Jó orvosok gyermeknapra

Meglehetősen erőltetett cím, érzem én is, csakhogy köt a terjedelem, azaz a kiszabott felület szélte-hossza. És mivel azt akarom, hogy azok is értesüljenek a jó hírről, akik nem szokták elolvasni itt ezt a szöveget, valahogy csak jeleznem kell: igen, gyermeknapnak örvendünk, s igen, indítjuk (végre!!!) az Olvasóink javasolta jó orvosok bemutatását. És mert én már olvastam jó néhányat az elkészült jó riportokból, látom, amit egyébként tudtam, mert mindenki tud, csak adott esetben nem tudatosít, rossz tapasztalatok után meg egyenesen általánosít (felelőtlen sztrájkoló orvosok; szenzációhajhász újságírók; ingyenélő hivatalnokok; vérszívó politikusok; korrupt ügyvédek; ügyetlen kőművesek; karrierista nők; semmilyen férfiak; mocskos világ… – na ugye; még én is). Pedig amit, amint mondom, mindnyájan tudunk: bármily munka, nemzet, vallás, bármely nemiség, életkor, az az ember jó, akinek szíve-lelke van, aki emberségét nem adja el sem ezüstpénzért, sem vélt dicsőségért, sem öröknek hitt, de bizton rövid ideig tartó hatalomért (pünkösdi királyságért), szóval, aki elhivatott (orvosnak; újságírónak; hivatalnoknak; politikusnak; ügyvédnek; kőművesnek; nőnek; férfinek; anyának; apának; tanárnak…). Hogy milyen is az? A Jó orvos rovatban választ kapnak a kérdésre. Minden alkalommal. És hogy az ilyenekből kevesebb van (orvosnak; újságírónak; hivatalnoknak; politikusnak; ügyvédnek; kőművesnek; nőnek; férfinek; anyának; apának; tanárnak…), is csak bizonyítja, hogy érték. Mint fémekben a nemes, kövekben a drága. Aztán hogy akinek van ilyen, megbecsüli-e, vagy természetesnek veszi, azt nem tudom, csak azt, hogy jómagam hálás vagyok minden jóért, és hogy vannak hálás olvasóink, akik úgyszintén.
Hogyan jutok az orvosoktól a gyermekig, az okozott egy darabig fejtörést, míg fel nem ismertem, hogy a bábán keresztül! Mégpedig annak a kedves Olvasónak a Kopertában olvasható levele kapcsán, aki a gyermekvállalási témát érinti az egyik parlamenti képviselőhöz szólva. Az ő véleménye, de tudom, nincsenek kevesen, akik osztoznak vele. Akár igazuk is lehet, nem vagyok feljogosítva, hogy eldöntsem. Mindenesetre eszembe jutott, hogy sok éve, amikor még az elődöm volt a Vasárnap főszerkesztője, akkor volt parlamenti vita és melegen tartott téma az abortusz törvényi tiltásának lehetősége. Akkor, a leghátsó oldalon én is elmondhattam erről a véleményem. Most megtaláltam. És mit láttam? Nem vagyok egy véleménycserélgető alkat. Most sem mondhatok egyebet, mint hogy: Sem nem az anya, sem nem a nő, egyszerűen csak a bennem lakozó, léleknek nevezett valaki meg a tudat tiltakozik az ellen, ami az abortusz betiltásának fölvetődésével kialakult. Ami nyugtalanít, az utca emberének véleménye, érvelése. Pedig okos, lélekkel mondott észérvekkel talán bármiről meggyőzhető vagyok, ám mihelyt megszagolom a hátsó, önző szándékot, vége. A megkérdezettek nagy részének szociális jellegű az érve. Ebben a társadalomban, ahol ily nehéz a megélhetés, nem kényszeríthetik az anyát szülésre. Magam is vallom. Sőt, senkit semmire nem kényszeríthetnek semmilyen világban! No de mi köze ennek az abortuszhoz? A mai fiatalok helyzete annyira kilátástalan, hogy emiatt csökken a gyermekvállalási kedv. No, ez az a szókapcsolat, amitől föláll a szőr a hátamon… (csökken az elhalálozási kedv, csökken a kamaszodási, az öregedési kedv, a nőségi, a férfiségi – hát hogy hangzik ez?). Ha valaki azért nem vállal gyermeket, mert nem tud majd neki divatos ruhát, osztálykirándulást meg mást (mi mások gyermekének lesz) biztosítani, akkor nemcsak hogy a magyarság fog kihalni, de az ember(i)ség is. Vagy kinek örülnénk most, gyermeknapon és máskor, kedves Olvasó, ha akkor, annak idején édesanyánk úgy dönt, hogy elcsinál inkább, mint hogy ma szomorúak legyünk valami miatt? Ki lenne akkor ma a jó orvos? Ki a jó újságíró; hivatalnok; politikus; ügyvéd; kőműves; nő; férfi; anya; apa?
Ki lenne a jövő?
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

––––––––––-

A múltkor is, beteg voltam, s kellett volna menni Kovácspatakra valami háromnapos agytágításra, péntek, szombat, VASÁRNAP
Lilla naplója 1977–1979