<p>Drága Barátom! Nézd el nekem, hogy csak így, közvetítő útján juttatom el hozzád üdvözlő, köszöntő soraimat, de mint azt Te is tudod, a múlt év áprilisa óta már nincs módomban személyesen jelentkezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szívemnek kedves személyekről megfeledkeznék.</p>
„…de corde totaliter
et ex mente tota
sum presentialiter
absens in remota.”
(Orff: Carmina Burana)
Ellenkezőleg. Biztos lehetsz benne, hogy itt, az Örökre szépek bolygóján is számon tartom a szeretteimet. Kiváltképp, ha egy olyan felejthetetlen pillanat emléke köt valakihez, mint éppen Hozzád. Néhanapján jut eszedbe a mi találkozásunk 1987-ben, a moszkvai filmfesztiválon? Én sose felejthettem. Megható élmény volt számomra. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című filmet kezdték el éppen vetíteni, amikor is a már sötét moziban egyszer csak elém térdelt egy fiatalember, és remegő hangon belesuttogta az arcomba, hogy „Mister Márquez, I love you so much”! Elszorult a torkom, és akkor mindössze annyira tellett tőlem, hogy megsimogassam a fejét, azaz a fejedet. Emlékszel? Másnapi találkozásunk alkalmával már képesek voltunk beszélgetni is. Jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy hazádban ismernek, műveimet olvassák, képességeimet méltányolják. Ettől többet magának író nem is kívánhat. Ezenfelül, Te végig úgy néztél rám, hogy számomra az felért a legrangosabb kitüntetéssel. Így léptél be az életembe. Attól fogva én is számon tartottalak, figyelemmel követtem a pályádat, és mindig afféle atyai szeretettel gondoltam Rád.
Drága Barátom! Úgy érzem, most jött el a megfelelő pillanat arra (és tudd, „nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél” – így a ti Ágnesetek gondolatát is idézhetem a József Attilának írott köszöntőjéből), hogy viszonozhassam akkori kedvességedet, és köszöntselek Téged. Képzeld hát el, hogy most én térdelek előtted, és bár a térdem már csak jelképesen hajlik, azért megteszek minden tőlem telhetőt, hogy méltó legyen Hozzád a mozdulat. Szóval, In ginocchio da Te, ahogy anno Gianni Morandi énekelte, azután következik egy hosszan, hosszan kitartott főhajtás. Eddig megvan? Igen? Akkor most jöhet a folytatás. Kedves Mister Szabó! Jólesően értesültem róla, és igazán hízelgő rám nézve, hogy az írásaidat felettébb kedvelő olvasóid Téged tartanak a művészportrék García Márquezének. Érteni vélem őket, hiszen Te sem vagy kevésbé elvarázsolt figura, mint jómagam lehettem, és az évek folyamán Te is megteremtetted magadnak a helyet a nagy mesélők társaságában. Csak éppen Neked más volt a feladatod, Te ezt az interjú műfaja keretein belül tetted. Ma már, ahogyan azt én látom, a művészeknek megtiszteltetés, ha Te írni kívánsz róluk. A neved a garancia a nívós beszélgetésre. Felkészültséged, érzékenységed, információszomjad közismert a köreikben. Hát melyikük nem örülne ennek? Végtére is, nem csak a jó bornak kell a cégér! Ezenfelül azt is tudják, miképpen olvasóid is, hogy amit kiengedsz a kezeid közül, az mindig színvonalas, gazdagító, élményszámba menő olvasnivaló. Az maga a szépirodalom. Ráadásként írásaiddal egész pályád során formáltad és formálod olvasóid ízlésvilágát. A kiemelkedő művészpályák, művészsorsok bemutatásával terelgeted őket az értékek, a minőség felé. Emellett folyamatosan megismerteted velük a legfiatalabb művészgenerációk ígéretes tehetségeit, jelentős személyiségeit is. Tiszteletre méltó az elhivatottságod, csodálatra méltó a sohasem lankadó lelkesedésed, és irigylésre méltó az összes energiád. Te mindezen tulajdonságaiddal és képességeiddel az olvasóidat szolgálod. Megsüvegelendő életpálya a Tiéd. Nagyon becsüllek érte. Bízom benne, hogy az olvasóid is hasonlóképpen értékelik, és ezt visszajelzéseikkel is igazolják.
Drága Barátom! Lassan búcsút veszek Tőled, de előtte még arra kérlek, azt még képzeld el… ahogyan lélekben én is megpróbálok úgy tekinteni Rád, hogy az kárpótolhasson Téged nagyon sok mindenért. Mert kitüntetést, azt én már nem adhatok. Kívánni viszont még tudok, és teszem is boldog örömmel. Tehát, SZABÓ G. LÁSZLÓ, minden otthoni és külhoni olvasód, valamint a jelentős számú „Örökre szépek bolygó”-lakó és a magam nevében is szívemből kívánom Neked, hogy „Áldjon meg Téged az Úr, és őrizzen meg Téged örök SZERETETBEN!”
Fényeken túli üdvözlettel: GABRIEL
2015. augusztus 30-ra (VASÁRNAPra)
Arra gondolt, hogy semmiféle jel nincs, amitől meg lehetne különböztetni a VASÁRNAPot akármelyik naptól, és miközben a kihalt utcán bandukolt, anyja jutott az eszébe: „Minden falu minden utcája csalhatatlanul a templomhoz vagy a temetőhöz vezet.”
GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ: A SZOMBAT UTÁNI NAP
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.