Életmentő KUTYÁK

Az eb azért van itt, hogy megtalálja a romok alatt rekedt túlélőket, rosszabb esetben holttestüket. Csöndben eltűnik az emeleti részen, majd kisvártatva hangos ugatással jelzi gazdájának, hogy talált valamit. Jobban mondva valakit. Amikor a kutyavezető a többi mentővel odaér, az állat egy bedőlt kémény hasadékába ugat. Fiatal férfi lapul ott. A fent leírtak éles bevetésen is megtörténhettek volna, ám ezúttal szerencsére csak a polgári társulásként működő Rescuers Slovakia kutyásmentő-csapat tagjai gyakorlatoztak a kihalt szeredi kastélyban. A kereső-mentő ebek kiképzésével foglalkozó társaság ugyanis a galántai neogótikus vagy a még rosszabb állapotban lévő szeredi kastélyban edz hetente. Itt sajátítja el, mi a teendő, ha például földrengés következtében emberek tűnnek el a romok alatt. Jómagam a nemeskosúti polgármester asszonytól szereztem tudomást a csapat működéséről, mégpedig annak kapcsán, hogy a társulás ügyvezető tanácsának elnöke, a kosúti illetőségű Eva Prágaiová kezdeményezésére a faluban szeretnének kutyakiképző gyakorlópályát létesíteni. A katasztrófamentési gyakorlatokat azonban ezután is a romos épületekben végzik majd.

Árulkodó szagok

Egy szép őszi vasárnap délelőtt a galántai gyülekezőhelyen csatlakoztam a csoporthoz, hogy a szeredi kastélyba kísérve személyesen is lássam, miképp zajlik egy mentőgyakorlat. A helyszínre érkezve első dolgunk az épület átkutatása volt, nem tartózkodik-e valaki a belsejében. Eva elárulta: nemegyszer előfordult már, hogy ott tanyázó hajléktalanokat találtak az elhagyott falak között, de általában kérés nélkül távoznak, mert félnek a kutyáktól. Ezektől egyébként nem kellene tartaniuk, nem harapnak. Ha egy állat munka közben bánt valakit, örökre kizárják a csapatból. Ezúttal senkire sem bukkantunk a kastélyban, megkezdődhetett a munka. A célszemély, akit ebben a csoportban általában a Geri becenévre hallgató fiatalember alakít, elrejtőzött egy falban lévő üregben – valaha kandallónyílás vagy hasonló lehetett –, az akciót vezető Peter Martinák pedig egy öreg ajtóval betakarta a lyukat, hogy az állat ne láthassa, hanem kizárólag szaglás alapján keresse meg a „segítségre szorulót”. Aztán többen is bejártuk a kastélyt, hogy a mi szagunk is érezhető legyen – így nehezítve a kutya dolgát, hiszen katasztrófa után olyan helyen kell mozognia, ahol több ember dolgozik, és jelenlétük nem zavarhatja őt a mentésben. Miután az elrejtőzött személyen kívül mindenki elhagyta az épületet, a kutyavezető keresni indította ebét. Az állat feladata a szagok intenzitása alapján (ha a katasztrófa helyszínén halottak után kutat, akkor a holttestek szagát követve) megtalálni a célszemélyt, és a rejtekhely mellett megállva hangos ugatással jelezni gazdájának, hogy sikerrel járt. Igényesebb gyakorlat során egyszerre többen is elbújhatnak, ilyenkor a kutya az első megtalált személy mellett marad, és mindaddig ugat, amíg nem jön a vezető, és a mentők el nem viszik a sérültet; csak utána kezdhet újabb kutatásba.

Mivel most csak könnyebb gyakorlatot tartottak, a tapasztaltabb kutyák elől csupán ketten rejtőztek el egyszerre. A kezdőnek számító fi atal ebeknek a „mentőakció” megkezdése előtt megmutatkoztak a célszemélyek, hogy az állatok keresés közben tudják, kit kell megtalálniuk. Ezúttal mindegyik kutya sikeres volt, a falüregben meg a beomlott kéményben megbúvókat is egykettőre kiszagolták. Bevetésen Iránban Eva Prágaiová a csapat talán legtapasztaltabb tagja; néhány éve Iránban is részt vett az ottani földrengés utáni mentési munkálatokban. Tíz éve Nagyszombatban kezdett el kutyakiképzéssel foglalkozni: először a sportkinológiának, a szolgálati rendőrkutyák betanításának szentelte idejét, később átpártolt a kutyás mentőkhöz. Hogy mi ösztönözte munkájában, arról így vall: „Éreztem, hogy amit csinálok, az nem kizárólag kedvtelés: tudásomat a gyakorlatban, más emberek megsegítésére is használhatom. Leírhatatlan pillanat, ha sikerül egy eltűntet megtalálnunk, és visszavinni őt a családjához.” A kutyákkal rengeteg tapasztalata van, hiszen korábban öt évig egy nagyszombati állatklinikán dolgozott nővérként. Hogy hányszor volt már éles bevetésen, azt nem tartja fejben, de a legemlékezetesebb és egyben legszörnyűbb kétségkívül az iráni mentés volt számára. A százezer lakosú Bamban a 2003. decemberi földrengés következtében harmincezer ember vesztette életét, a város nyolcvan százalékban megsemmisült. A szörnyű katasztrófa után a Bősi Központi Mentőszolgálat szervezésében utazott ki egy szlovák mentőcsapat – köztük Eva Prágaiová Arival nevű kutyájával –, hogy az összeomlott épületek alatt rekedt emberek után kutasson. A nemeskosúti fiatalasszony ma is élénken emlékszik az ott látottakra: „Szinte az egész város romokban hevert, az összedőlt házak maradványai között rengeteg halott volt. Élő embert már nem is találtunk. Nagyon kemény munkát végeztünk az ott töltött négy nap alatt. A legszörnyűbb látvány az elhunyt gyermekek voltak, meg a mindenütt jajveszékelő túlélők, akik közül sokan egész családjukat elveszítették, s élelem meg víz nélkül kerültek az utcára. Feladatunk nehéz volt, mert a kutyáknak nagyon poros környezetben kellett dolgozniuk, ezért gyakrabban váltottuk egymást: míg az egyik csapat pihent, a másik dolgozott. A város különböző helyeire vittek bennünket, mindenütt rengeteg halott került elő a föld alól.”

Arra is rákérdeztem, egy törékeny nő miképp tudta elviselni az ottani állapotokat. „Hárman voltunk mentőnők. Amikor megérkeztünk, a férfiak meg is jegyezték, hogy mit keresünk ott. Az utolsó nap viszont elismerték, hogy voltak helyzetek, amelyeket jobban megoldottunk, mint ők. Igaz, hogy a higiéniával, a mosdóhasználattal voltak problémák, de ezen is túltettük magunkat.” Kutyás család Prágaiéknál az egész család kutyás. A férj, Marián Prágai szintén tagja a csapatnak, ő egy kis termetű, nagyon eleven keverék kutyával, Markóval jár a gyakorlatokra és bevetésekre. Sokan azt hiszik, hogy a mentő állatnak erős alkatúnak kell lennie, de vannak helyzetek, amikor éppen egy apró eb a legnagyobb segítség, mert olyan szűk helyekre is be tud jutni, ahová nagyobb társa nem fér be – világosít fel Marián. Marko nemcsak romok közt dolgozik. Ott volt gazdájával a magyarországi Hejcén is, amikor a szlovák katonai repülőgép szerencsétlensége után az erdőben szétszóródott holttesteket, testrészeket kellett összeszedni. Legutóbb Németprónán voltak bevetésen: egy idős néni tűnt el, gombázás közben bóklászott el az erdőben. Négynapi keresés után sikerült őt élve megtalálni. „Igaz, hogy nem Marko lelt rá, de mi is részt vettünk a kutatásban. Ez mindig csapatmunka, és nem az a fontos, hogy melyik kutya bukkan rá a keresett emberre, a lényeg az, hogy megtaláljuk.”

A Prágai házaspárt általában hároméves kislányuk is elkíséri a kiképzésekre. Ő a csapatban a legfiatalabb kutyavezető – jegyzik meg félig komolyan, félig tréfásan. A keverék is jó kereső Hogy nemcsak a fajtiszta kutyák lehetnek jó mentők, arra jó példa Maxo. A keverék ebet gazdája, a nagyszombati Iveta Vávrová menhelyről fogadta örökbe. A sikeres mentőkutya kiválasztásához szerencse is kell, nem minden kis kedvenc hagyja magát kiképezni. Eva Prágaiová elárulta, hogy neki is volt egy német juhásza, amely állandóan csak az udvaron heverészett volna, nem akaródzott dolgoznia. Azután szerezte be Arivalt, ez viszont nagyon jól bevált, igaz, a maga nyolc évével már nyugdíjaskorúnak számít. Peter Martinák, a társulás alelnöke egy másik klubban kezdett a kutyákkal foglalkozni – olyan szolgálati ebek kiképzésével, amelyeket a bűnözők elfogására is használnak. Ilyen gyakorlatokon a célszemély a karján vastag karvédőt visel. Az állat ezt megragadva állítja meg a menekülő „bűnözőt”. „A kutyám egyszer csak ahelyett, hogy a karvédőbe harapott volna, barátságosan nyalogatni kezdte a célszemélyt. Azon a területen már nem tudtam mit kezdeni vele, ekkor pártoltam át a mentőkhöz, és azóta is ezzel foglalkozom.” Kutyája, Fina a maga kilenc esztendőjével már szintén öregnek számít. A gazdi, akit kedvence után a társai csak Fiňáknak szólítanak, ma is jól emlékszik az első bevetésére: „Egy Pozsonyból eltűnt autista fiút kerestünk, éppen az én kutyám találta meg, sajnos, már holtan. A fiú a vasút mellett haladt, és elkapta őt a vonat, ott hevert a holtteste a sínek melletti bozótban.” A „nyugdíjas” német juhászok mellett ígéretes fiatal tehetségek is vannak a klubban. Erik Mureňanský például két labradorral, egy három és fél évessel meg egy tizenegy hónapos kölyökkutyával, Zarával dolgozik a csapatban. Mirka Kusának szintén labradora van. A Geri becenévre hallgató fiatalember, Martin Geroč az egyetlen, akinek nincs kutyája. A gyakorlatok során általában ő a keresett személy. Az erdei kutatást a szeredi kastély hatalmas parkjában imitálják, az elhanyagolt, bokrokkal és magas gazzal benőtt terület kiváló terep hozzá. A célszemély keresésén kívül az engedelmesség megtanulására is szükség van. Ezt egyelőre a galántai kinológiai klub gyakorlóterén végzik, ahol a kutyáknak fapalánkon kell átugraniuk, létrán, gerendán vagy hordóból készített alagúton átmászniuk. Ilyen kiképzésre saját gyakorlópályát szeretnének építeni a nemeskosúti önkormányzattól jelképes összegért bérbe vett területen.