Idősotthon a törvény határán

Hatalmas botrány kerekedett az elmúlt napokban a lekéri idősotthon körül, ahol az első hírek szerint olyannyira méltatlan körülmények között tartották a lakókat, hogy egy év leforgása alatt százan meghaltak közülük

Aztán kiderült, hogy összesen sincsenek harmincan, és egy év alatt az egész faluban nem temettek el negyven embert, hogy az otthon ugyan nagyon szegényes, de tiszta, és hogy a hirtelen támadt érdeklődés mögött leginkább a megyei alelnök meg a megyei tisztiorvos személyes konfliktusa keresendő.

Ellenőröknek belépni tilos
A lekéri Otthon melege nevű intézményt Juraj Szebeni egykori mentős még 2003-ban hozta létre a saját házában. 2007-ben, miután összetűzésbe került a tevékenységét ellenőrző hivatalokkal, visszaadta vállalkozási engedélyét. Ugyanabban az évben polgári társulásként jegyezték be az Otthon melegét a belügyminisztériumban; azóta a gondozottak hivatalosan a társulás tagjai és az ingatlan bérlői. Ilyesformán az ottani körülményeket nem ellenőrizheti sem a szociális minisztérium, sem a megyei hivatal szociális osztálya, sem a megyei tisztiorvos, sem a közegészségügyi hivatal. A hatóságok minderről nem egy hete értesültek, és ha most Lekéren tűrhetetlen és embertelen körülmények uralkodnak, ahogy állítják, az ő felelősségük is – csak azt nem tudni, melyiküké. Most aztán egymásnak adják a kilincset az ellenőrök Szebeniéknél, de valamennyien dolgukvégezetlenül távoznak, mert jogkörük csak a szociális intézményekre terjed ki, ez pedig hivatalosan nem az. Igaz, legalább beengedik őket, nem mint azokat a higiénikusokat, akik három éve akarták ellenőrizni a tisztaságot, de a kapunál nem jutottak tovább. Juraj Szebeni arra hivatkozott, hogy az ő háza az ő vára, és a jogszabályok szerint igaza is volt, de az intézmény körüli gyanút ezzel nem oszlatta el, sőt. A lévai közegészségügyi hivatal igazgatónője tavaly bírósági végzéssel, kommandósok kíséretében jutott be a házba, de akármit látott, nem tudott mit kezdeni vele, mert az intézmény nem tartozik a hatáskörébe. Panaszok érkeztek a megyei hivatal szociális osztályára is, de azzal érvelve, hogy nem a megye a fenntartó, a hivatalnokok valamennyit a rendőrségre továbbították. Ott egyetlen eset akadt fenn a rostán: tavaly vizsgálat indult egy nyolcvanhét éves asszony halálának ügyében, mert a hozzátartozók szerint az idősotthonban megölték. A boncolás azonban kizárta az idegenkezűséget, a szakértők szerint a nő halálát tüdőgyulladás okozta.

Ajándék az otthonnak
Juraj Szebeni ellen 2006-ban egy másik eljárás is indult. A vád szerint az egyik mentálisan sérült lakót, egy azóta elhunyt asszonyt rábírt, hogy eltartása fejében írassa házát a polgári társulásra. Az ingatlan értéke kb. 27 ezer euró (800 ezer korona), és ez az összeg a hatóságok szerint nem volt arányos a Szebeni által vállalt szolgáltatással. Az üggyel kapcsolatban Szebenit uzsorával vádolják, amelyért akár nyolc évet is börtönben tölthet. Őt ugyan nem menti fel a felelősség alól, de ha minden szociális otthon vezetője, aki szponzori hozzájárulást, ajándékot kér az elhelyezés fejében, börtönbe kerülne, a fenntartók nem győznék hirdetni a pályázatokat a megüresedett helyekre. A megyei önkormányzatok által működtetett és felügyelt, ennélfogva valamiféle standardnak mégiscsak megfelelő idősgondozó intézmény kevés – ezért is szaporodtak el az utóbbi években gomba módra a hasonló létesítményeket működtető társulások, nonprofit szervezetek. Utóbbi önmagában is abszurdum, hiszen csupán emberbaráti szeretetből, nyereség nélkül senki sem vállalja idegenek ápolását, de arra jó, hogy szinte senki se szólhasson bele abba, hogy mi történik az otthonok falai között. A működtetők azt mondják, hogy ha nem kapnak állami támogatást, kizárólag rájuk és a lakókra tartozik, milyen ellátást mennyiért nyújtanak, a hatóságok pedig azzal érvelnek, hogy bizonyos feltételeket mindenkinek teljesíteni kell – olyan nincs, hogy valaki a törvények fölé helyezi magát. Juraj Szebeni pedig mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a szociális intézményeket működtető és felügyelő hatóságok konkurenciának, sőt ellenségnek tekintik, mert ő bebizonyította, hogy kevés pénzből is tisztességesen el lehet látni az elesetteket.

Mint egy nagy család
„Ehhez együttérzés és szeretet kell; s mi itt valóban úgy élünk, mint egy nagy család. Csak a lakóink nyugdíjából gazdálkodunk, de azt úgy osztjuk be, hogy mindenük meglegyen” – mondja Szebeni. Hogy mi ez a minden, azt nehéz volna kideríteni, mert az ott élő, nyolcvan év körüli emberek többsége Alzheimer-kórban, időskori demenciában vagy más pszichiátriai betegségben szenved, és nemigen képes nyilatkozni. Szebeni szerint, akinek a felesége és a lánya is a polgári társulás alkalmazottja, mosnak, vasalnak, takarítanak a lakókra, és napi ötszöri étkezést biztosítanak nekik. Utóbbi az egyik lakó szerint általában híg levest és tésztát jelent, húst hetekig nem is látnak. Egy másik idős embernek a hozzátartozói nevük elhallgatását kérve panaszolták, hogy apjuk napokig feküdt a saját mocskában, mert nem tudott szólni, az ápolók pedig nem törődtek vele. A „családias intézmény” egyik alkalmazottja az újságíróknak is azt mondta: évek óta ott dolgozik, de a saját szüleit nem vinné oda. Mindezek ellenére az Otthon melegében folyamatosan telt ház van – nyilván mert a többi szociális intézményhez képest olcsó, és talán azért is, mert sokaknak mindegy, hol, milyen körülmények között van a hozzátartozójuk, csak ne legyen vele gondjuk. Szebeni pedig azzal érvel, hogy nélküle ezek az emberek az utcára kerülnének, s ebben lehet is némi igazság.
A körzeti orvos, Juraj Orság szerint a lekéri idősotthon megfelelő ellátást nyújt, a halálozás sem nagyobb mértékű, mint az ilyen korú és állapotú betegeket ellátó más intézményekben. Ha így van, akkor felettébb furcsa, hogy a megyei tisztiorvos, Ľubomír Ševčík épp a helyi körzeti orvostól kapott halotti anyakönyvi kivonatokat lobogtatta a megyei közgyűlésen és adta át ünnepélyesen Ľubica Burdová megyei alelnöknek. Pontosan százat, merthogy egy év alatt ennyi ember halt volna meg Szebeniéknél.

Száz halott vagy huszonkettő?
Másnap kiderült, hogy a lekéri otthonnak tavaly huszonkét halottja volt, Orság doktor egész körzetében három év alatt haltak meg százan, és hogy ő pontosan nem is értette, mit kér tőle a megyei tisztiorvos. Annál jobban értik a megyei önkormányzatban uralkodó politikai viszonyok ismerői, mire megy ki a játék a lekéri idősgondozó intézmény körül, és az egészet a tisztiorvos meg az alelnöknő presztízsharcának tartják. Burdová nemrég felrótta Ševčíknek a lévai kórházban uralkodó állapotokat, Ševčík pedig a halotti anyakönyvi kivonatokkal vágott vissza, azt ajánlva Burdovának, hogy ezzel törődjön, ha olyannyira szívén viseli a lévai körzet betegeinek sorsát.
Aminek két hete az egész ország a tanúja lehetett, az a kettőjük viadala volt – ettől még a lévai körzet meg egész Nyitra megye betegei éppúgy magukra lesznek hagyatva, mint eddig. Nem mintha nem történne semmi: a megyei önkormányzat feljelentette az ügyészségen az Otthon melege polgári társulást, és azt szeretné elérni, hogy a bíróság előzetes határozatban tiltsa meg a tevékenységét. Hogy a lakókat ezután hová teszik, egyik megyei illetékes sem tudta megmondani. Nem is kell, hogy túlságosan főjön a fejük miatta, elvégre erre is van törvény, amely kimondja, hogy egy-egy település lakosairól a helyi önkormányzat köteles gondoskodni. Már most kezdhetnek gondolkodni a megoldáson, mert a megyei hivatal szociális osztályának vezetője, Jozefína Vlčková szerint még legalább három olyan idősotthon van a megyében, amelyet be kellene záratni. A megye összesen 25 szociális intézményt tart fenn elesett emberek számára, és további 27 magánkézben lévőt felügyel. Ezekben idén 1100 elhelyezési határozatot adtak ki, de 250-en már hónapok óta várnak arra, hogy valamelyikbe bekerüljenek. Amíg ez így lesz, mindig akad majd valaki, aki megpróbál nyerészkedni mások rászorultságán.