Egy emberarcú iskola

Gúta a Komáromi járás három városának egyike, napjainkban közel 11 000 lakost számlál. Jellegéhez képest diákvárosnak is nevezhetnénk, hiszen 1700-an tanulnak itt.

Három óvoda és öt alapiskola működik, az utóbbiak közül kettő magyar oktatási nyelvű (II. Rákóczi Ferenc, valamint Corvin Mátyás nevét viseli), a harmadikban a helybeli szlovák gyermekek tanulnak, s rajtuk kívül van egy nyolcéves magyar egyházi gimnázium és egy magániskola. Talán utóbbi a legérdekesebb valamennyi közül.
Ötlettől a célig
Röviden jellemezve: kevés olyan emberszabású iskola található Szlovákiában, mint a Schola Privata Gutaiensis, magyar nevén Gútai Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola, amely külsejét tekintve is vonzó: szemet gyönyörködtető komplexum. Megálmodója és fenntartója Szokol Dezső, 1991-ben alapította. Döntésének tulajdonképpen személyes indoka volt: lánya kozmetikusnak készült, de ezt a szakmát akkor csak Nyitrán és Pozsonyban lehetett elsajátítani. Így az akkor még kertészmérnökként dolgozó apa felkereste a hidaskürti Cservenka Jánost; az vevő volt ötletére, így iskola létesült a város szélén éppen megüresedett óvoda épületében. 104 diákkal kezdődött az oktatás, majd egy év múlva önállósultak. A kezdet borzasztó nehéz volt – mondja Szokol Dezső. Ezzel nem közöl semmi meglepőt, ám a továbbiakkal igen. Elmeséli, hogy eleinte – ráadásul pedagógusi képesítés nélkül – maga tanította az esztétikát, kozmetikát, kémiát, környezetvédelmet. „Négyen voltunk. Senki sem hitt abban – talán a gútai mentalitás teszi –, hogy lesz belőle valami. Aztán a város is megértette, hogy fontos ez az iskola, és ma már büszke lehet rá.”

Művészetoktatás – magyar nyelven
Az alapító szerint azonban nem az a lényeg, milyen volt az indulás – akkoriban, a Čarnogurský-kormány idején sokkal egyszerűbben lehetett iskolát alapítani, mint napjainkban –, hanem hogy hová fejlődött és mit ért el az intézmény. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Először négy szakon (kozmetikus, autószerelő, fodrász és pincér-szakács) folyt az oktatás. Alapvető változást az 1995/96-os tanév hozott, amikor megnyitották a tűzzománc-iparművészeti szakot. Ez tulajdonképpen Kopócs Tibor képzőművésznek köszönhető: ő vetette fel az ötletet, hogy indítsanak – a szlovákiai magyar oktatásban abszolút hiánycikknek számító – művészeti-iparművészeti képzést. Az ekkor elkezdődött folyamatnak az volt a célja, hogy néhány év alatt iparművészeti központot hozzanak létre. Az elképzelés megvalósult, és az iskola fenntartója nem kis büszkeséggel meséli, hogy bizony az ország legtávolabbi részein működő szlovák szakmunkásképző iskolák is irigykedve figyelik tevékenységüket. Bár az irigység nem megfelelő kifejezés, mert mind a tulajdonos, mind az igazgató hangsúlyozza, hogy – ellentétben a politikával – náluk nem tapasztalni feszültséget, sőt: több szlovák iskolával tartanak fenn jó és gyümölcsöző kapcsolatot.

Egyre bővülő képzés
„A művészeti szakok közül az első a tűzzománc volt – mondja Murányi György, az intézmény igazgatója –, ehhez társult fokozatosan a vitrázs, majd a díszműkovács szak. Jelenleg 406 nappali tagozatos tanulónk van, ezt egészíti ki a levelező tagozatos felnőttképzés (közel negyven fővel), ahol az érettségizettek szakmát, a szakmával rendelkezők pedig érettségi bizonyítványt szerezhetnek. A 406 tanuló 12 szak közt oszlik meg; ezek egy része a szolgáltatások terén nyújt négy- vagy hároméves (vendéglátás, fodrász, autószerelő, építőmester, varrónő, elárusító, pék), valamint érettségizettek számára szakosító képzést. A négyéves képzés (kozmetikus, üzletkötés és vállalkozás, idegenforgalom, vállalkozás) érettségivel végződik. Amire büszke az iskola, az a magyar nyelven megszerezhető iparművészeti végzettség. A hároméves szakokról, amelyek szakvizsgával zárulnak, immár díszzománcozó, kovácsiparművész, fafaragó, valamint cserépkályha- és kandallókészítő szakemberek kerülnek ki, a négyéves, érettségi vizsgával záruló képzés pedig a vitrázsüveg-készítő és díszzománcozó, mozaikkészítő, alkalmazott grafika, belsőépítész, textiliparművész és kerámiafestő szakokat foglalja magában. Mindezt negyvennégy, többségében óraadó tanár látja el.”
Sokatmondó – s kevés szakközépiskola mondhatja el magáról –, hogy a gútai magániskolában válogatnak a gyerekek közül; más hasonló intézményekkel ellentétben felvételi vizsgát kell tennie annak, aki itt szeretne tanulni. Lassan már az jelenti a legnagyobb fejtörést – állítja a tulajdonos és az igazgató –, hogy a sok szak (mert vannak divatos mesterségek) ne legyen konkurense egymásnak. Pedig az ötletek egymást követik. Amikor például megjelent Ferdics Béla képzőművész, felvetette, hogy mivel sok üvegdarab felmarad a vitrázsnál, nem lehetne-e mozaikkal foglalkozni. S lett mozaikkészítés.

A hely szelleme
Mint már jeleztem, a gútai szakközépiskola látványnak sem utolsó. Tervezői fontosnak tartották, hogy tanulói jól érezzék magukat benne, és adtak az esztétikára is. Nem csoda, hiszen az intézmény igyekszik tartani magát ahhoz a mottóhoz, amely a tetszetős katalógusában olvasható: „A művészet gyönyörködtet, tetszik a szemünknek, jó érzéssel tölt el bennünket, kellemes élményt nyújt, pihentet, szebbé teszi környezetünket, életünket.” Ez a szellemiség ragadja meg az embert a folyosókon vagy a lépcsőn felfelé kaptatva az emeleti könyvtárterembe. Az egykori óvodaépület mellett azóta felépült a pazar iskola, részben az Apáczai Csere János Közalapítvány támogatásával, meg sok kölcsönnel és rengeteg munkával, amibe beletartozott az is, hogy az alapító csak álmodozhatott a másoknál megszokott nyaralásról. A kis „birodalmon” belül most éppen műfüves pálya készül, de a tulajdonos számol azzal is, hogy kollégiumot épít, mert sok a távolabbról bejáró gyerek, aki albérletben kénytelen lakni.
„Az iskolának jelenleg mintegy tízezer könyve van – mondja el Szabó-Szokol Katalin, a könyvtár vezetője –, ahol a diákok azonkívül, hogy a szükséges szakkönyveket megtalálják, minden tantárgyhoz választhatnak tankönyvet. Tanítás után feljöhetnek a könyvtári részbe tanulni, olvasni, s igénybe vehetik az itt található számítógépeket, az internetet, vagy akár megnézhetnek egy-egy filmet. A könyvtár oszlopgalériája arra szolgál, hogy benne állítjuk ki a diákok munkáit, sőt különböző művészeti kiállításokat tartunk. A vizsgamunkák megvédése is itt történik.”
A legfontosabb kérdés természetesen az, hogyan állják meg helyüket az életben a náluk végzett fiatalok. További életük nyomon követése nehéz, ezért Murányi György inkább egy példát említ: „A vitrázs szakon érettségizett hat fiatal közül ketten egyetemen tanulnak, egy Spanyolországban dolgozik, hárman a szakmájukban érvényesülnek.” Hozzáteszi, hogy elsődleges céljuk a fiatalok nevelése, egyfajta tartásra, az életben való érvényesülésre való felkészítése. Ezért az sem számít csodának, hogy nemrég avatták pappá egy volt diákjukat, aki annak idején pincérnek tanult. Az élet olykor kacskaringós utakat rak az ember lába elé, de ha az első lépéseket jó irányba terelik a hozzáértő, szakmájukat szerető tanárok, az ember nem téved el. A gútai magániskolában azt tapasztaltuk, hogy ilyen szándék vezérli a fenntartót és a pedagógusokat.
------------------------------------------