Fájdalom – Segíthet rajta a pszichológia?

„A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés választható.” (Haruki Murakami)

Egy anya például fájdalmat érez, amikor életet ad, a gyermek fájdalommal vesz első alkalommal levegőt. Fájdalom áldozatai vagyunk több millió alkalommal életünkben, ennek legtöbbjére nem is emlékszünk. Valószínű, épp emiatt vannak sokan, akik a fájdalmon keresztül fogalmazzák meg az életet – fájdalmat érzünk, tehát tudjuk, hogy élünk. Milan Kundera szerint a fájdalom az egyéniség végső megvalósulása, ezenkívül nagyon személyes dolog – ha valaki rálép a lábunkra, azt a fájdalmat csak mi érezzük, senki más a világon.

Ebből a szemszögből nézve akár indokoltnak is vehetjük, mivel erősebbé tehet, és amint elmúlik, akár pozitív hatással is lehet életünkre. Orvosi szempontból a fájdalom bizonyos neuronok jelzése agyunknak, hogy valami nincs rendben, cselekedni kell.

Ami nem múlik

De hogyan értékeljük azt a fájdalmat, a krónikusat, amely nem múlik el? Másfél milliárdra tehető azoknak a száma, akiknek ez mindennapjaik részévé vált. Tudományosan akkor beszélhetünk krónikus fájdalomról, amikor több hónapon vagy éven át tüzelnek a neuronok, és amelynek sok esetben nincs semmilyen bizonyítható oka. Klasszikus krónikus fájdalom lehet a reumás vagy gerinc eredetű probléma, de keletkezhet súlyos fertőzéssel is, amely hosszadalmas gyógyulással jár. Ezeket az orvostudomány többnyire jól tudja kezelni, az ismeretlen eredetű krónikus fájdalom terén viszont nem tud ekkora sikert elkönyvelni. Különböző ópium alapú fájdalomcsillapítók hatásosak a kezelésben, de csak rövid ideig, mivel a szervezet gyorsan hozzájuk szokik. Ismerünk viszont valamit, ami ezekben az esetekben bizonyítottan hatásosabb, mint a gyógyszerek, ez pedig a placebo. És azt tudni kell, hogy ahol a placebo sikeres, ott a pszichológiának nagyon fontos szerepe van.

A pszichológia legfontosabb eszköze a tudás – például az, hogy bizonyos tapasztalatokat miként dolgoz fel az agyunk. Gyakran fontosabb, hogy mit gondolunk egy-egy tapasztalatról, mint maga a tapasztalat. Hogy jobban megértsük, mint keletkezik a fájdalom, és miért érzékeljük így, segítségünkre lehet Ronald Melzack és Patrick David Wall 1965-ben publikált és mai napig a legjelentősebb, fájdalmat vizsgáló kapukontroll-teóriája. Ez azt fejtegeti, hogy a központi idegrendszerben van egy idegi kapu, amely zárt állapotban nem engedi a fájdalom keltette impulzusokat a magasabb agyi központok felé. Ezt a kaput az agyból lefelé küldött jelek zárják. Ez azt jelenti, hogy ha belerúgunk az ágy lábába, fájdalmat fogunk érezni, de az agyunk befolyásolja, hogy ez a fájdalom mekkora intenzitású, és milyen gyorsan fog elmúlni. A fájdalom érzékelésében tehát nagyon fontos az „én” – meghatározó, milyen emlékeink, milyen tapasztalataink vannak, és miként dolgoz fel az agyunk bizonyos eseményeket. A krónikus fájdalomban szenvedő emberek többsége nehéz eseményekkel küszködött a múltjában, vagy más kellemetlen, szomorú emlékeket hordoz magában.

Anna példája

Képzeljünk el egy lányt, hívjuk Annának, és egy vele történt esetet. A szülei kiskorában elváltak, mert apja alkoholista volt. Anyja ezt nehezen viselte, megkeseredett, így Anna egyik szülőjével sem tudott szoros kapcsolatot kialakítani. Serdülőkorában volt egy szerelme, de mivel nem volt képes vele sem szoros kapcsolatot alakítani, hamar szakítottak. Nem sokkal utána Anna autóbalesetet szenvedett. Nem érte súlyos sérülés, hamar felépült, ennek ellenére hosszú ideig fájdalommal küszködött. Mi lehet az oka? Élete során Anna sok lelki megpróbáltatáson ment keresztül, és ezek a megpróbáltatások egy neurológiai utat építettek ki agyában a fájdalom számára. Annak ellenére, hogy a baleset előtt egyszer sem érte erős fizikai fájdalom, az agya már rég megtanulta, hogyan kell feldolgoznia. Egyszerűen fogalmazva – Anna agya úgy reagált, ahogy be volt tanítva: fájdalommal. Ez akár félelmetesen is hangozhat, ennek ellenére a pszichológia számára a történet tele van reménnyel és lehetőséggel. Az agyunk egy izom, és mint minden izmot, ezt is lehet edzeni. Ha Anna agya arra van edzve, hogy fájdalommal reagáljon, akkor arra is lehet edzeni, hogy ne érezzen fájdalmat. Persze, nem egyszerű folyamat, de végrehajtható, csak  sok motiváció, kitartás és erős akarat kell hozzá.

A krónikus fájdalom gyógyításában a fájdalom kibírása és ellenőrzése is motiváció lehet. Az az érzés, amikor egy helyzetet ellenőrzésünk alatt tartunk, olyan jelentős és erős érzés, hogy sokkal többet érhet, mint maga a helyzet megoldása. Krónikus fájdalom esetén a kontroll legnagyobb riválisa a menekülés. Ha az ember hosszú időn keresztül egy ismeretlen származású erős fájdalommal küzd, nagyon nehéz ellenőriznie önmagát, s ilyenkor az agy gyakran a menekülést helyezi előtérbe.

A menekülés állapota

Ez pedig azért áll be, mert agyunk gyakran kognitív rövidítéseket használ – ezeket heurisztikának hívjuk. A heurisztika a legegyszerűbb fajta gondolkodás, mivel egy adott szituációban csak az első pár gondolatból merít. Több tanulmány is bizonyítja, hogy gyakran jobban hiszünk az első pár gondolatunknak, mint az agyunk által közvetített racionális meglátásnak. Erre jó példa a következő dilemma: Mivel veszélyesebb utazni, autóval vagy repülővel? Az emberek 70 százaléka a repülőt tartja veszélyesebbnek, és első gondolataink után ez logikusnak is hangzik, elvégre a repülő több kilométer magasan úszik a levegőben, nagyon komplikált szerkezet, sok minden elromolhat rajta, és sokkal kevésbé vagyunk hozzászokva. Ennek ellenére minden statisztika azt mutatja, hogy a repülés sokkal biztonságosabb. Az amerikai National Safety Council idei felmérése szerint a halálos baleset esélye autóval 1 : 114, míg repülővel 1 : 9821. Persze, nem akarunk mi elijeszteni senkit az utazástól, csak felhívni a figyelmet: annak ellenére, hogy agyunk kimondottan értékes és fejlett szerv, követ el hibákat. Ezeket a hibákat leggyakrabban észre sem vesszük.

A fájdalommal kapcsolatban két hibáját tartjuk számon. Először is heurisztikai gondolkodásunk azt hiteti el velünk, hogy a fájdalom kizárólag az egészséget érintő folyamat, tehát csak az orvos gyógyíthat ki belőle. Ez indokolhatja a menekülő állapot első fázisát – az orvos dolga, hogy a problémámat megoldja! Sok esetben, amikor az orvos nem tud segíteni, jön a második fázis – ha az orvos sem tud rajtam segíteni, akkor én biztosan nem tudok semmit tenni! Ezek a gondolatok a tudatalattiban történnek, és nem is érzékeljük, mennyire romboló hatással lehetnek életünkre. Az így szenvedő ember kevésbé kommunikatív, irritált, gyakran egyedül érzi magát, és úgy hiszi, ő senkit nem érdekel. Nagyon könnyű ám ördögi körbe kerülni: fáj – az orvosnak kéne rajtam segítenie – az orvos nem tud segíteni – semmi sem tud segíteni – egyedül vagyok – nem keresek tovább megoldást – még jobban fáj.

Légy a jelenben!

Ahhoz, hogy ebből az ördögi körből kikerüljünk, valahogy vissza kell fordítani az irányt – a tehetetlenségből a kontroll állapotába kerülni. Fontos, hogy amennyire lehet, aktívak legyünk. Gyakran nemcsak a fájdalom, hanem a fájdalomtól való félelem is gátol kedvenc tevékenységeink élvezetében. A társasági lét pedig azért fontos, mert bizonyítottan jobban viseljük a fájdalmat, ha szeretteinkkel vagyunk körbevéve. Már ilyen egyszerű megoldással is azt érezhetjük, hogy életünket ellenőrzésünk alatt tartjuk. Ezenkívül több módszer is van arra, hogy elvonjuk figyelmünket a fájdalomról.

Egyszerű, de sikeres technika a jelenre való koncentrálás. Próbáljunk meg öt körülöttünk lévő dologra összpontosítani. Fordítsuk teljes figyelmünket ezekre a dolgokra – vizualizáljuk az összes részletet, figyeljünk oda a színekre, struktúrákra. Ezután hallgassuk meg a környezetünkben levő hangokat. Egymás után válasszunk ki ötöt, és egyenként hallgassuk őket. Ilyenkor semmilyen más hangra ne koncentráljunk, csak arra az egyre, és halljuk azt teljes egészében, mintha semmi más zaj nem is volna körülöttünk. Végül figyeljünk oda testünk érzéseire. Ha éppen széken ülünk, testünk pontosan mely részei érnek hozzá a székhez, ha nyitott ablaknál vagyunk, milyen erősséggel áramlik ránk a levegő, fázunk-e, vagy melegünk van.

Amikor erős fájdalmat érzünk, könnyen elveszítjük az időérzékünket, reményünket, anélkül hogy észrevennénk, mi is történik a fejünkben. Azzal, hogy a jelenre összpontosítunk, ráébredhetünk arra, hogy milyen is a világ körülöttünk, s ezzel rákényszerítjük agyunkat a racionális gondolkozásra a heurisztikus helyett. Az említett módszer nem a teljes és egyetlen gyógymód a krónikus fájdalom ellen. Ezzel a példával csak azt kívántuk bemutatni, hogy a pszichológia tudománya igenis segíthet az ilyenfajta fájdalmak enyhítésében, gyógyításában, csak keresni kell a megfelelő segítséget.

A Vasárnapnak készült angol eredetiből fordította Slezák Tamás