Hej, rózsa, rózsa, ékes vagy!

Valaha nem volt szabad beszélni a szerelemről, a legény mégis megtalálta a módját, hogy udvaroljon a lánynak…

„Édesanyám sok szép szava,

Kit fogadtam, kit nem soha.

Megfogadnám, de már késő,

Hull a könnyem, mint az eső.”

Falun belül a fiatalok ismerték egymást, hiszen gyerekként együtt jártak iskolába, együtt játszottak a mezőn, őrizték az állatokat. Felnőve a közös kaláka és gazdasági munkák, a különböző táncos-játékos szórakozások nyújtottak számukra ismerkedési alkalmat és lehetőséget a közelebbi ismerkedéshez. Kalákamunkára a lány is meghívhatta azt a legényt, akivel jobban meg szeretett volna ismerkedni.

A kaláka (fonó, toll- és kukoricafosztó) s a betakarítási munkák (aratás, szüret) alatt a fiatalok nemcsak együtt dolgoztak, hanem szórakoztak is. A közös munkák általában játékkal, dalolással, tánccal végződtek. Az ismerkedésre nagyon sok alkalom adódott…

Ismerkedés játékkal, tánccal

Játszó, cécó, cicázás: A lányok, legények ismerkedési délutánját nevezték így, amelyet a délutáni istentisztelet vagy litánia után tartottak. A fiatalokon kívül az idősebbek és a gyerekek is részt vettek rajta. A fiatalok játszottak, labdáztak, daloltak gyakran egészen késő estig. A játszóból a párok kézen fogva, nótázva sétáltak haza.

Táncos játszó: Helyenként a lányok vasárnap délután a falu főterén, a templom előtt vagy a mezőn gyülekeztek. Körbefogódzkodva énekszóra karikáztak, később a legények is csatlakoztak hozzájuk. A tánc és játék mellett itt is alkalom nyílt az ismerkedésre, beszélgetésre.

Tánc: A böjti időszak kivételével táncot szinte minden vasár- és ünnepnap tartottak. A fiatalok egy-egy ház előtt csoportba verődve, általában harmonikaszóra táncoltak. A templom előtt vagy a főtéren gyülekeztek, majd innen csoportosan indultak egy-egy ház elé.

Hadd tudja az egész falu!

A legények lányokhoz való közeledése bizonyos, a közösség által elfogadott formák között zajlott. A lány jó híre szempontjából megtartásuknak nagy jelentőséget tulajdonítottak.

Valaha az udvarlás kizárólag a lány házában történt. Csak a komoly szándékkal (házasság) közeledő legénynek engedték meg a szülők, hogy udvarlási szándékkal beléphessen a házba.

A legény kedvesének vagy annak a lánynak, akinek udvarolni szeretett volna, május elsejére vagy pünkösdvasárnapra virradóra májfát, pünkösdfát állított. Az erdőn kivágott fát a lány kapuja előtt állította fel barátaival, és színes szalagokkal, zsebkendőkkel, hímes tojással díszítette. Tetejére virágcsokor, orgonavirág, gyakran egy üveg bor is került. Ezzel adta tudtára komoly udvarlási szándékát nemcsak a lánynak, hanem annak szüleinek és a falu közösségének is.

Egyes vidékeken pünkösdkor a legény pünkösdirózsát küldött a lánynak, vagy éjszaka az ablakába helyezte, ugyancsak udvarlási szándékból.

Mátkatálat pünkösdvasárnap a legény küldött annak a lánynak, akinek udvarolni kívánt. A kendővel letakart tálat/kosarat egy ünnepi ruhába öltözött kislány – fején koszorúval – vitte. Koszorúra font kalács és egy üveg bor volt benne. Ha a lánynak tetszett a legény, hasonló tállal viszonozta.

Legényjáró nap

Udvarlásra a lány vagy a szülei által meghatározott napok estéi voltak kijelölve. Ezt a kijelölt napot nevezték legényjáró napnak. Péntek kivételével a hét bármelyik napja lehetett, de általában a szombatot választották erre a célra.

A lány ilyen napon fellocsolta, majd felseperte a házelőt, így adta tudtára a legénynek a legényjáró napot.

Más napokon az udvarlónak nem volt illő meglátogatnia a lányt. Ha mégis megtette, nem utasították ugyan ki, de távozása után fokhagymát, hagymát talált a zsebében annak jeleként, hogy a meghatározott napon kívül más napokon nem kívánatos a látogatása.

A legényjáró napon a lány fogadta a legényt, hellyel kínálta. Vidékenként változóan a pitvarban, a házban (szobában), később a kamrájában fogadhatta. Távozásakor a pitvarajtóig kísérte, később egészen a kiskapuig.

Ha a fiatalok között komolyabbá vált a barátság, s a szülők meggyőződtek a legény komoly udvarlási szándékáról, az a legényváró napokon kívül is meglátogathatta a lányt, de a kiskapu küszöbét ilyenkor nem léphette át. A lány a kerítésen keresztül beszélgethetett vele.

Szerető, kedves, bejárólegény

A leány udvarlójának a neve; valaha csupán ártatlan viszonyt jelentett.

A fiataloknak kötelezően meg kellett tartaniuk a közösség által előírt erkölcsi szabályokat. A leány legfontosabb erénye ugyanis a szüzessége volt.

A nép irtózott a leányanyaságtól, és igen szigorúan ítélte meg az erkölcsi szabályokat meg nem tartó leányt, de a legényt is. A lányok ábrahámfa/barátcserje (vitex agnus castus) magvát és levelét tartották az ágyukban, hogy megvédje őket a kísértés ellen.

Hálókamrában, felöltözve

A fiatalok kapcsolatuk elején nem maradhattak kettesben. Kerítésen keresztül történő beszélgetésüket a házbeliek és a szomszédok, a házban a nagymama vagy valamelyik idősebb nőrokon figyelte.

A pitvarban, bár egyedül voltak, kézfogáson, derékon ölelésen kívül más nem történt. A csókot a lány esetleg titokban engedte meg.

A palócoknál és matyóknál a leány egyedül fogadhatta a legényt hálókamrájában. Voltak vidékek, ahol az udvarló egy idő után az éjszakát is a lánynál tölthette. A bizalmas együttlét azonban nem volt megengedve.

Felöltözve beszélgettek a sötétben ülve vagy akár fekve az ágyon. A legény nem léphette túl a határt, mert kitiltották volna a házból. Az ilyet egy lányos háznál sem fogadták volna szívesen.

Szalagok, apró figyelmességek

A legény apró ajándékokkal lephette meg a leányt. Almát, guzsalyszalagot vitt neki. Később komolyabb szerelmi ajándékokkal (guzsalytalp) is kedveskedhetett. A leány előbb csak kaláccsal, süteménnyel viszonozta figyelmességét, később zsebkendőt, kalapbokrétát ajándékozott neki.

Vetélő, orsó, kapatisztító

A szerelmi ajándék nem azonos a jegyajándékkal. Legény leánynak vagy leány legénynek is adhatta az udvarlás ideje alatt. Kapcsolatuk megerősítését szolgálta.

A legény általában maga készítette használati tárgyat vitt a lánynak: vetélőt, orsót, guzsalytalpat, mancsozóbotot, kapatisztítót, gereblyét, az ügyesebbje mosófát vagy mángorlót (simítót). Aki nem tudott faragni, paraszt- vagy pásztorfaragóval készíttette el a szerelmi ajándékot.

A fából levő használati tárgyak díszítettek voltak, gyakran felirattal vagy monogrammal látták el őket. A díszítés szerelmi jelképeket, főleg növényi motívumokat (rozetta, tulipán, stilizált levelek, szív, virágtő, páros madár) tartalmazott.

A feliratok az ajándékozó és az ajándékozott neve, az ajándékozás évszáma vagy a megajándékozott nevének kezdőbetűi, nagyobb tárgyak esetén jókívánságok is voltak.

A legény vásári ajándékkal is kedveskedhetett szerelmesének. Ilyen volt a tükrös mézeskalácsszív vagy a festett fakanál.

A leány a legénynek ugyancsak maga készítette szerelmi ajándékot adott: hímzett zsebkendőt vagy kendőt, bokrétát, melyet a legény a kalapja mellé tűzhetett, húsvéti tojást. Vásárolt ajándékkal, például dohányzacskóval is meglephette.