Erős várunk a…

Az ekecsi Molnár Ildikó az Erős várunk a… kategória 1. helyezettje

Ismergetjük, tanuljuk egész életünkben anyanyelvünket is, ezt a sokszínű, sokarcú csodát. S minél jobban megismerjük, annál szebbnek, gazdagabbnak, csillogóbbnak látjuk. Lőrincze Lajos gondolataival élve egész életünkben tanuljuk a saját anyanyelvünket, melyet alapvetően már a gyermekkorunkban elsajátítunk, mely a családhoz, a nemzethez, a legszorosabb emberi közösséghez tartozás alapelve.

Mi, szlovákiai magyarok kisebbségként élünk hazánkban, különbözőek vagyunk, de egy közös célért próbálunk küzdeni. A magyar nyelv fenntartása, ápolása fontos feladat, mert erős várunk a nyelv. Igazi érték, amire vigyázni kell. Erős várunknak tekinthetők a magyar tanítási nyelvű iskolák. Gyakran szóba kerül, hogy jó döntés-e magyar iskolába íratni a kis elsősöket. Nem járnak-e jobban, ha az államnyelven sajátítják el a tudást, s ezáltal a jövőben is jobban érvényesülhetnek? Sokáig nem szenteltem nagy jelentőséget e kérdésnek. Most, középiskolásként tudom, hogy szerencsés az a gyerek, aki az anyanyelvén tanulhat.

Az anyanyelvű oktatás során bővül a szókincs, fejlődik a tanuló személyisége, magabiztossá válik, igyekszik gondolatait, érzelmeit a lehető legválasztékosabban kifejezni, nyilvánosságra hozni, kialakul az identitástudata, az így elsajátított tudás semmivel sem pótolható. Ugyanakkor az anyanyelvi oktatás által kapcsolódik be a magyar kultúrába, érti meg szülei, nagyszülei életfelfogását, lesz része a magyar közösségnek. Véleményem szerint az iskolák előnyére válik, ha támogatják egymást különböző versenyekkel, rendezvényekkel, és prioritásnak tekintik a kultúrát. Bekapcsolódnak a vers- és prózamondó versenyekbe, részt vesznek a Szép magyar beszéd címen meghirdetett megmérettetésben, iskolaújságot működtetnek, ezáltal is ösztönzik a diákságot arra, hogy fejlesszék anyanyelvi tudásukat egyre tökéletesebb szintre.

A kultúra ápolása fontos, és nagy jelentőséggel bír a szlovákiai magyarok mindennapjaiban. A néptáncosoknak, színjátszóknak, énekkaroknak köszönhető leginkább a szokások felélesztése, fenntartása, melynek célja, hogy élményszerűen ismertesse meg zenei anyanyelvünkkel, táncos hagyományainkkal és játékainkkal a közönséget. Nemcsak a felnőtt-, hanem a gyermek-néptáncegyüttesek is nagyon aktívak. Az egyes emlékműsorokon, évzárókon, nemzeti ünnepeken szívesen szerepelnek felkérésre különböző színtársulatokkal együtt, ezáltal is nívósabbá téve az adott megemlékezést. A magyar nyelv, a Himnusz ereje nemzeti öntudatra ébreszt, jó érzéssel tölt el, átmelengeti szívünket.

A Komáromi Jókai Színház, a kassai Thália Színház, a Selye János Egyetem olyan intézmények, melyek szintén a magyarság érdekeit képviselik. A szlovákiai magyar irodalom is virágzik. Az irodalmi élet eseményeiről, az írói tevékenységekről a Szlovákiai Magyar Írók Társasága is rendszeresen publikál, s nem utolsósorban kiemelkedő szerep jut a sajtónak. Fontos ez számunkra? Egyértelműen igen.

A költészet minden korban óriási szerepet töltött be az emberek életében, s ahogy rég, ma is hitet meríthetünk a nagyok gondolataiból. Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok. Itt a szavakról olyan régi emlékképeim vannak, mint magukról a tárgyakról. Itt a fogalmak s azok jelei végzetesen, elválaszthatatlanul összeolvadnak.

Az anyanyelvi kultúrát ápolnunk kell, színvonalas fejlődését segítenünk. Így lehetünk önmagunk, így gyarapíthatjuk tudásunkat. Széchenyi István híres gondolata szerint is: Nyelvében él a nemzet. A magyar nyelv összetart minket, a múltat, a jelent és a jövőt. Kulturális értékeink a mi hangunknak felelnek meg. Amíg mi, szlovákiai magyarok kiállunk a magyar iskolákért, ápoljuk a kultúrát, nem korlátozzuk a sajtószabadságot, az anyanyelvünk megmarad. A legszebb ajándékot adhatjuk át utódainknak, a következő nemzedéknek: a tiszta, hiteles anyanyelvet. Ha ezt át tudjuk adni olyan szeretettel, ahogy mi kaptuk, a szlovákiai magyarság nem vész el.