• a tarifabérek emelését – most 140 euróval, 2017 januárjától 90 euróval
• az oktatási költségvetés 400 millió euróval való növelését az iskolák segédeszközökkel való felszelésére
• a kreditszerzés lehetőségének visszaállítását, a kreditek hétéves korlátozott érvényességének megszüntetését, a továbbképzéssel, külföldi képzéssel, alkotásokkal való kreditszerzés lehetőségét
• minisztériumi szakbizottság létrehozását a folyamatos továbbképzés átértékelésére
• a nemzeti kisebbségek iskoláinak egyenjogúsítását
•  elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolák első évfolyamaiban az anyanyelv oktatására öt órát, a szlovák iskolákban pedig kilencet írtak elő
• a minimális osztálylétszámra vonatkozó rendelet eltörlését
• az anyanyelvi oktatásra vonatkozó előírások módosítását