„Megérteni,ELFOGADNI”

Igaz, hogy ez az egyszerű teremtés
folyékonyan beszélt latinul, bár
sosem tanulta a nyelvet, és órákig
tudott rendkívül meggyőzően beszélni
vallásos témákról anélkül, hogy unalmassá
vált volna.
Angela Merici 1474-ben született az
olaszországi Desenzanóban, a festői Garda-tó
közelében. Szülei a földjeiken gazdálkodtak,
de korán elhaltak, így nővérével együtt
anyai nagybátyjához került Salóba. Tizenkét
éves korában nagy megrázkódtatás érte: a
nővére hirtelen meghalt. Ekkor volt az első
látomása, amelyet több követett, mindig élete
döntő időszakaiban. Tizenévesen belépett
a ferencesek harmadrendjébe. Nagybátyja
halála után visszatért Desenzanóba, a
testvéreihez. Látszólag eseménytelen élete
tele volt történéssel, mert lélekben vele is
megtörtént mindaz, ami környezete tagjaival.
Hihetetlen empátia volt benne, intenzíven
átélte mások örömét és bánatát, szinte
olvasta a gondolataikat. Volt a lényében
valami, ami rendkívül vonzotta az embereket.
Fiatalkorában szép lehetett: fennmaradt róla,
hogy gyönyörű szőke haja volt, az egyetlen
autentikus kép, amely a ravatalon készült
róla, öregen is szépen proporcionált, fi nom
vonású arcot mutat.
Ez is közrejátszhatott
abban, hogy a fi atal
lányok rajongtak érte,
a példaképüknek
tekintették, eljártak
hozzá, és Angela a
katekizmusra tanította
őket. Kiváló pedagógiai
érzéke lehetett, mert
tanítványai önként,
örömmel jártak
hozzá. Mindig azt
hangsúlyozta,
hogy a
gyermekekkel
szeretettel
kell bánni, nem
szabad őket keményen
büntetni. Ezt csak akkor
tudjuk méltányolni, ha
belegondolunk, hogy
a testi fenyítések,
a megalázó
büntetések
elmaradhatatlan, szerves
részei voltak az akkori
nevelésnek. Korát jóval
megelőzve azt is tudta,
mennyire fontos, hogy a
nevelő fi gyelembe vegye a
gyermek egyéni képességeit
és hajlamait. Megérteni,
elfogadni, nem kényszeríteni,
türelemmel, szeretettel
irányítani, saját példával nevelni
– így foglalhatnánk össze
Angela Merici pedagógiai
elveit. Csupa pedagógiai
közhely – mondhatná
valaki. Persze, de csak
ma. A 16. században
mindez egyáltalán nem
volt természetes, sőt!
A bresciai vigasztaló
1516-ban, 42 éves
korában végleg a közeli
Bresciába költözött. Egy
gazdag kereskedő
helyiségeket
bocsátott a rendelkezésére, hogy taníthasson. Új helyén
is nagy hatással volt a fi atal lányokra, de
nem csak rájuk. Rengetegen fordultak hozzá
tanácsért, lelki vigaszért. Azt mondták, senki
sem tud úgy vigasztalni, mint ő, aki szüleit,
testvérét, nagybátyját korán elvesztette.
Mint nem egy itáliai városnak, Bresciának is
megvoltak a maga Capuletjei és Montagui:
a két előkelő família évtizedek óta tartó
véres viszályának Angela okos közvetítése
vetett véget. Ez nagy szenzációnak számított,
el is terjedt a híre. Már életében szentnek
tartották, messze földről tódultak hozzá az
emberek, köztük olyan előkelőségek, mint
Gonzaga herceg, Mantova ura.
1524-ben néhány bresciaival együtt hajóra
szállt, hogy a Szentföldre utazzon. Krétán
egyik pillanatról a másikra
megvakult, mégis folytatta
útját. Visszafelé ismét
megálltak Kréta szigetén.
A hagyomány szerint
ugyanott, ahol
elvesztette, hirtelen
visszanyerte a látását.
1525-ben Rómába
zarándokolt, a
jubileumi búcsúra. VII.
Kelemen kihallgatáson
fogadta, és biztatta, hogy
maradjon ott, tanítson a
városban, de Angela úgy érezte,
Bresciában még sok teendő várja.
Csak öt éve volt
Ötvenhat éves volt, amikor egy látomás
hatására 1535-ben 27 bresciai és környékbeli
lánnyal ünnepélyes fogadalmat tett a
templomban, hogy teljesen Krisztus
szolgálatának szentelik az életüket. Angela
kedvenc szentjéről, Szent Orsolyáról nevezte
el az egyesületet, amelynek tagjai világiak
voltak, otthonukban, családjukkal éltek,
és amennyire a házi teendőik engedték,
gyermekek tanításával, betegek ápolásával,
szegények gondozásával foglalkoztak. És
persze rendszeresen összejártak. Angela
Szabályok, Intelmek és Végrendelet címen
három könyvben hagyta útmutatásait
társnőire. A püspök 1536-ban hagyta jóvá
a szabályaikat, de ez még mindig nem volt
apácarend. Azzá csak Angela 1540-
ben bekövetkezett halála után
három évtizeddel lett, főleg
Borromei Szent Károly
kezdeményezésének
köszönhetően. Így jött
létre a tanító rendként
híressé vált Szent
Orsolya-rend, amely
nagyon gyorsan elterjedt
külföldön is.
Angela kivételes gyakorlati érzékére
vall, hogy társulata szabályai közé
egy olyat iktatott, amelyet művükkel
eltelt és időállóságában szilárdan hívő
szervezetalapítók ritkán szoktak: az
alkalmazkodás reguláját. „És ha az idő
és a szükség új rendelkezéseket vagy
változtatásokat kíván, cselekedjetek
körültekintően és okosan.” A pedagógus
és a társulatalapító egyaránt szólt belőle,
amikor így intette társnőit: „Óvakodjatok
attól, hogy bárkit is kényszerítsetek, mert
Isten minden embernek szabad akaratot
adott, és azt a vágyat, hogy kényszer nélkül
cselekedhessen.” Angela halála után – mint
ez a nagy alapítók távozása után lenni
szokott – az orsolyiták két pártra szakadtak,
és úgy tűnt, hogy a kicsinyes harcok
felemésztik mindkét közösséget. Hogy nem
így történt, főleg Angela „alkalmazkodási
szabályának” volt köszönhető, amely
lehetővé teszi, hogy követőjének vallják
magukat azok is, akik a zárt közösséget, a
kontemplatív életformát választják, de azok
is, akik a tanítást tekintik élethivatásuknak,
sőt a világiak is, akik „csak” segíteni akarnak
embertársaiknak, átörökítve napjainkba
Merici Angela szeretetteljes szellemiségét.