Bukás és hányás csecsemőkorban

Ezt gugliztam ki magamnak, miközben azt szerettem volna megtudni, mit írnak a bloggerek a szlovák kormány bukásáról. Az első link, mely a bukás címszóra megjelent, ez.

Ezt gugliztam ki magamnak, miközben azt szerettem volna megtudni, mit írnak a bloggerek a szlovák kormány bukásáról. Az első link, mely a bukás címszóra megjelent, ez. Annyira találónak vélem, hogy tovább nem is néztem, mert ami a közérzetemet az óta a kedd este óta jellemzi, legfőképp a hányással társítható. A csecsemőkorinak a gyakoriságáról szólt a meglelt cikk, vagyis a kisbabák táplálásáról, böfiztetéséről és a tej visszaöklendezéséről, nekem mégis egy nagy kopasz fej jelent meg a szemem előtt. Szemüveges, politikus.
Már amikor még érdekes volt (közvetlen 89 után) is untam a politikát, azóta meg hovatovább, egyenesen hányingerem van tőle. Hogy úri huncutság, túlzás, mondják, akik ezzel foglalkoznak (politológusok, szakelemzők), mert hogy igenis, az izgalmas dolog. Mert a politika, ha futólag elvadítja is az embereket, humanizálja is, amennyiben együttműködésre, kölcsönös megbecsülésre, alárendeltségre és önmegtagadásra tanítja őket. (Radó Sámuel, Nyugat, 1912). Háááát… Hogy mennyire futólag, aztán mennyire humanizálja is, az a mai napig, valóban annyiban, amennyiben kölcsönös megbecsülésre, alárendeltségre és önmegtagadásra tanítja őket. Vagyis, amennyire én, az indulatok hevétől vezérelt apolitikus választópolgár látom: semennyire. Itt, a mi térfelünkön ugyanis (határon innen és onnan) csak azt látom, hogy aki nem született, és anyja-apja, tanítója sem nevelte kölcsönös megbecsülésre, toleranciára, önmegtagadásra, azt a politika sem tanítja meg. Főképpen az nem.
Talán nem is kellene ennyit agyalnom ezen, végtére is, mi bérből élő adófizetők legkevésbé vagyunk kormányfüggők, mégis nagyon megérintett most ez a bukás. Nem a kormányé, hanem az első intelligens, gyűlöletbeszéd-mentes szlovák kormányfőé, aki mert nő, ha feminista volnék, mondhatnám azt is, a férfipolitika áldozata lett. Csakhogy én nem vagyok feminista, ő meg nem a férfiak áldozata, hanem a mérhetetlen hiúságé és hatalomvágyé. Már amennyiben áldozat. Mert amennyire én akkor éjjel követni tudtam a történések, nyilatkozatok és vélemények fejlődését, noha nem vagyok feminista, mégis azt láttam, ennek az egész világméretű blamázsnak, ennek a nép számára kenyér helyett szolgáltatott cirkusznak mindnyájan vesztesei vagyunk (legfőképpen mi, bérből élő adófizetők). De ugyanúgy az összes csecsemőfejű, ondulált vagy Schwarzkopf parlamenti férfiú, a mostanra már talán akár kifogástalan kiskosztümöket is viselő honleány, a többségi nemzeti ugyanúgy, mint a kisebbségi, a gyűlölködő ugyanúgy, mint a szelíd. Ennek az egész szánalmas színjátéknak egyetlen győztese van – milyen a világ ég és föld között! –, éppen az a nő, akit az ordas érdekek bukni kényszerítettek. És még sokkal nagyobbá tették, mint amilyennek hittem (pedig az sem volt kicsi). Várvédő egri nőből lett Dugovits Titusszá, s vetette le magát a mélybe nem pusztán a várért. Amit nem értek, hogy azoknak a három igen intellektuális férfiaknak, akikre úgy felnéztem, nem snassz, hogy az európaiságot helyettük most az garantálja, aki Moszkvával meg Kínával paktál? És azt mondták róla, európaiul nem ért?
Egy mukkot sem?
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

------------------------------

Leginkább VASÁRNAPonként, és VASÁRNAPi ebédre néha magával hozta a fiút is. A terített asztal mellett ilyenkor szlovákul beszéltek, mert Robert, a fiú, nem értett magyarul egy mukkot sem.
Grendel Lajos: Négy hét az élet

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?